APRO-PÓK pókblog

Új JoA – madárpókos cikkek

2011-12-26T07:20:00.001+01:00

http://www.americanarachnology.org/JoA_tocs/JOA_contents_v39n3.html

Shaw, E. M., S. P. Bennett & C. P. Wheater. 2011. Distribution of Brachypelma vagans (Theraphosidae) burrows and their characteristics in Belize over two years. Journal of Arachnology 39 (3): 515-518. doi: http://dx.doi.org/10.1636/P10-39.1

Abstract. To help to address the paucity of ecological knowledge available for Brachypelma vagans Ausserer 1875, a CITES protected species, we monitored a population in Western Belize for two years to provide data for distribution and dispersal. Despite previous over-collection for the pet trade, the species is locally highly abundant in some areas of Belize. We recorded the distribution, burrow and spider characteristics of B. vagans in 2007 and 2008 at Las Cuevas Research Station, Belize. Population dynamics were compared between years, as was individual location. Over 100 burrows were located in both years; however, previous assumptions that individuals do not move burrows regularly appear negated, since only 12 burrow locations matched between years, suggesting high intra-habitat dispersal. Despite this apparent high level of movement burrows were significantly clumped, to a similar degree, in both years. This movement could be due to disturbances throughout the year, including flooding during the rainy season. Burrow size correlated with individual body size, except in a few juveniles that appear to have opportunistically claimed an empty burrow, accounting for some small animals found in large burrows.

Guadanucci, J. P. L. 2011. The genus Plesiophrictus Pocock and revalidation of Heterophrictus Pocock (Araneae: Theraphosidae). Journal of Arachnology 39 (3): 523-527. doi: http://dx.doi.org/10.1636/A10-53.1

Abstract. The genus Plesiophrictus is diagnosed and redescribed based on type material and additional specimens. The type species P. millardi (Pocock 1899) is redescribed. The genus Heterophrictus is revalidated, with H. milleti as type species. Heterophrictus differs from Plesiophrictus by the absence of serrula on maxillae and by having a rastellum on the chelicerae and stiff, spike-shaped setae on the prolateral coxae I. The significance of characters used in the taxonomy of both genera is discussed.

Fukushima, C. S., F. Pérez-Miles & R. Bertani. 2011. On the Avicularia (Araneae: Theraphosidae: Aviculariinae) species from Uruguay. Journal of Arachnology 39 (3) :528-532. doi: http://dx.doi.org/10.1636/A10-12.1

Abstract. The taxonomic status of four species of Avicularia Lamarck 1818 described from Uruguay: Avicularia anthracina (C.L. Koch 1842), Avicularia alticeps (Keyserling 1878), Avicularia parva (Keyserling 1878) and Avicularia tigrina (Pocock 1903) is discussed. The holotypes and/or original descriptions of these species were examined, and two taxonomic synonymies are needed, which are presented herein. Avicularia anthracina is transferred to Grammostola, resulting in Grammostola anthracina (C.L. Koch 1842) new combination and is considered a senior synonym of Grammostola mollicoma Ausserer 1875 new synonymy. Likewise, Avicularia parva is transferred to Catumiri Guadanucci 2004, where it is placed in the synonymy of Catumiri uruguayense Guadanucci 2004 new synonymy. Avicularia tigrina and Avicularia alticeps, originally described in the genera Ischnocolus Ausserer 1875 and Pterinopelma Pocock 1901, respectively, are herein considered nomina dubia since their types are presumed lost.

Boldog karácsonyt

2011-12-21T10:25:00.001+01:00

Sok szeretettel kívánunk az Apropók blog nevében Boldog Karácsonyt minden kedves olvasónak.

Kis olvasnivaló

2011-12-17T20:33:00.001+01:00

Collecting and Preserving Insects and Arachnids
Posted By : avava | Date : 15 Dec 2011 12:12:02 | Comments : 0 |
|

I.M. Millar, V.M Uys, R.P. Urban, "Collecting and Preserving Insects and Arachnids "
Publisher: ARC-PPRI | ISBN: 1868491447 | 2000 | PDF | 112 pages | 3.8 MB

A manual for entomology and arachnology. Techniques to collect, process and prepare insects and arachnids for study are presented, as well as important information on how to preserve and curate material in a reference collection.

FileSonic

Uploaded

Hamupipőke

2011-12-10T17:07:00.003+01:00

Aki ott volt az idei Pókásztalálkozón, és még emlékszik az előadásomra, az nagyjából sejtheti, hogy miről lesz szó. Hát azóta vannak új fejlemények. Addig is amíg nem írhatok róla (majd ha elfogadták a cikket), akkor majd fogok. :D

Régi, de nem elfeledett

2011-11-04T11:05:00.002+01:00

Több, mint 100 év után találtak rá újra egy madárpókfajra. A Biologia Centrali Americana-ban F. O. P.-Cambridge által 1897-ben, Guatemalából leírt Citharacanthus longipes fajból eddig csak az eredeti típuspéldányok voltak ismertek. Az idén nyáron a Cusuco Nemzeti Parkban (Honduras) végzett Operation Wallacea felmérés egyik gyümölcse két, egymás mellett élő madárpókfaj felfedezése volt. A múzeumi példányokkal való összevetés után az egyik faj az elveszettnek hitt C. longipes-nek bizonyult, a másik pedig a (relatíve) közelmúltban leírt C. livingstoni Schmidt and Weinmann, 1996. Habár a második faj azonosítása még nem teljesen biztos, mindkét faj jelenléte Hondurasban új adat/eredmény.

Forrás: Tarantula species rediscovered after 100 years.

2011-10-23T17:29:00.001+02:00

Még gőzölög...

2011-10-11T09:26:00.000+02:00

Milyen Tina? Bonnetina!

2011-09-07T19:02:00.001+02:00

Estrada-Alvarez és Locht a Sociedad Entomológica Aragonesa (S.E.A.) bulletinjében megjelent cikkében egy tudományra új Bonnetina faj leírását olvashatjuk. A Bonnetina aviae-nek nevezett faj négyre növeli a tudomány számára ismert Bonnetina fajok számát. A többi három fajtól az ivarhólyag, spermatartók, a csáprágók kitinfogainak száma, valamint a lábak hosszúságainak aránya alapján különítik el. Az új fajról képet jelenleg nem tudok itt közzétenni, aki viszont nem ismeri a Bonnetina génuszt, Rick West honlapján nézelődhet (és észreveheti, hogy több faj vár még leírásra).

Estrada-Alvarez, J. C. & A. Locht. 2011. Descripción de Bonnetina aviae sp.n. de Méxicó (Araneae: Theraphosidae: Theraphosinae). Boletín de la Sociedad Entomológica Aragonesa (S.E.A.) 48: 151‒155.

Stuart Longhorn-ék Hondurasi pókvadászata

2011-09-06T15:47:00.001+02:00

Stuart Longhorn nyáron Hondurasban járt, pókszabásúakat gyűjtöttek egy nemzeti park felméréséhez. A madárpókos képek Stuart flickr albumában megtekinthetők.

A nyáron megjelent madárpókos cikkek, összefoglalókkal

2011-08-28T13:02:00.002+02:00

Ferretti, N. E. & F. Pérez-Miles. 2011. Intraspecific non-sexual interactions of Grammostola schulzei (Araneae: Theraphosidae) under laboratory conditions. Revista de Biología Tropical (International Journal of Tropical Biology and Conservation) 59 (3): 1173–1182.

Abstract. Intraspecific interactions of araneomorph spiders have received considerable attention, but there are few detailed studies on intraspecific interactions of mygalomorph spiders. Moreover, a thorough understanding of theraphosid biology and ecology is necessary from a conservation standpoint because natural populations may be threatened by habitat disturbances and captures for pet commerce. We described the behavior of conspecific individuals of Grammostola schulzei during non-sexual interactions, under laboratory conditions. Pairs of individuals involving adult males, adult females and juveniles were confronted and observed in resident and intruder conditions, totalizing 115 trials. When confronted two adult females, they retreated or grappled, and performed gaping display with bite attempts, usually resulted in severe injury of the intruder spiders. When confronted females with large juveniles, we frequently observed cannibalism on juveniles. Juveniles exposed to females or to other juveniles retreated or made leg tapping with forelegs and palpal drumming, which are common displays of courting adult males. Adult males courted and clasped some juveniles, but juveniles avoided or reject clasping. The behaviors observed during intraspecific interactions could play an important role determining spatial distribution and could lead to behavioral adaptations of territoriality. Rev. Biol. Trop. 59 (3): 1173-1182. Epub 2011 September 01.

Megjegyzés: a Grammostola schulzei (Schmidt, 1994) fajt a közelmúltban szinonimizálták a G. vachoni Schiapelli & Gerschman, 1961 fajjal [Ferretti et al. (2011)].

A cikk letölthető innen (via http://www.ots.ac.cr/tropiweb/).

Dor, A., S. Calmé & Y. Hénaut. 2011. Predatory interactions between Centruroides scorpions and the tarantula Brachypelma vagans. Journal of Arachnology 39 (1) :201–204. DOI: 10.1636/St08-84.1

Abstract. In the Yucatan Peninsula, the tarantula Brachypelma vagans Ausserer 1875 is commonly associated with human settlements, as are the scorpions Centruroides gracilis Latreille 1804 and C. ochraceus Pocock 1898. Nonetheless, scorpions are virtually absent from villages showing a high density of tarantulas. Predatory interactions between these predators could explain the lack of local overlap. To test this hypothesis, we observed the behavioral interactions between B. vagans and C. gracilis or C. ochraceus in experimentally controlled conditions, and we compared these interactions to interactions between the tarantula and two prey species: cricket and cockroach. For observations, a pre-adult tarantula was placed in an experimental arena in which we introduced either a scorpion or an insect. In all, 115 trials were performed. We recorded time elapsed and behavioral responses: avoidance, attack, escape, capture, and attack success. Tarantulas preyed on all prey with the same attack success (63.8% ± 0.8%), but they attacked and captured cockroaches quicker and more often than the other prey (87% vs. 50%, and 57% vs. 30%, respectively). Scorpions attacked tarantulas in 25.5% of occasions, but they were never successful, and were killed in 9% of occasions. We conclude that tarantulas are potential predators of scorpions. Moreover, in villages where tarantulas are abundant they might prevent the presence of scorpions. Thus the presence of this non-aggressive tarantula may be beneficial from the human perspective.

Canal, M., D. Figueroa, C. Alfaro, T. Kawamoto, H. Torres-Contreras, P. Sabat & C. Veloso. 2011. Effects of diet and water supply on energy intake and water loss in a mygalomorph spider in a fluctuating environment of the central Andes. Journal of Insect Physiology, Article in Press, Uncorrected Proof. DOI: 10.1016/j.jinsphys.2011.07.016

Abstract. The metabolic and water evaporation strategies in spiders may be part of a set of physiological adaptations to tolerate low or unpredictable food availability, buffering spiders against environmental fluctuations such as those of the high mountains of the central Andes.

The aim of this study is to analyze experimentally the variations in metabolic rate and the rate of evaporative water with food and/or water restriction in a high mountain mygalomorph spider population (Paraphysa sp.).

We found that the low metabolism of this spider was not affected by water restriction, but its metabolism was depressed after 3 weeks of food deprivation. The spider did not show seasonal metabolic changes but it presented seasonal changes in the rate of evaporative water loss at high temperatures.

Females with egg sacs reduced their metabolic rate and evaporative water at high temperatures.

These findings constitute a set of possible adaptations to a highly fluctuating Mediterranean environment, which is completely covered with snow for many months and then progresses rapidly to a very dry climate with high temperatures.

Wang, Z. Y., J. T. Wang, A. H. Ji, H. K. Li & Z. D. Dai. 2011. Movement behavior of a spider on a horizontal surface. Chinese Science Bulletin 56: 2748–2757. DOI: 10.1007/s11434-011-4584-y

Abstract. Studying the locomotive behavior of animals has the potential to inspire the design of the mechanism and gait patterns of robots (“bio-inspired robots”). The kinematics characteristics of a spider (Ornithoctonus [sic] huwena), including movement of the legs, movement of the center of mass (COM) and joint-rotation angle, were obtained from the observation of locomotion behaviors recorded by a three-dimensional locomotion observation system. Our results showed that one set of the stance phase consists of four legs, which were leg-1 and leg-3 on one side and leg-2 and leg-4 on the other side. Additionally, two sets of the stance phase comprised eight legs alternately supporting and driving the motion of the spider’s body. The spider primarily increased its movement velocity by increasing stride frequency. In comparison to other insects, the spider, O. [sic] huwena, has superior movement stability. The velocity and height of COM periodically fluctuated during movement, reaching a maximum during alternation of leg phase, and falling to a minimum in the steady stance phase. The small change in deflection angle of the hind-leg was effective in driving locomotion, whereas each joint-rotation angle of the fore-leg changed irregularly during locomotion. This research will help in the design of bio-inspired robots, including the selection of gait planning and its control.

Machkour-M’Rabet, S., Y. Hénaut, S. Calmé & L. Legal. 2011. When landscape modification is advantageous for protected species. The case of a synanthropic tarantula, Brachypelma vagans. Journal of Insect Conservation. Online publication date: 24-Aug-2011. DOI: 10.1007/s10841-011-9434-3

Abstract. Landscape fragmentation usually has a considerable effect on the genetic and demographic viability of most species because it reduces population size and increases isolation among populations. This situation provokes loss of genetic diversity and increased inbreeding that can lead to population or species extinctions. Some studies also show that landscape fragmentation may have no effect on or even positive consequences for species genetic diversity. The protected tarantula, Brachypelma vagans, exhibits a particular situation in the Mexican Caribbean, which has experienced high lowland and coastal fragmentation because of recent increases in agricultural, urban and touristic development. This modified landscape structure creates favorable conditions for establishment of B. vagans populations in rural settlements. Populations of this tarantula have high densities of individuals, principally females and juveniles, and gene dispersion is assumed by the rare males. Within this context, we studied the influence of natural and anthropogenic fragmentation on the genetic diversity of six B. vagans populations (five continental, one insular), together with their spatial organization. Our approach used seven inter simple sequence repeat markers, which are highly polymorphic markers. The 76 loci selected revealed high genetic variability for continental populations and a low, but not critical situation, for the insular population. We detected a good level of gene exchange among continental populations, and an evident and recent isolation of the island population. This species exhibits a metapopulation structure in the lowlands with numerous local populations where mature females exhibit high birth site fidelity. We conclude that this protected species does not exhibit characteristics to warrant its current conservation status, and we propose complete revision of the ecological and genetic situation for B. vagans in particular, and for all species within the genus Brachypelma in general.

12. Pokasztalalkozo

2011-08-02T20:51:00.000+02:00

Kedves Pókászok és Pókbarátok!

Köszönjük mindazoknak, akik válaszoltak és támogatták javaslatunkat, miszerint 2011-ben Zala megye adjon otthont a rendes évi Magyar Pókász Találkozónak.
Örömmel tudatjuk Veletek, hogy a mára már hagyományossá vált, hazai pókász találkozónak tehát a dimbes-dombos, ezer éves táj: Zala megye ad otthont.
Mindenkit szeretettel várunk a Zala – völgyébe, Pakodra, ahol lehetőségünk nyílik szakmázni, megismerkedni a környékkel és remélhetőleg jó hangulatban, együtt eltölteni pár napot.
A találkozó tervezett időpontja: 2011. szeptember 16-18, helyszíne Zala megye, Pakod: Endes major.
A szállásról bővebben tájékozódni, fényképeket nézegetni a http://www.endesmajor.fw.hu oldalon tudtok.
A tervezett programokról, várható költségekről, illetve a jelentkezési és egyéb határidőkről az augusztus eleji hírlevelünkből értesültök majd.

Addig is kívánunk mindenkinek további szép nyarat, kinek pihenést, kinek szerencsés terepnapokat!

Zalaegerszeg, 2011. július 28.

Kovács Péter és Kancsal Béla

a szervezők

Preparálás I. A szárazpreparátum

2011-07-04T01:39:00.015+02:00

Terveim szerint ebben a sorozatban időről - időre ismertetve lesz egy-egy módszer, ahogyan preparátumot készíthetünk az elpusztult madárpókokból vagy azok egyes részeiből. E sorozat első része a szárazpreparátum készítése, amely talán a „közember" által leggyakrabban alkalmazott preparálási technika ha egy ízeltlábúról van szó.

Csak vázlatpontszerűen értekeznék az általam alkalmazott eljárásról, mellyel szárazpreparátumot készítek az elpusztult nagyobb termetű madárpókokból, mivel nem hinném, hogy sok új információt adok közre ez ügyben. Ellenben lehet, hogy valakinek éppen az alább leírtak hiányoznak a boldog hétköznapokhoz (who knows?)…vágjunk is bele:

A művelet egyszerű, mint a barlangrajz, nem kell semmiféle firlefáncos űrtechnológiára gondolni. Persze ízlés szerint lehet cizellálni mindenféle kegyszerrel és vegyszerrel, meg festett műutótesttel..stb, így aki nem elégszik meg ezzel az egyszerű mezei eljárással, ami azért a bazárokban kapható „The Spider” cimkével ellátott förmedvényeket még mindig fényévekkel előzi, teljes nyugodtsággal tanulmányozza
Dr. Fehér György könyvét a tökéletes nirvána elérésének érdekében.

A demonstrációs célra felhasznált állat egy Pamphobeteus nigricolor kifejlett nőstény egyede, mely már jó ideje mélyhűtött állapotban „várakozik” postmortem állapotban a frigóban. Érdekesség kedvéért, így nézett ki ereje teljében (amint épp "kicsontozta" a vőlegényét):

Az alábbi képhez jelen esetben nem fűznék a korábbiakban alkalmazott számozott szájbarágót. Szerintem elég egyértelműen beazonosíthatók a jószág kikészítéséhez használt eszközök. Ha mégsem, akkor azt is ki tudjuk tárgyalni komment jelleggel. Sajnos a képről lemaradt, de mindenképpen említést érdemel egy formalinnal töltött injekciós fecskendő. Erre később még kitérek.

Éles penge segítségével, hosszanti irányú vágással nyissuk fel az utótest hasi oldalát.

Majd távolítsuk el az utótest tartalmát. Ha ezt nem tesszük, akkor egyrészt a száradás végeredményeképpen az utótest összezsugorodik, másrészt az utótest tartalmának rothadása következtében terjengő bűz miatt a pók nem igazán lesz alkalmas lakásdekorációs célokra (szóltam!:) ).

E célra nekem legjobban a hurkapálcára fordított csepp alakban felcsavart vatta vált be a legjobban, melyet csavaró mozdulatokkal alkalmazok az utótest tartalmának eltávolítására. Ezután addig kell cserélni a vattalabdacsokat, amíg szinte szárazra töröljük az utótest belsejét, és semmiféle elszíneződés nem látszik a felvágott utótestből kihúzott vattán. Legvégül alkohollal vagy formalin oldattal mossuk végig az utótest kültakarójának belső oldalát, majd ismét töröljük szárazra.

A kitöméshez szintén vattát használok. Nagyjából borsó nagyságú golyókat formázok vattából és fokozatosan töltöm fel velük az utótest kültakaróját. Tapasztalataim szerint ezáltal sokkal könnyebb feszesebbre tömni, és végül megfelelő formára alakítani az utótestet, mintha nagyobb darabokkal járnánk el ugyanígy. A kitöméshez használt vattát érdemes alkoholba vagy formalin oldatba mártani a további baktériumos folyamatok csökkentésének érdekében. Én nem használok, de biztos nem árt ha ennél a műveletnél is alkalmazunk rovarmérgeket a kártevők ellen (múzeumbogár, moly..stb.).

A művelet végén finoman a kívánt alakúra lehet gyurmázni (ujjbeggyel nyomkodni) az utótestet.

Ahogy a képen is látszik, a fagyasztással történő tárolás közben megsérülhet a madárpók. Főképpen a lábak törnek könnyen. A szükséges ragasztást ennél a műveletnél végzem, a következő fotón látható technika alkalmazásával.

Egyszerű „toldót” faragok gyufaszálból, fogpiszkálóból..stb, hogy a ragasztás stabilabb legyen.

Ezután következik az állat rögzítése a kívánt testtartásban. Jelen esetben a pókot általános pihenő pozitúrában rögzítettem, enyhén terpesztett lábakkal. Ehhez tökéletesen megfelel a háztartásokban található, olcsó gombostű.

A fonószemölcsök rögzítése:

Amikor a rögzítéssel kész vagyok, vékony injekciós tű segítségével, a képen jelölt helyen, az izületi membránon keresztül formalin oldatot fecskendezek a lábakba, a baktériumos dzsembori csökkentésének céljából. Főképpen a lefagyasztott, majd felengedett példányok esetében javallott megtenni, mivel a fagyasztás következtében „megfolyósodott” lágy szövetek „beindulva” irgalmatlan bűzt képesek produkálni. A formalin használatakor mindenképpen érdemes szem előtt tartani, hogy egy olyan méreg, ami bőrre kerülve vagy belélegezve elég kellemetlen, de ráadásul legalább rákkeltő is (munkavédelmi előírások betartása éppen ezért javallott:) ).

Amikor a preparált példányunk tökéletesen megszáradt egy fóliával letakarva megóvhatjuk a porosodástól, amíg döntünk a továbbiakról.

A preparált madárpók végleges tárolására és bemutatására legcélszerűbb egy rovardobozt beszerezni. Ennek hiányában megfelel bármilyen magasabb oldalfallal ellátott jól záródó doboz, amely megóvja a preparátumot a nemkívánatos külső behatásoktól (kártevők, por…stb).

Erre a célra ezt az Ikeában kapható dobozt találtam a legmegfelelőbbnek, amelyet sajnos máshol még nem láttam (hasonlót sem), így a beszerzése vidékről legalább olyan macerás, mint egy rovardoboznak.

Legvégül következik a szárazpreparátum montírozása. A pók végízeinek talpecsetét pillanatragasztóval a talapzathoz rögzítem, majd megkapja az elmaradhatatlan címkét.

Kész, mehet a dobozba:

Élőben sokkal „nagyobbat” mutat:)

Ha van kérdés, nyugodtan jöhet itt komment formában, de a Facebookon is!

Díszítősor: Durcás szépségek

2011-06-28T15:24:00.003+02:00

A napokban aktuális, hosszabb lélegzetvételű bejegyzésem előtt, néhány fotó ezekről a durcás szépségekről. Zolinak ajánlom.

0.1. Xenesthis sp. „blue”

Spermatartó:

0.1. Xenesthis immanis

Spermatartó:

Kukucs

2011-06-19T19:23:00.001+02:00

Majka a dajka

2011-06-17T17:56:00.004+02:00

Arra azért kiváncsi lennék, hogy miként került a lakásba egy Cheiracanthium… Azért furcsálom a dolgot, mert itt a környéken (Szekszárd) nem túl gyakori ez a pók. Legalábbis idáig még nem találkoztam vele errefelé.

A parkettán sietős léptekkel tovatűnő, viszonylag nagy méretű, nyurga jószágról először azt gondoltam, hogy egy „betévedt” bolygó hollandi Tegenaria hím. Mivel az életteremben nem kedvelem a spontán szerveződő biodiverzitást (vannak itt elegen tervszerűen:) ), ezért gyorsan ráborítottam a kezem ügyében levő Sunpak diffúzort, nehogy a kis delikvensünk a váratlan helyzetet kihasználva olajra lépjen. Legnagyobb meglepetésemre az alkalmi kupola alatt sacperkábé hiperűrsebességgel elkezdett pattogni, mint egy megbokrosodott nikkelbolha. A rögtönzött rodeo akkora beleéléssel zajlott, hogy a nagy mutatvány közben, a jobb I. járóláb is kótyavetyére került, ezáltal jól tanulmányozhatóvá vált az autotomiás pont.

Az előállítást követő rabosításnál viszont én képedtem el, látva, hogy ki rajcsúrozott itt a lábam mellett.

Most azon tűnődöm, hogy mi legyen a sorsa ennek a kis negatív hősnek, akit sebtében Majkának neveztem el (ez jutott eszembe erről az arcszerkezetről)…

Bazár bezár

2011-06-15T00:31:00.004+02:00

Vagyis a DNFS fórum hamarosan végleg lekapcsolódik. Alábbiakban olvasható ZoozDa közleménye:

"Sziasztok,

fájó szívvel , de 2011 jún. 15.-én bezár (eltűnik) az oldal. Sajnos a domaint kezelő cég csak most szólt, így nincs sok idő variálni.

Részemről nem finanszírozom tovább a domaint évi 10k forintért ért (csak a tárhely volt ingyen) úgy, hogy 4-5 ember hírdetésén

túl nem sok minden történt itt az utóbbi 2-3 évben.

Ráadásul én magam is megválok/váltam a pókjaimtól, és nem is tervezem a közeljövőben a velük való foglakozást,

még sokadik hobbyként sem.

Mindenkinek további jó pókozást kívánok.

Üdv,

ZoozDa"

5 random régebbi madárpókos cikk

2011-06-08T10:14:00.001+02:00

Pocock, R. I. 1903. On some genera and species of South American Aviculariidae. Annals and Magazine of Natural History (7) 11: 81–115. Kattints ide a letöltéshez!

Koch, C. L. 1841–1842. Die Arachniden. Nürnberg, Neunter Band, 108 pp. Kattints ide a letöltéshez!

Pocock, R. I. 1902. Some new African spiders. Annals and Magazine of Natural History (7) 10: 315–530. Kattints ide a letöltéshez!

Mello-Leitão, C. F. de. 1923. Theraphosideas do Brasil. Revista do Museu Paulista 13: 1–438. Kattints ide a letöltéshez!

Chamberlin, R. V. 1917. New spiders of the family Aviculariidae. Bulletin of the Museum of Comparative Zoology at Harvard College 61: 25–75. Kattints ide a letöltéshez!

A pókok fő csoportjairól I.

2011-06-06T17:55:00.029+02:00

A pókok (Araneae) napjainkban elfogadott magasabb (alrend és osztag) szintű osztályozását először Pocock javasolta 1892-ben.

Az Mesothelae alrendet egyetlen család (Liphistiidae – félpókok) 5 génuszának 89 faja alkotja (Platnick, 2011). Ők a többi pók – Opisthothelae = Mygalomorphae és Araneomorphae osztagok együtt – testvércsoportja. A Liphistiidae, Mygalomorphae és Araneomorphae rokonsági viszonya olyan, mint az unokatestvéred (L), a testvéred (M) és te (A). Az Opisthothelae az utolsó WSC verzió szerint 109 családot, 3816 génuszt és 41966 fajt jelent, de azóta már sok tudományra új pókfajt leírtak (csak madárpókfajt négyet). Persze ezt úgy kell értelmezni, hogy ezek a jelenleg érvényes nominális fajok és génuszok. Új taxonok leírása nélkül, a jelenlegiek átvizsgálásával ez a szám is változna, mivel jó eséllyel új szinonimákat állítanának fel, vagy régieket nem fogadnának el stb.

A XX. században Pocockén kívül több különböző klasszifikációt publikáltak különböző arachnológusok (pl. Petrunkevitch, Bristowe, Millot, Gertsch). Talán Platnick & Gertsch (1976) közölték az első olyan tanulmányt, ami az első kladisztika volt pókokon, vagyis azzal a kritériummal dolgoztak, hogy minden megnevezett taxon monofiletikus kell, hogy legyen. Eredményeik megegyeztek Pocockéval (1892). Egy taxont monofiletikusnak mondunk, ha egy feltételezett közös ős összes leszármazottját magában foglalja. A kladisztikában egy monofiletikus csoportot a csoport tagjaira jellemző közös levezetett jellegek (szünapomorfiák) alapján állítják fel, szemben az ősi (primitív) közös jellegekkel (szünpleziomorfiák). Platnick & Gertsch (1976) négy (4) karaktert javasoltak, amik a Mesothelae alrend feltételezett apomorfiái, és ezáltal a közös őstől való leszármazásukat támasztják alá. Megjegyzés: a többször előforduló összehasonlítás az ostorlábúakkal azért van, mert őket tartják a pókok legközelebbi rokonának, így Platnickék őket használták külcsoportként.

(1) A negyedik lábak csípőjén található betűrődés (invagináció). A többi póknál és az ostorlábúaknál (Amblypygi) ez nincs meg.
(2) A Heptahela kimurai haploid kromoszóma száma 48, míg a Platnickék által vizsgált pókoké 24 vagy kevesebb, az ostorlábú Sarax sarawakensis-nél pedig szintén 24 haploid kromoszómát mutattak ki.
(3) A trichobothriumok (érzékelő képletek) töveinek szerkezete a lábak disztális ízein különbözik a liphistiidáknál a többi pókkal összehasonlítva. A liphistiidáknál a trichobothrium egy kupolaszerű szerkezetből lép ki a testből, két oldalról egy-egy lemezzel határolva. A Platnick & Gertsch (1976: 10, 9. és 11. ábra) által közölt képeknél a 9. ábrán (Liphistius sp.) ez tisztán látszik, azonban a 11. ábrán (Heptathela sp.), a kupola mélyen helyezkedik el és én személy szerint csak az egyik lemezt látom. Ez lehet a scan szöge miatt is, azaz amiatt, hogy nem egy síkban mutatja a lemezeket. Haupt (2003) állítása szerint csak egy lemezt talált az általa vizsgált liphistiid fajoknál, bár ő ugye méregmirigyeket sem talált, Foelix & Erb pedig igen. N. I. Platnick szerint (személyes közlés) a liphistiidák trichobothrium töveinek felépítését nem lehet összetéveszteni más pókokéval („I don't recall seeing any trichobothrial bases in other spiders that could be confused with the liphistiid arrangements”). A többi póknál egy lemez vagy egyszerű kupola figyelhető meg. A szerzők mindkét állapotot levezetettnek tekintik.
(4) Az oldalsó (laterális) fonószemölcsök felépítése különböző a pókok három fő csoportjánál. A Liphistiidae családnál sok szegmensből állnak (multisegmented), akár 12-ből is. A Mygalomorphae poszterior laterális fonószemölcsei három vagy négy szegmensből állnak, míg az Araneomorphae-nél egy vagy két szegmens alkotja őket. Ezen karakternél nem tudták megállapítani a polaritást, azaz, hogy melyik állapot az ősi és melyik a levezetett. A sokszegmensű állapot tehát a Mesothelae, a négy vagy kevesebb szegmensű állapot pedig az Opisthothelae monofiletikusságát támaszthatja alá.

Később Platnick & Goloboff (1985) egy azelőtt ismeretlen jellegről számoltak be, ami kizárólag a Mesothelae-ra jellemző, így szintén az alrend közös őstől való leszármazását igazolja:

(5) Az I-III. lábak lábszárának pro- és retrolaterális oldalán egy-egy sarkantyút találtak, amik az I-III. lábak másodvégízének tövi részénél levő, enyhén emelt, nem megkeményedett területtel lehetnek képesek érintkezni. A karaktert ivaréretlen és ivarérett nőstények, valamint penultimate hímeknél figyelték meg, az ivarérett hímek viszont úgy tűnik, elveszítik ezt.

Raven (1985) egy további apomorfiát javasolt:

(6) A Mesothelae-nél a mellpajzs (sternum) vékony és kiemelkedik a testből, egy meredek szélű fennsíkra emlékeztet. Az Opisthothelae-nél viszont a sternum sokkal szélesebb és laposabb. Ellenben a legtöbb pókszabásúnál, így az ostorlábúaknál is (pókok testvércsoportja) a mellpajzs hiányzik vagy gyengén fejlett. Raven (1985) szerint a pókoknál megfigyelhető mindkét állapot az adott csoport levezetett jellegének tekinthető.

A fent és lentebb tárgyalt Liphistiidae tulajdonságok egy része megfigyelhető ezeken a képeken: kép 1, kép 2. A félpókokra jellemző feltűnő tulajdonság az utótesten a szegmentáltság nyomát jelképező lemezek (tergite),, illetve a fonószemölcsök száma, még inkább azok pozíciója, amiket a többi pókkal ellentétben az utótest hasi oldalának közepe fele, és nem terminális (vég) pozícióban találunk meg. Mivel mindkettő ősi jelleg/állapot, azonosítás szempontjából hasznosak lehetnek, de nem használhatóak a csoport monofiletikusságának megállapítására.

A következőkben tekintsük át az Opisthothelae (Mygalomorphae + Araneomorphae) levezetett karaktereit.

(1) (2) Ld. Mesothelae-nél a 3. és 4. jellegek.
(3) A liphistiidáknak 8 vagy 7 fonószemölcsük van, a többi póknak 6 vagy annál kevesebb. Ismert, hogy a szövőlap és a colulus az aranemorfoknál az egyedfejlődés során a két „hiányzó” elülső középső fonószemölcs egyesüléséből jön létre, ezen fonószemölcsök elvesztését levezetettnek tekintik.
(4) Ahogy kicsivel feljebb szerepel, a liphistiidáknál a fonószemölcsök az utótest hasi oldalának közepén vannak. A többi póknál a kaudális (farok) szegmensek az egyedfejlődés során egyesülnek, és a fonószemölcsök az utótest végéhez (és az ánuszhoz) kerülnek közel, ezért utóbbi állapot az apomorf.
(5) A liphistiidáknál egy kis, kerek sclerit lemez formájában megmarad az utótest első szegmensének hasi lemeze (sternite). Mivel az ostorlábúak is megőrzik ezt egy többé-kevésbé megkeményedett képlet formájában a pedicelen, a többi póknál az első sternite teljes redukcióját levezetettnek tekintik.
(6) A félpókok második pár tracheatüdőjét viselő harmadik szegmense az utótestnek hasi oldalról egy határozott sclerit lemez. Ez a sternite az ostorlábúaknál is világosan jelen van, a szegmentáltság eme külső jelének elvesztése a többi póknál egy újabb apomorfia.
(7) A subesophageális (nyelőcső alatti) ganglionok a Millot által vizsgált ostorlábúaknál és négy Liphistius fajnál 17 neuromert tartalmaznak, míg a többi póknál 12-t, a kisebb számot vélik levezetettnek.
(8) Ld. Mesothelae-nél 6. jelleg.

Egy közeljövőbeni bejegyzésben hasonló stílusban a Mygalomorphae és Araneomorphae közötti különbségeket, illetve levezetett jellegeiket fogjuk ismertetni.

Irodalom
1. Haupt, J. 2003. The Mesothelae -- a monograph of an exceptional group of spiders (Aaneae: Mesothelae): (Morphology, behaviour, ecology, taxonomy, distribution and phylogeny). Zoologica 154: 1–102.
2. Pocock, R. I. 1892. Liphistius and its bearing upon the classification of spiders. Annals and Magazine of Natural History (6) 10: 306–314.
3. Platnick, N. I. 2011. The world spider catalog, version 11.5. American Museum of Natural History, online at
http://research.amnh.org/iz/spiders/catalog. DOI: 10.5531/db.iz.0001.
4. Platnick, N. I. & W. J. Gertsch. 1976. The suborders of spiders: a cladistic analysis (Arachnida, Araneae). American Museum Novitates 2607: 1–15. URI: http://hdl.handle.net/2246/5468
5. Platnick, N. I. & P. A. Goloboff. 1985. On the monophyly of the spider suborder Mesothelae (Arachnida: Araneae). Journal of the New York Entomological Society 93 (4): 1265–1270.
6. Raven, R. J. 1985. The spider infraorder Mygalomorphae (Araneae): cladistics and systematics. Bulletin of the American Museum of Natural History 182: 1–180. URI: http://hdl.handle.net/2246/955

A vészfék

2011-05-29T02:42:00.011+02:00

A többi pókhoz hasonlóan a madárpókok (Theraphosidae) is állítanak elő pókselymet az erre szolgáló speciális mirigyeikben, amit az utótestükön található fonószemölcsökből juttatnak a külvilágba. Korábban felmerült, hogy az egyik nagytermetű madárpókfaj, az Aphonopelma seemanni képes pókselymet kiválasztani a járólábainak végízeiből, bár ez az állítást Perez-Miles és munkatársai később megkérdőjelezték, mivel az erre irányuló kutatás nem vezetett eredményre.

Brachypelma auratum függőleges falat mászik

Ebben a cikkben (Rind et al. 2011. Tarantulas cling to smooth vertical surfaces by secreting silk from their feet. The Journal of Experimental Biology 214, 1874-1879.) a szerzők bizonyítják, hogy olyan szövőcsévék találhatóak három közismert madárpókfaj (Grammostola rosea, Poecilotheria regalis, Brachypelma auratum) járólábainak végízén, amelyek közvetlenül képesek pókselyemet létrehozni.

Brachypelma auratum függőleges falat mászik, alulnézet

Az előzőekben említett fajok alapján arra lehet következtetni, hogy ez a képesség széles körben elterjedt a madárpókoknál. A cikk bemutatja, ahogyan a madárpók egy több szálból álló „hálólábnyomot” hoz létre, amikor elkezd lefelé csúszni egy sima, vízszintes felületen. A végízen található kellően erős és rugalmas fúvóka szerű szőrök felelősek a pókfonal „ledobásáért”, melyek végül „lehorgonyozzák” a madárpókot.

Grammostola rosea selymet választ ki a lábából. A) A példány a függőleges falon mászik; B) Selyem a falon; C) A selyem a felületen, 27 szál; levedlett tapogatóláb rétegfotója.

A szerzők utalnak arra is, hogy a madárpókok fonószemölcsein található szövőcsévék nagyon hasonlítanak a Devon korból ismert ős-pók fonószemölcsére. Ez arra enged következtetni, hogy a pókselyem kiválasztásának mikéntje a madárpókoknál igen ősi formában maradt fent.

A-B) Grammostola rosea lábvégíz, talpkefe, szkenning elektronmikroszkópos kép.

C) Grammostola rosea részlegesen levedlett láb keresztmetszete; D) Brachypelma auratum lábvégvedlés belülről a szövőcsévéket nyilak jelzik.

Poecilotheria regalis lábvégi szövőcsévék, szkenning elektronmikroszkópos képek.

Forrás:
Rind, C., Birkett, C. L., Duncan, B.-J. A. and Ranken, A. J. Tarantulas cling to smooth vertical surfaces by secreting silk from their feet.. The Journal of Experimental Biology, 214, 1874-1879 DOI: 10.1242/jeb.055657

Nevén a gyereket

2011-05-25T17:11:00.022+02:00

A Jurai arany selyempók bejegyzésben Tamás azt írta, hogy a MYGALOMORPHAE Pocock, 1892: 311 infraordonak „még mindig nincs kielégítően jó magyar neve.” Ha megnézzük Loksa Imre Pókok I. magyar nyelvű határozókönyvét, akkor azt látjuk, hogy a „négytüdős” kifejezést használta a magyar aknászpókra és a három torzpókfajra, akik a Mygalomorphae magyar képviselői. Elképzelhető, hogy ez egyszerűen a régebbi név TETRAPNEUMONES fordítása (a korai rendszerezésekben a másik csoport neve DIPNEUMONES – kéttüdősök volt). A tudományos neveket félretéve a „négytüdős pókok” nem logikus, mert

a.) van olyan mygalomorph taxon, aminek nincs egyetlen tracheatüdője sem, a Micromygale diblemma Platnick & Forster, 1982 (a Micromygale monotipikus génusz);

b.) van olyan nem-mygalomorph taxon, aminek négy tracheatüdője van, pl. az Austrochiloidea és Hypochiloidea családsorozatok (nem Onedin vagy Ewing féle családsorozat): Hickmania (Austrochilidae, a másik két austrochilid génusznál a hátsó pár tracheatüdők módosultak), Hypochilidae, Gradungulidae családok (Araneomorphae); Liphistiidae család, utóbbi képviselői nem mygalomorfok, hanem a legősibb pókokként az összes többi pók testvércsoportját alkotják a Mesothelae alrendként (a testvércsoport Opisthothelae = Mygalomorphae + Araneomorphae). A Hypochilidae stb. családok tüdőinek száma ellenére közelebbi rokonságban áll a „kéttüdősökkel” (araneomorfok), mint a mygalmorfokkal.

A pókok esetében többször végbement a tracheatüdők redukciója pl. a Haplogyne csoport esetében (szintén nincs kielégítő és jó magyar nevük) ahol max négy trachea található, illetve a főpókoknál a két tüdő egy tracheanyílásból elágazó légcsőrendszer az általános.

A pókok magasabb szintű osztályozásába nem akartunk itt belemenni (akit érdekel, ezt töltse le), így maradjunk annyiban, hogy a „négytüdős” név logikailag azért nem jó, mert nem minden négy tracheatüdővel rendelkező csoport tartozik ide, és a csoportnak nem minden tagja rendelkezik négy tracheatüdővel. Persze tudjuk, hogy a nyelvben olykor nem a logika, hanem a hagyomány az irányadó, így kapóra jön, hogy a Mygalomorphae is tulajdonképpen egy hagyományőrző név. A fentebb leírtak miatt látta Pocock szükségesnek a Tetrapneumones és Dipneumones nevek elvetését, és helyettük a Mygalomorphae és Arachnomorphae kifejezéseket javasolta. Utóbbi tartalmában megegyezik, írásában eltér a ma használt Araneomorphae-val.

A Mygalomorphae név választása mögött pedig a következő áll. Eleinte az összes pókot az Araneus ill. Aranea generikus név alatt tartották számon. Latreille (1802, 1804) Mygale génusza volt az első olyan génusz (nevezzük itt most csoportnak), ami a pókokat kettéosztotta, illetve elkezdte megkülönböztetni egymástól. Latreille 1804-es publikációjában a következő két fajt írta le és sorolta ide: Mygale blondii és Mygale fasciata (mai nevükön Theraphosa blondi és Poecilotheria fasciata). Ezt követően több későbbi mygalomorph pókot a Mygale génuszban írták le. Sajnos a Mygale név pókokra használva nem maradhatott fent (Thorell, 1870), mivel még Latreille előtt használta egy másik szerző (Cuvier, 1800) egy emlősgénusz neveként, ld. dezmán – Mygale moschata (a mygale görög jelentése is elvileg „shrew” = cickány). Ezzel együtt a Mygale nevet a köztudat ezekkel a „nagy és szőrös” pókokkal azonosította, és sokáig így ismerték őket a „be nem avatottak”, valamint sok zoológiai és természetrajzi könyvbe is ilyen néven kerültek be. Pocock ezért válaszotta a Mygalomorphae nevet („Mygale-alkatúak”), és mivel a csoport talán legismertebb és legjellegzetesebb képviselői a ma madárpókokként ismert Theraphosidae család tagjai (mellesleg a legelső Mygale-ként leírt fajok is madárpókok voltak), ezért szerintünk a „madárpókalkatúak” vagy „madárpókfélék” jó választás lenne a Mygalomorphae magyar neveként.

Irodalom

1. Latreille, P. A. 1802. Histoire naturelle, générale et particulière des Crustacés et des Insectes. Paris, 7: 48-59.

2. Latreille, P. A. 1804. Histoire naturelle, générale et particulière des Crustacés et des Insectes. Paris, 7: 144-305.

3. Platnick, N. I. & R. R. Forster. 1982. On the Micromygalinae, a new subfamily of mygalomorph spiders (Araneae, Microstigmatidae). American Museum Novitates 2734: 1–13.

4. Pocock, R. I. 1892. Liphistius and its bearing upon the classification of spiders. Annals and Magazine of Natural History (6) 10: 306–314.

5. Thorell, T. 1870. On European spiders. Nova Acta Regiæ Societatis Scientiarum Upsaliensis (3) 7: 109–242.

Üdv: Zoltán & siler.

Conica Minolta

2011-05-17T01:03:00.013+02:00

Vannak lehetetlennek tűnő műveletek, melyektől hamar ledobja az agyam a szíjat. A Csúcsos keresztespók (Cyclosa conica) és más hasonszőrű, liliputi méretű kerekhálósok fotózása terepen számomra többnyire ebbe a kategóriába tartozik.

Mivel a korábbi próbálkozásaim eredményétől nem vágtam magam hanyatt, úgy döntöttem, hogy ennek az érdekes apró póknak a fotózását illetően futok még egy kört.

Az advanced szintű kihívás az állat életmódjában leledzik, melyet Dr. Szinetár Csaba fogalmaz meg roppant frappánsan a Pókok című könyvének 52. oldalán: „Kedveli az elszáradt ágakból álló, kevéssé zárt légifolyosókat”.

Na igen! Ezekben a kevéssé zárt légifolyosókban, napközben a szélcsend a legritkább jelenség, így mialatt a gép keresőjén keresztül megpróbálunk ráfókuszálni a háló közepén héderező pókra, hasonló látványban van részünk, mint amikor a halálcsillag megtámadásánál Kardfater próbálta befogni a TIE vadász célkeresztjébe az ereje teljében levő Skywalker X-szárnyúját. Vagyis…ezt a könnyű kis jószágot a leglágyabb nyári szellő is random képes belengetni az összes axonometrikus tengely mentén, pont olyan formán, mint amit Keith Flinttől láthattunk a Firestarter c. nótázós Prodigy klippben.

Így néz ki egy „kevéssé zárt légifolyosóban” elkészített kerekháló, tokkal vonóval, ami esetünkben egy fa lelógó ágvégei között lett kifeszítve, és a pókon kívül még az állat közelmúltban elhíresült „árnyékra ugrató álcázóberendezését ” is magába foglalja.

Ennek ellenére némi türelemmel, szerencsével és erős mesterlövész képességekkel felvértezve azért létre lehet hozni néhány elfogadható minőségű fotót, de 1:1 közelében így sem nagyon kell egerészni.

Jó, elismerem, hogy tűhegynyi blendenyílással meg egy atomvillanással még az előttünk levő 1 hektáros búzatábla legtávolabbi vége is éles lesz, de én szerettem volna olyan minőségi képet erről a pókról, amin a háttér is kap fényt, nemcsak olyat ahol a kizárólag a téma. Mindemellett megfelelő mélységélesség tartománnyal garázdálkodhatok bemozdulásmentesen.

Ilyenkor kérdezi a népi folklór, hogy „namég a kis @-om nem kéne”? De No Problémo, mert ehhez nem kellett mást tennem, mint a pókkal egy fotózásra alkalmas, szélcsendes helyen megszövetni a hálóját. Fogtam tehát és hazavittem. Eszkábáltam neki egy ideális póklakot, melyen kedvemre megfigyelhettem és fotózhattam. Az első két napot átsziesztázta, csak éjszaka tevékenykedett, majd a harmadik napon megszőtte a hálóját.

Ezután következhetett a fotózás, „háttérfénnyel”,

…és háttérfény nélkül.

Egy kereresztespókok fotózására alkalmas megfigyelő setupot könnyűszerrel össze lehet dobni. Hardcore hobbisták akár a pókos szobájukat is dekorálhatják vele, de az biztos, hogy a pókoktól rettegő családtagokban és betérő ismerősökben nem arat osztatlan sikert pl. egy monitor mellett felállított dizájnos „szabadtéri” predátor kuckó.

Én ezekből az elemekből legóztam össze:

1, Virágcserép (lehetőleg kerámia, mert az nehezebben borul)

2, Tálca

3, Villás faág

4, Papír

5, Gyurma

A cserépen keresztülbújtatott ágat egy kicsit lesúlyozom gyurmával, hogy még stabilabban álljon.

A cserép nyílásának vastagságához passzinthatjuk az ágat némi rátekert papír segítségével.

Ezután feltöltjük a tálcát vízzel. Fontos, hogy a tálca szélesebb legyen, mint az ágvilla, tehát a leereszkedő pók mindig csak a vízbe tudjon érkezni, különben néhány Houdini tulajdonsággal megáldott faj nemes egyszerűséggel meglép (a Cyclosa conica nem annyira szökős).

Legvégül jöhet valamelyik rosszarcú… jelen esetben egy Kétcsúcsú keresztespók (Araneus bituberculatus), aki a befogását követően fellépő heveny fiolahiány miatt kénytelen volt együtt utazni néhány Lampropelma-nak szánt szövőlepkével. Ez a magyarázata annak, hogy némi hímpor látható az ábrázatán.

Mivel nem vagyunk kitéve semmiféle zavaró időjárási tényezőnek, bekvártélyozás után már melegében „meg is lőhetjük” néhány próbafotó erejéig az újdonsült delikvensünket:

Díszletváltás: Következnek a kerekhálósok

2011-05-16T15:44:00.002+02:00

A király ruhája

2011-05-14T18:57:00.034+02:00

P. regius nőstény. Fotó: Mary Keim. Forrás

A Phidippus regius egy hobbiállatként is népszerű ugrópókfaj, Arachnoboardson többször találkoztam már róla szóla topikokkal, de hazánkban is szaporították már. A Peckhamia amellett, hogy egy salticid génusz neve, egy ugrópókokkal foglalkozó folyóirat is. Egyik idei számában Foelix és Erb P. regius levedlett kültakaróján végzett mikroszkópos vizsgálatainak eredményeiről olvashatunk.

Foelix, R. F. & B. Erb. 2011. Microscopical studies on exuviae of the jumping spider Phidippus regius. Peckhamia 90.1: 1–15.

Az erős alapízekkel rendelkezők csáprágók (1. kép) vájatainak mindkét oldalán jellemzően mindössze 1–2 kitinfogat találunk (2a. kép). A méregmirigyek feltűnő nyílásai a csípőkarmok külső oldalán a csúcstól körülbelül 100 µm-re vannak. A csípőkarmok belső oldalának hátulsó része finoman fogazott, úgy tűnik, a pók fonalának elvágására használja. A csáprágó vájatának tövénél, ahol nyugalmi állapotban a csípőkarom csúcsa helyezkedik el, egy idáig ismeretlen képletet fedeztek fel, ami 70–80 ovális alakba rendeződő pórusból áll (2b. kép). Még nem tisztázott, hogy ezek a csáprágó egy mirigyének pórusnyílásai-e vagy valamilyen érzékelő (pl. ízlelő) szerkezetek. Csak magas nagyításnál láthatóak, de ugyanazon a helyen fekszenek mindkét csáprágón (2a. kép). Azt írják Foelix-ék, hogy ezek a többi, általuk vizsgált főpókra is jellemzőek, de mygalmorph pókoknál még nem keresték őket.

Érdekes módon mást is találtak a csáprágóknál: a vájatok körüli kis szőrök között parkoló atkákat, testhosszuk kb. 150 µm (3. kép). Az nem ismert, hogy ezek a pókra nézve paraziták vagy csak stopposok (foretikusak, azaz csak átmenetileg tartózkodnak a pókon, míg más gazdaállatot nem találnak). Nagy valószínűséggel a táplálékállatokkal (Drosophila) kerültek rá a pókra, majd vedlés során az exuviae-n maradtak.

A gnathocoxákon 3 különböző típusú szűrőszőröket figyeltek meg (11-12. kép), a szerzők szerint erről sem közölt korábban senki adatokat. Az egyik típus mellett bizonyos mirigy nyílásokra figyeltek fel, lehetséges, hogy ezeken keresztül emésztőenzimeket bocsájt ki az állat, talán a szűrőszőrök tisztítására.

Biztos sok madárpóktartó tudja (én anno a Lissek–Székely könyvben olvastam), vagy megfigyelte már, hogy mikor a pók vedlik, akkor az emésztőrendszer kültakarójának egy része is „lejön” róla. A csípőkarmok puhasága mellett ezért sem tud a pók enni addig, míg az új váz meg nem szilárdult. Emlékszem, régen T-boy küldött nekem egy képet, amin az „előbél” levedlett részei látszódtak egy exuviae-n, akkoriban nem tudtam azoknak a szerveknek a pontos megnevezését, de ebben a cikkben még jelmagyarázat is van egy hasonló mikroszkópos képhez:

Mx = gnathocoxa

M = szájnyílás

Ph = pharynx ("garat")

Eso = esophagus ("nyelőcső")

SM = sucking stomach (szívógyomor)

Nem merül ki ennyiben a cikk tartalma, de nem akartam itt az egészet elismételni, érdeklődők a PDF-et letölthetik innen.

Gépház update

2011-05-13T21:55:00.003+02:00

1. Egész nap nem működött rendesen a Blogger, a tegnap megjelent bejegyzésünk ennek köszönhetően jelenleg nem elérhető. Azt ígérik, ez csak ideiglenes, hamarosan visszakapják a blogok az eltűnt posztokat.

2. Apro-Pók blog a Facebookon! A blog mostantól Facebook oldallal is rendelkezik, "likeolni" lehet a Facebookon vagy egyszerűbben innen a blogról a jobb oldali oldalsáv tetején található, vadiúj Like Box segítségével. Aki sokat lóg az Arckönyvön, az onnan értesülhet az új bejegyzésekről, mert azokat megjelenésükkor ott is jelezni fogjuk. Egyéb kisebb dolgokra is lehet számítani ott, pl. Fince már villantott egy Grammostola grossa (PTN) spermatartó fotót (egyébként kíváló kép). Úgyhogy tessék bátran "likeolni."

Madárpók taxonómia 2011

2011-05-11T15:50:00.000+02:00

Frissítve: május 11. A korábbi évekhez hasonlóan ez a bejegyzés is az ebben az évben leírt új taxonok illetve közölt taxonómiai változások listájaként funkcionál. Ez egy rövid áttekintés, részletesebben az egyes cikkekről szóló bejegyzésekben olvashatsz (linkek az 'Irodalom' résznél).

Újraérvényesített génuszok:
Mygalarachne Ausserer, 1871 (Gabriel & Longhorn) – korábban nomen dubium.
Pterinopelma Pocock, 1901 (Bertani, Nagahama & Fukushima)

Új fajok:
Hapalopus lesleyae Gabriel
Pterinochilus lapalala Gallon & Engelbrecht
Pterinopelma sazimai Bertani, Nagahama & Fukushima
Schismatothele benedettii Panzera, Perdomo & Pérez-Miles

Új kombináció (áthelyezés):
Pterinopelma vitiosum (Keyserling, 1891) (Bertani, Nagahama & Fukushima) – ezelőtt Eupalaestrus, Pérez-Miles nomen dubium-ként kezelte.

Új szinonimák:
Grammostola schulzei (Schmidt, 1994) = G. vachoni Schiapelli & Gerschman, 1961 (Ferretti, Pompozzi & Pérez-Miles)

Egyéb:
*** A Harpaxictis nem a Sericopelma szinonimja, viszont nomen dubium (Gabriel & Longhorn).

Irodalom
1. Bertani, R., R. H. Nagahama & C. S. Fukushima. 2011. Revalidation of Pterinopelma Pocock 1901 with description of a new species and the female of Pterinopelma vitiosum (Keyserling 1891) (Araneae: Theraphosidae: Theraphosinae). Zootaxa 2814: 1–18.

2. Ferretti, N., G. Pompozzi & F. Pérez-Miles. 2011. The species of Grammostola (Araneae: Theraphosidae) from Central Argentina: taxonomy, distribution, and surface ultrastructure of coxal setae. Zootaxa 2828: 1–18.
3. Gabriel, R. 2011. A New Species of Hapalopus Ausserer, 1875 from Guyana (Araneae: Theraphosidae). Journal of the British Tarantula Society 26 (2): 76–80.
4. Gabriel, R. & S. J. Longhorn. 2011. Redescription of the holotypes of Mygalarachnae [sic] Ausserer 1871 and Harpaxictis Simon (1892) (Araneae: Theraphosidae) with rebuttal of their synonymy with Sericopelma Ausserer 1875. Revista Ibérica de Aracnología 19: 157–165.
5. Gallon, R. C. & I. Engelbrecht. 2011. A new Pterinochilus species from South Africa (Araneae, Theraphosidae, Harpactirinae). Bulletin of the British Arachnological Society 15 (4): 121–126.

6. Panzera, A., C. Perdomo & F. Pérez-Miles. 2011. Schismatothele benedettii, a new species of tarantula from amazonic Brazil (Araneae, Theraphosidae). Bulletin of the British Arachnological Society 15 (4): 130–132.

Új Schismatothele faj

2011-05-10T18:06:00.004+02:00

Ezzel a bejegyzéssel végére érek az utóbbi hetekben felhalmozódott kis „backlogomnak”, ami a megjelent taxonómiai cikkekből állt. Ennek a rövid darabnak egy, a legtöbb hobbista számára valószínűleg ismeretlen taxon a főszereplője. A Schismatothele Karsch, 1879 (a leírását gyakorolni kell, könnyű belebonyolódni) génusz egyetlen, Venezuelában gyűjtött faj számára – Schismatothele lineata Karsch, 1879 – jött létre, amiből is csak a nőstény ismert. Raven (1985) a Holothele szinonimájának tekintette, amit később Rudloff nem fogadott el. A típusfajon kívül azonban további fajokat nem ismert meg a tudomány, egészen eddig, mert Panzera, Perdomo és Pérez-Miles egy új fajt írnak le mindkét ivar alapján, így az első hím is előkerült a génuszból.

Panzera, A., C. Perdomo & F. Pérez-Miles. 2011. Schismatothele benedettii, a new species of tarantula from amazonic Brazil (Araneae, Theraphosidae). Bulletin of the British Arachnological Society 15 (4): 130–132.

Mario Benedetti egy fontos spanyol nyelven alkotó uruguayi író és költő volt, aki 2009-ben hunyt el, előtte tisztelegnek a specifikus névvel. A diagnózis szerint a nőstény az S. lineata-tól a spermatartók morfológiájában tér, amiknek elég egyedi formája van. Sajnos a cikkben egy (szerintem) nem túlzottan jó ábra van, fotó nincs. Radan Kaderka honlapján viszont van egy Schismatothele sp. spermatartó fotó. Mivel a hím nem ismert az S. lineata fajnál, így azt nem lehet összehasonlítani az S. benedettii-vel.

A diszkusszióban érdekes dolgokat lehet olvasni. Az ivarhólyag megnagyobbodott algyűjtője Raven (1985) és Pérez-Miles és mtsai (1996) szerint a Theraphosinae alcsaládra jellemző levezetett jelleg, ez a Schismatothele benedettii-nél is megvan. A hímtagon élek megléte szintén egy levezetett jelleg az alcsaládnál, ám a szerzők szerint a S. benedettii-nél található élek nem homológok a többi, Bertani által (2000) vizsgált theraphosine hímtagon találhatókkal. A Theraphosinae-ra jellemző az I. és/vagy III. és/vagy IV. típusú (ill. VI. típusút Pérez-Miles kimutatott egy Hemirrhagus fajnál) csalánszőr az utótesten, viszont a Schismatothele fajoknál ez hiányzik! A génusz alcsalád szintű elhelyezése tehát vitatott ill. kérdéses, a szerzők azonban a Theraphosinae-ban hagyják egyelőre.

Róla szól a nóta: Grammostola

2011-05-06T11:14:00.007+02:00

Idén elég szép számmal érkeznek a madárpókos cikkek, a Zootaxában már kettőt lehoztak, és tudomásom van egy harmadikról is, ami már a lektoroknál alatt van. A Pterinopelma cikkről a bejegyzés erre olvasható. Itt most Ferretti, Pompozzi és Pérez-Miles április 21-én megjelent cikkéről lesz szó. Diagnózist, leírást, képeket, illusztrációkat, elterjedési adatokat, valamint egy megkülönböztetéshez is hasznos új karaktert kapunk a 3 közép-argentin Grammostola fajról (G. burzaquensis, G. doeringi, G. vachoni), bónuszként pedig új szinonímiát is.

Ferretti, N., G. Pompozzi & F. Pérez-Miles. 2011. The species of Grammostola (Araneae: Theraphosidae) from Central Argentina: taxonomy, distribution, and surface ultrastructure of coxal setae. Zootaxa 2828: 1–18.

A vizsgált fajok csípőin morfológiailag háromféle szőrt (setae, de az egyszerűség kedvéért itt „szőr” marad) fedeztek fel. Az első típust rövid és erős, egész felületükön érdes, „taréjos” tüskealakú szőrök alkotják. A második típus hosszabb (közel négyszer akkora a hossz, mitn az első típusé) és vékonyabb tüskealakú képletekből áll. A tövi rész érdes, középső rész sima, a csúcsot pedig számos rövid hajlott végű horog borítja. A harmadik típusba normál alakú, kisebb szőrök tartoznak, amikre érdes, vékony tövi rész jellemző. A csúcsi rész ennél a fajtánál a legvékonyabb, és egyenes végű horgokat találunk rajta.

Diagnózisok

Grammostola burzaquensis Ibarra-Grasso, 1946 – A három faj közül a legkisebb. Feji régió (pars cephalica) enyhén magasabb; rendes sima szőrök a csípők (I-IV) pro- és retrolaterális és a gnathocoxák retrolaterális oldalán; hímeknél a lábszársarkantyú elsődleges (kisebb) szegmense hosszú, fekete, csúcsánál észrevehetően elhajló tüskével, másodlagos (hosszabb) szegmens hosszú kúpalakú képlettel; spermatartók rövid egyenes csövek; színezet: fekete, térdeken hosszanti csíkok, kevésbé feltűnőek, mint a G. vachoni esetében, a lábak hasi oldalát nagyon rövid (rövidebb, mint a G. doeringi-nél) vöröses szőr borítja.

Grammostola doeringi (Holmberg, 1881) – Észrevehetően magasabb feji régió; hosszú tüskealakú szőrök a csípők (I-IV) pro- és retrolaterális és a gnathocoxa retrolaterális oldalán; spermatartók hosszú és egyenes csövek; színezet: sötétszürke, térdeken hosszanti csíkok, amik kevésbé feltűnőek, mint a G. vachoni-nál, a lábak hasi oldalát rövid vöröses szőr borítja.

Grammostola vachoni Schiapelli & Gerschman, 1961 – Feji régió enyhén magasabb; rövid és hosszú tüskealakú szőrök az I-III. lábak csípőinek pro- és retrolaterális, IV. láb csípőjének prolaterális és a gnathocoxa retrolaterális oldalán; spermatartók befelé hajló csövek; színezet: fekete, feltűnő hosszanti csíkok a térdeken, lábak hasi oldalát hosszú, sárgás szőr borítja.

Schmidt (1994) Polyspina schulzei-je (később homonímia miatt Polyspinosa-ra változtatta) megegyezik a G. vachoni-val. Itt a dologban egy kicsit furcsa, hogy Schmidt a Polyspinosa schulzei-t eumenophorine-ként írta le (azaz az Eumenophorinae alcsalád tagjaként), és elvileg Afrikából származik... kicsit azért cikinek érzem, hogy egy olyan valaki, aki madárpókfajokat ír le, nem ismeri fel az állatot alcsalád szinten.

Mindhárom fajt nem találták meg azonos élőhelyen, de két faj élőhely megosztását megfigyelték többször is, azaz a G. burzaquensis fellelhető G. doeringi-vel vagy G. vachoni-val együtt, a G. doeringi a G. vachoni-val egy helyen, de mind a három faj elterjedésének az ismert adatok szerint nincs metszete.

Aki képekre kíváncsi, annak érdemes a Kulcskérdés bejegyzésre klikkelnie, és Nelson Ferretti honlapja is ajánlott, kiváltképp a galéria, ahol sok madárpókos kép van.

Alakul az afrikai Atypidae

2011-05-05T18:30:00.007+02:00

A tegnapi ZooKeysben olvashatjuk René Fourie, Charles R. Haddad és Rudy Jocqué cikkét, ami a Calommata torzpók (Atypidae) génusz afrikai képviselőinek revíziója. A tanulmány egyébként az első szerző MSc tanulmányainak része.

Fourie, R., C. R. Haddad, R. Jocqué. 2011. A revision of the purse-web spider genus Calommata Lucas, 1837 (Araneae, Atypidae) in the Afrotropical Region. ZooKeys 95: 1–28. doi: 10.3897/zookeys.95.745

A Calommata Lucas, 1837 az Atypidae család (torzpókok) jelenleg ismert három (3) génuszának egyike. A másik kettő az Atypus és a Sphodros, amiktől a hím tapogatóláb cymbiuma, a spermatartók és a mellpajzs alapján lehet megkülönböztetni (részletes diagnózis a cikkben). A génusz elsősorban Kelet-Ázsiából ismert (6 faj), illetve a közelmúltban a C. sundaica-t Izraelből is kimutatták. Az afrikai kontinensről ezeddig egy fajt tartottak számon, ami a C. simoni (a C. transvaalica nevű fajt korábban Benoit szinonimizálta a C. simoni-val). Ebben a cikkben újra érvényesnek tekintik a C. transvaalica-t is, újra leírják a C. simoni-val együtt, továbbá négy tudományra új fajt közölnek, amik kizárólag csak hím példányokból ismertek.

Calommata megae sp. n. – Zimbabwe, Harare, Highlands. Nevét a holotípus gyűjtőjéről, Meg Cumminsról kapta. Két példány ismert: egy hím, amit nyár közepén találtak talajfelszínen; egy ivaréretlen (2. instar) példány, ami fonálröpítés útján landolt egy ház verandáján.

Calommata meridionalis sp. n. – Dél-afrikai Köztársaság, Free State Tartomány középső és déli része. Ez a faj a Calommata legdélebbről ismert képviselője (nevét is innen kapta: meridionalis = déli). A 19 ismert egyed mindegyikét csapdázással gyűjtötték füves pusztákon tavasszal és kora nyáron, a legtöbb gátak vagy folyóvizek közeléből került elő. Kimerítő kísérletek ellenére egy tárnát sem sikerült találni.

Calommata namibica sp. n. – Namíbia, Etosha Nemzeti Park, Beisebvlakte. Két ismert hím példány, amiket késő tavasszal gyűjtöttek száraz szavannán.

Calommata tibialis sp. n. – Togo és Elefántcsontpart. A név a jellegzetes tapogatólábi lábszárra utal. Az 5 ismert példány közül az egyik szubadult nőstény, de a genitáliáit nem tudták megvizsgálni. A faj fás szavannákon fordul elő és kerüli az erdőket.

A leírások alapján egyértelmű, hogy a C. simoni és a C. transvaalica különböző fajok. A revalidált C. transvaalica populációit komoly veszély fenyegeti a városiasodás és élőhely-veszteség miatt. A cikk sok ábrát, SEM fotót, ill. a példányokról fényképeket tartalmaz. A leírások és határozókulcs mellett elterjedési és természetrajzi adatokkal is találkozunk. A PDF szabadon hozzáférhető a fenti citációban a DOI linken.

Expedíció

2011-05-03T07:53:00.003+02:00

Az, hogy hogyan néz ki egy expedíció valójában, az addig úgysem derül ki míg nem veszel részt egy ilyen gyűjtőúton. Itt már írtam VICCES formában az expedíciókról, de most egy különleges alkalom adódik azoknak, akiket érdekel az, hogyan működik egy nagyszabású kutatóexpedíció. A California Tudományok Egyeteme nagyszabású Hearst Expedíciót indított a Fülöp szigetekre, ráadásul minden kutatónak (köztük a pókász Charles Griswoldnek) blogolniuk kell. A sok sok kutató által írt blog itt érhető el.

Kis humor

2011-05-02T16:07:00.001+02:00

Kis humor a Demotivalo.com-ról

Gabriel és Longhorn új cikke

2011-04-27T16:16:00.001+02:00

Kicsit késve, mert már vagy két hete megjelent, de röviden írok erről az új cikkről:

Gabriel, R. & S. J. Longhorn. 2011. Redescription of the holotypes of Mygalarachnae [sic] Ausserer 1871 and Harpaxictis Simon (1892) (Araneae: Theraphosidae) with rebuttal of their synonymy with Sericopelma Ausserer 1875. Revista Ibérica de Aracnología 19: 157-165.

Sajnos a cikkben a Mygalarachne név többször rosszul van leírva (pl. a címben is). Mikor a RIA új számának index PDF-ében észrevettem ezt, írtam a szerzőknek, de már nem lehetett a hibát korrigálni. Akkor tehát kattintás után lássuk.

Anton Ausserer 1871-ben leírta a Mygalarachne és a Harpaxibius génuszokat az Acanthoscurria és a Crypsidromus algénuszaiként. A Mygalarachne a M. brevipes Ausserer, 1871 faj számára jött létre, ami egy feltűnően rövid lábú madárpók Hondurasból. Később Simon emelte teljes önálló génusz státuszba, és kiemelte a nagy robusztus csáprágókat és a combon a scopula hiányát. Ezt követte F. O. P.-Cambridge és Petrunkevitch is. A Harpaxibius a H. striatus Ausserer, 1871 venezuelai fajt szállásolta el. Az algénuszt szintén Simon emelte „full” génusszá, ugyannakor át is nevezte Harpaxictis-szá. Ez az igazi átnevezés, nem amikor egy állat neve szinonímia miatt változik meg, ugyanis a Harpaxibius nevet már korábban használták egy hártyásszárnyú rovar taxon neveként (homonímia). Sokkal később, Raven (1985) azonosnak találta a Harpaxictis, Mygalarachne, Nhandu és Sericopelma génuszokat. A Mygalarachne lett a szenior szinonim, mivel ez volt a legrégebbi név. Érdekességképpen megjegyzem, hogy ugyebár a Harpaxictis eredetileg Harpaxibius volt, amely név foglalt volt, így az átnevezés után a Harpaxictius névhez Simon, 1982 szerző és év kötődik. Ha az eredeti név maradt volna meg, akkor a Harpaxibius lett volna a szenior szinonim, mert ugyannabban az évben és publikációban írta le a Mygalarachne-val Ausserer, csak a Harpaxibius-t a 195. oldalon, a Mygalarachne-t pedig a 206. oldalon, és itt így a prioritást a kisebb oldalszám (hamarabbi közlés) dönti el.

Mint az ismert, a Nhandu = Mygalarachne szinonímiát nem fogadták el a későbbi szerzők. Lucas és mtsai (1991) A M. brevipes holotípus vizsgálata utána arra a következtetésre jutottak, hogy egy ivaréretlen nőstény, és rendszertani hovatartozását nem lehet biztosan megállapítani. Ezáltal megmaradt a Harpaxictis = Sericopelma szinonímia.

Gabriel és Longhorn is tanulmányozták és újból leírták a Mygalarachne és a Harpaxictis holotípusait, és más konklúzióra jutottak. A Harpaxictis nehéz eset, mert azt sem tudják, az egyetlen ismert példány hím-e vagy nőstény, mivel az utóteste nincs meg, de nem lehet szorosan a Sericopelma-hoz kötni. A Mygalarachne génuszt viszont újra érvényesnek tekintik. A három génusz közti különbségeket a szövegben és egy részletes táblázatban is közlik.

Jurai arany selyempók

2011-04-26T21:09:00.002+02:00

VIRAL. Így hívják azt, amikor -mondjuk influenza- vírusszerűen elterjed valamilyen hír, videó vagy történet. Ilyen a következő sztori is. Gyakorlatilag az összes kisebb, nagyobb hírportál lehozta a világ "legnagyobb póktetemének" hírét.

Persze, ahogy Chris kollegám hívja "Genius of the press", vagyis magyarul sajtó~~szabadság~~balfaszság, itt is bejátszik. Lássuk mit sikerült félreírni és kinek.

Maga a hír, ugyértem a tudományos része a következő pontokba szedhető össze:
#1 Selden és mtsai találtak egy Nephila (legutóbb a selyempók illetve aranyhálós selyempók elnevezést láttam ami nagyon tetszett, tehát van magyar név is) kövületet ami nagy. Olyan nagy, hogy ez az eddigi legnagyobb lábfesztávolságú ismert pókfosszília. A régebben leírt Megarchnéről kiderült, hogy egy tengeri skorpió vagyis Eurypterida, a tipikusan nagynak számító mygalomorf (ennek még mindig nincs kielégítően jó magyar neve) fossziliák pedig ritkák és kisebbek.
#2 A mostani Nephila lelet kövület és kb 165 millió éves, ez harmincmillió évvel több, mint az eddig ismert legrégebbi Nephilidae kövület, mely a Cretaraneus vilaltae nevet viseli. Az egyértelműen ebbe a nemzetségbe tartozó (vagyis Nephila), eddig ismert legidősebb fosszília 34 millió éves volt Kolorádóból, az Egyesült Államokból. így ez a leghosszabb időtartamra elhúzódó pókgénusz. Íme a Cretaraneus vilaltae képe. Az ivarérett hím párzószervei láthatóak, melyek erősen valószínűsítik a Nephilidae családba való tartozást.

Ennyi. A többi hamuhintés ami a "legnagyobb" és "pók" mágikus szókapcsolat kapcsán jött elő. Maga a cikk RENDKÍVÜL jelentős arachnológiai szempontból is. Azonban ezen jelentőség a nagyközönség számára kevéssé érthető, számos háttérinformációt feltételez, így nem is ejtenék róla több szót. Illetve így lett volna de valaki előkapta az SSD-t, ami a ivari méretkülönbségeket jelent.
Arról van szó, hogy a Nephilák esetében a nőstény mérete / hím mérete = 5.5 vagyis a nőstény öt és félszer nagyobb a hímnél, de ez nem a hímek törpesége, hanem a nőstények óriás termete miatt alakult ki (Hormiga et al. 2000). [hogy korrektek legyünk, ezt Seldenék is benézték: While
the large size of the fossil is suggestive of sexual dimorphism, this cannot be conﬁrmed until a male is discovered; note, however, that all fossil male nephilids are of normal, small size. Fordítás: Amíg a fosszília nagy mérete ivari méretkülönbséget feltételez, ezt a hímek előkerüléséig nem tudjuk megerősíteni. Megjegyeznénk mindenesetre, hogy minden eddig ismert selyempókhím kövület normál azaz kis méretű. Most jöhet az ordítás, hogy ÉÉÉS? Minden jelenleg ismert élő és fosszilis selyempók hím ugyanakkora, normál méretű. Tudjuk, hogy a Nephilidae családban a nőstények lettek óriások, a hímek NEM változtak. Ezt a fosszilis leletek is alátámasztják. Akkor meg mit akarnak a népek a Nephila hímektől? ÁÁÁ] Így amit mindenki leírt, hogy spanyol normál méretű hím továbbra is említésre sem méltó, hiszen most is normál méret, most is az van. Ez kb olyan mintha az irták volna, hogy annak még nyolc lába volt
Az már más kérdés, hogy az óriás nőstény azt valószínűsíti, hogy ez az arány már akkor is meglehetett.

Mint a képen látható a Nephilidae családban a B verzió alakította ki a SSD-t ami a nőstény gigantizmus. A hímek nem változtak abszolút értékben csak relatíve.
De akkor nézzük a főbb híreket. A könnyebb érthetőséget szem előtt tartva a szószerinti idézetek dőlttel, a kommentjeim pedig nem.

A SCI-FI netes abszolúte nem szakmai hírportál vállalta, hogy 4 mondatot ír mindössze róla és az origora linkel. Azontúl, hogy elrontották a fajnevet (amint MINDIG dőlttel és a második tagot kisbetűvel kell írni), én ezt a stratégiát támogatnám. Origóról lásd lejjebb...

MTI A Nephila jurassica előkerülése előtt e póknemzetség legidősebb ismert tagja "mindössze" 35 millió éves volt, a fosszilizálódott hím Spanyolországban került elő.

Itt is van gubanc, de akkor vezessem le megint, merthogy, Nephila pennatipes from the Eocene (approx. 34 Ma) of Florissant, CO, USA [7]. The Mesozoic record consists of Cretaraneus vilaltae from the Cretaceous (approx. 130 Ma) of El Montsec, Spain, vagyis az eddigi legidősebb Nephila 34 millió éves volt ugyan, de az USAból volt ismert, a spanyol lelet ami 130 mé pedig Nephilidae családba tartozik ugyan, de a Cretaraneus nemzeségbe tartozik.A szemenek bántóbb volt az Argiope, azaz darázspókfotó, úgytűnik selyempókkép nem volt raktáron. Nyilvánvaló, hogy az index is és a MTI is ugyanazt az angol cikket fordította le a saját szája íze szerint.
Persze jön még hab a tortára: Mint Paul Selden rámutat, e felfedezés 130 millió évvel korábbra teszi a Nephilidae-pókok megjelenését, ez a legrégebben folyamatosan jelen lévő póknemzetség. Ugye a Nephilidae az család (2008 óta, addig alcsalád volt), és a megjelenésüket 30 m évvel tolja ki ez a lelet. A Nephila génusz pedig valóban 130 millió évvel "lett öregebb".
Spanyolországban talált őskori Nephilia-hím normális méretű, míg a jelenkori nőstények óriások Azontúl, hogy fennt levezettem, hogy a mondatnak nemsok értelme van, hiszen a hímek testmérete nem változott, de spanyol Nephila sem Nephilia) kövület nincs, ráadásul remekül összemossa az SSD kialakulásáról szóló cikkeket (SSD sexual size dimorphism).
A jelenkori Nephilia-nőstények szövik a legnagyobb pókhálókat, amelyeknek átmérője elérheti a másfél métert. Kivéve, hogy tavaly írták le Darwin kéregkeresztespókját, ami 25 m-s hálókat is készít. A másfél méter is nagy persze...

Az INDEX nem cáfolja meg országos hírnevét... A szenzációhajhász cím "Megtalálták a világ legnagyobb póktetemét" már nem igaz, mert a fosszília technikailag már nem tetem, hanem kövület. Nemcsoda, hogy nevet sem mert írni az irományhoz az elkövető.
Az eddig ismert legnagyobb pókfosszíliára bukkant egy amerikai kutatócsoport Kína északkeleti részén - most kötekedni fogok, ebben az index úgyis mindig elöljár, de a fajt nem ott találták meg, hanem valószínűleg a kansasi laborban. Nem kell pumpálni az emberekben éledező Indiana Jonest avagy Tomb Raidert... nem a terepen fogod megmondani mit talaltál a mikroszkópod és a könyvtárad nélkül...
A Nephila családba tartozó pókok közül eddig 34 millió éves volt a legrégebbi fosszília, amit a tudósok megtaláltak és beazonosítottak
Említettem már ugye de leírom mégegyszer: a legidősebb Nephila eddig 34 millió éves lelet volt a legidősebb Nephilidae pedig 130 millió éves. A Nephila meg nem család, a Nephilidae az.
az aranygömbszövő póknak nevezett faj, ami arról ismert, hogy a világ legnagyobb és legerősebb pókhálóit szövi.
Aranygömb, hogy ezt honnan ásták elő, amikor a google is csak 1 találatot ad ami egyébként az index cikk copy-paste a szatmártv.ro-n. Valamelyik nagyokos biztos pödört egy zöldet és beindult a híresnégy ütem...
Az aranygombszövő mérge a fekete özvegyéhez hasonló idegméreg, de annál jóval gyengébb, az emberre nem jelent halálos veszélyt, csak ha allergiás rohamot vált ki az áldozatból
Nah igen a méreg megint, ugye az hogy idegméreg az jujj, aztán pedig jön az allergiás mantra... mintha valami pókszabású bulvármagazint olvasnék...

A Híradó.hu meglepően jól ír, a másfél méteres tévedés persze itt is megvan.

A végére hagytam a csemegéket a HVG és az ORIGO meglepóen korrekt hírforrásnak bizonyultak. Vagy voltak olyan bátrak és kinyitották az amúgy ingyenesen elérhető cikket, vagy nem másnaposan két cseresznyével indítják a napot. :D
Persze az origo a végére azért beújított:
A fosszilis pókon lévő jól megőrzött szövőkarmok arra utalnak, hogy mai rokonaihoz hasonlóan ez a pók is állandó hálót szőhetett. Ez hatalmas előnyt jelenthetett az evolúciós fegyverkezési harcban, hiszen a hálójával valószínűleg még madárszerű állatokat is zsákmányul ejthetett.
Most a szövőkarmok (fingom sincs mire gondolhattak) talán a Nephilákra jellemző szőrcsomókra a lábakon? A többi meg az úgynevezett evolúciós halandzsa amit mindig elő lehet kapni, szépen natgeosra megbulvárosítva. Az evolúciós fegyverkezési versenyről talán annyit, hogy a keresztespókok ekkor már szinte biztosan megjelentek, és ez valószínűleg egybeesett a virágos növények aztán az őket beporzó-kihasználó repülő rovarevolúciós robbanással... aztán meg aki kicsit lemaradt (mint pl. a madárpókok is) valahogy azért csak túlélte...

Ha esetleg lett volna egyéb portál, vagy hobbioldal ahol linkelésen kívül hozzá is szóltak volna, lehet megemlíteni, megnézem azokat is miket irtak...
szumma szummárum a HVG kivételével mindenki S&W pozitív, az index pedig egyszerűen siralmas. Csak, hogy tudjátok, hogy mit kell/nem kell olvasni.

FELHASZNÁLT SZAKIRODALOM:Selden, P. A., Shih, C-K. & Ren, D. 2011. A golden orb-weaver spider (Araneae: Nephilidae: Nephila) from the Middle Jurassic of China. Biology Letters. [Published online 20 April 2011]. doi:10.1098/rsbl.2011.0228
Selden, P. A. 1990. Lower Cretaceous spiders from the Sierra de Montsech, north-east Spain. Palaeontology 33, 257–285.
Hormiga, G., N. Scharff, and J. Coddington. 2000. The Phylogenetic Basis of Sexual Size Dimorphism in Orb-Weaving Spiders (Araneae, Orbiculariae). Systematic Biology 49(3):435-462.
Kuntner M, Agnarsson I. 2010. Web gigantism in Darwin's bark spider, a new species from Madagascar (Araneidae: Caerostris). Journal of Arachnology 38: 346-356.

"There's always a bigger fish."

2011-04-24T15:00:00.002+02:00

"There's always a bigger fish." mondta Qui-Gon Jinn a Star Wars I-ben, és ez a következő videóra is ráillik, csak pókkal. Nézzétek végig, mert érdemes.

Siler szerint hangya < Oecobius sp. < Menemerus sp.

A feltöltő többi videója ide kattintva elérhető.

Kulcskérdés

2011-04-22T15:18:00.009+02:00

Tegnap fedeztem fel egy tavaly decemberi cikket, amiben Ferretti és munkatársai közölnek a Buenos Aires (Argentína) tartományban előforduló mygalomorph fajokról egy határozókulcsot.

Ferretti, N., G. Pompozzi, S. Copperi, A. González & F. Pérez-Miles. 2010. Arañas Mygalmorphae de la provincia de Buenos Aires, Argentina: Clave para la identificación de especies. Bioscriba 3 (1): 15–34.

A madárpókok kedvelőinek ez a cikk a következő fajok miatt érdekes:

Catumiri argentinense
Eupalaestrus weijenberghi
Grammostola burzaquensis
Grammostola doeringi
Grammostola vachoni
Homoeomma uruguayense
Plesiopelma longisternale

Az összes madárpókfajról van habituskép, egyesekről pedig ivarhólyag, hangkeltő apparátus és lábszársarkantyú képek. Ferrettiről hamarosan itt a blogon is lesz majd szó.

Akit érdekel a PDF, kattintson ide.

Update: egészen véletlenül a bejegyzés megírása után röviddel kaptam Stuart Longhorn-tól e-mailben egy másik cikket, ami némelyest hasonló a fentihez, viszont Uruguay mygalomorph fajaival foglalkozik. Kattintás után kicsit bővebben.

Montes de Oca, L. & F. Pérez-Miles. 2009. Las arañas Mygalomorphae del Uruguay: clave para familias, géneros y. especies. INNOTEC 4: 41–49.

Ebben a következő MP fajok szerepelnek:

Acanthoscurria suina

Catumiri uruguayense

Eupalaestrus campestratus

Eupalaestrus weijenberghi

Grammostola andreleetzi

Grammostola burzaquensis

Grammostola iheringi

Grammostola mollicoma

Homoeomma uruguayense

Plesiopelma longisternale

Tetszetős ez a cikk is, képekkel és illusztrációkkal, a G. mollicoma északi és déli változatáról is van kép pl.

Plastic Fantastic

2011-04-18T17:30:00.017+02:00

Hosszú kihagyás után ez az első „how to” jellegű posztom, melyekben az évek során megszerzett ismeretekből és gyakorlatból szemezgetek. Semmi extra, csak egy lájtos tavaszi ötletbuborék. Rendszert nem csinálok a dologból, továbbra is érvényben marad az „egyes direktíva” .

Nagyon gyakran visszatérő téma a madárpóktartó körökben a megfelelő talaj és berendezési tárgyak kiválasztása ill. az ehhez köthető problémák kiküszöbölése. Ugyanis probléma az igen könnyen keletkezik, még akkor is, ha a hobbista a francia szakácsokat meghazudtoló módon brillírozik a sütővel, létrehozva a séf kedvencét, a „pirított tőzegtortát, magnetronnal lángolt szőlőtőkével”.

Ennek ellenére megy a küzdelem a penészgombákkal, az atkákkal, tőzeglegyekkel, ugróvillásokkal és egyéb nem kívánatos jelenségekkel, melyeket eleve a szerves talajjal és berendezési tárgyakkal hurcolunk be, vagy ezeken találnak maguknak kiváló életfeltételeket. Fokozott a veszély a kis pókok tárolóedényei esetében, mivel ott könnyen kicsúszhat a kezünkből az irányítás és rövid idő alatt jöhetnek létre szélsőséges folyamatok (pl. a penészesedés olyan gyorsaságú és mértékű lehet, hogy könnyen elpusztíthatja a fiatal állatot). Ellenkező esetben a kiszárított szerves talaj (pl. tőzeg) ropogósra keményedik és nagyon nehezen „issza be” újfent a vizet. A diszkinetikus szindrómáról már nem is beszélve, melynek kialakulása a megfigyeléseim alapján szintén valahogy a szerves talajhoz volt köthető…de erről már értekeztem korábban ITT

Egy szó, mint száz, néhány éve már, hogy eljött számomra az a pillanat, amikor feltettem a kérdést, hogy miért is erőltetem ezt az utat? Mert a többség így csinálja? Dekor terráriumok esetében érhető, hiszen annak a célja ideális esetben az élőhely lemásolása, melyekben általában kifejlett állatok vannak bemutatva.

Nade növendék állatok esetében? Főleg amikor az állat elvesztése sokszor jelentős anyagi veszteséget is jelenthet.

A mindenféle műanyag küblik egyet biztosan nem szolgálnak: dekorációs célokat. Akkor meg minek a brék? Mindenképpen érdemes végigfuttatni az alap gondolatmenetet, mely igencsak elveszik a sok hűhó közepette.

Végül is mi a cél? A cél az, hogy a rizikótényezőket a lehető legminimálisabb szintre csökkentve a madárpókot felneveljük. Minden eszköz megengedett. Bingó!

Mi a talaj szerepe? A behelyezett talaj szerepe az, hogy könnyen felvegye majd tartsa a nedvességet (sok madárpókfaj fiatal egyedeinek itatása a talaj segítségével történik) és a madárpók rejtekhelyet tudjon belőle építeni.

Mi a behelyezett tárgyak szerepe? Fedezék, leshely, a háló rögzítésére szolgáló alkalmatosság.

Tehát ezen ismeretek figyelembevételével értelmeztem kicsit újra a dolgokat. Az alábbi képen egy bézikszíntű, kellemes vasárnap délutáni madárpókáttelepítés limlomjai láthatóak kizárólag a vegytiszta „műanyag világból”:

1. Vermikulit

2. Műanyag kézi pántoló szalag (fiatal fánélő madárpókfajok elhelyezéséhez)

3 – 4. Műanyag tárolóedények

5. Habtálca (növendék fán élő fajok rejtekhelyének kialakításához).

A vermikulitról néhány szóban: Maga a vermikulit természetes szilikátásvány, melyből 900C-on történő expandálás során kivonják a kémiai állapotban kötött kristályvizet. Előnyei a csíramentesség és a nagyfokú vízkötő képesség (tömegének több, mint háromszorosát képes felvenni vízből, ami azért pöstiesen szólva se semmi). Hátránya: Nem túl esztétikus, így dekor terráriumok berendezésére nem kifejezetten alkalmas. Beszerezhető: gazdaboltokban, börzéken stb.

Penészedni a vermikulit is tud, de ez csak azokra helyekre korlátozódik, ahol táplálékszervezetekkel vagy azok maradványaival érintkezett. A benészbevonatot viszonylag könnyű eltávolítani a gombafonalakkal átszőtt vermikulittal együtt. A madárpóktartásban használt szerves talajokkal ellentétben még akkor sem kell tartani a penészedés továbbterjedéstől, ha ez nem történik meg.

Használatkor enyhén letömörítem, majd ezután nedvesítem. Hallottam olyat, miszerint a pókok nem kedvelik. Ez nem igaz. Teljesen úgy „kezelik”, mint bármilyen más talajt. Természetesen nem én találtam fel a "meleg vizet". A vermikulitot talajként, vagy még inkább talaj keverékek alkotó elemeként már nagyon régóta használják külföldön, így szerencsére csak oda kellett nyúlni a bevált módszerhez. Eleinte kísérletképpen alkalmaztam, viszont mára már állandó kiegészítője lett a tárolóedényeknek (főleg a növendék állatok tartásánál).

Használatánál a belégzését kerülni kell, mert nagy dózisban szilikózist okozhat.

Az alábbi két képen fiatal fán élő állat tartóhelyének kialakítása látható (közvetlenül áttelepítésük után).

Növendék fán élő madárpók elhelyezése (a tartódobozt a pók már „belakta”). A búvóhely habtálcából lett kialakítva.

Fiatal tárnázó madárpókfaj elhelyezése.

Őket sekély kör alakú tartódobozban helyezem el. Az esetek többségében a nyíl által megjelölt helyen – a doboz falánál körben, félkör keresztmetszetű, ám a sekély talaj miatt felül nyitott vájatot építenek, melyet hálóval bélelnek. Tapasztalataim szerint ezzel a módszerrel sokkal jobban kontroll alatt tartható a nevelésük, mintha hagynánk, hogy mély tárnát építsenek a talajban. Természetesen a növekedésükkel arányosan növelem a tároló edény nagyságát.

Végül, ha nem akarunk dekor terráriumot kialakítani, kifejlett madárpókot is elhelyezhetünk így, mint pl. a képen látható, a hobbizsargonban csak „talajlakó” címkével ellátott madárpókot.

Facebookon jött

2011-04-17T17:32:00.000+02:00

WOWOWOWOW (frissítve!)

2011-04-11T01:17:00.004+02:00

Klikk a képre a cikkért, persze előfizetést nem tudok hozzá adni.

Bertani, R., R. H. Nagahama & C. S. Fukushima. 2011. Revalidation of Pterinopelma Pocock 1901 with description of a new species and the female of Pterinopelma vitiosum (Keyserling 1891) (Araneae: Theraphosidae: Theraphosinae). Zootaxa 2814: 1–18.

A Pterinopelma Pocock génusz az elmúlt században pingpong labda szerű karriert futott be. 1901-ben hozta létre Pocock az Eurypelma vitiosa Keyserling, 1891 faj számára. Két évvel később (1903) két új fajt írt le a génuszban (P. saltator és P. tigrinum). Ugyanebben az évben Simon a génuszt az Eurypelma C. L. Koch, 1850 szinonimjának tekintette. Mello-Leitão (1923) azonben ezt nem fogadta el és három új fajjal bővítette a génuszt (P. wacketi, P. dubium, P. vellutinum), valamint az Eurypelma rubropilosa Ausserer, 1871 fajt is ide sorolta, bár nem volt benne biztos, hogy az általa E. rubropilosa-ként ismert állatok azonosak-e az Ausserer által leírtakkal. Későbbi szerzők Eurypelma-ként kezelték. Kétséges státusza és a típuspéldány hiánya ellenére (elveszett) Schmidt 1993-ban az Aphonopelma génuszba helyezte át. Pocock két, 1903-ban leírt fajáról (Mello-Leitão) nem tett említést. Gerschman és Schiapelli 1978-ban a Lasiodora weijenberghi Thorell, 1894 fajt a Pterinopelma-ba sorolták át, és a P. saltator Pocock, 1903 fajjal találták megegyezőnek. Később Valerio (1980) egy új fajt írt le, a P. xanthochroma-t. Bücherl, Timotheo da Costa és Lucas (1971) megvizsgálták Mello-Leitão fajainak típuspéldányait, és a P. wacketi szinonimjának tekintették a P. dubium-ot és a P. vellutinum-ot. Raven átfogó mygalomorph revíziójában (1985) a Pterinopelma-t a Rhechostica Simon, 1892 génusz junior szinonimjává tette (ami pedig az Aphonopelma Pocock, 1903 szinonimja, de itt a prioritást később megváltoztatta az ICZN). Pérez-Miles (1992) nem értett egyet Raven-nel, a génuszokra jellemző ivarhólyagok között különbségre hivatkozva. A P. weijenberghi-t és a P. vitiosum-ot az Eupalaestrus Pocock, 1901 génuszba rakta át, és mivel a P. vitiosum (amit egyébként Pérez-Miles nomen dubium-nak tekintett) a Pterinopelma típusfaja, ezért ez egyben a két génusz szinonimizálását is jelentette. A P. tigrinum Simon által az Eurypelma, majd Raven által az Avicularia génuszban kötött ki, ezen faj helyzetével egy későbbi cikk foglalkozik majd. A P. xanthochroma-t Schmidt (1997) az Aphonopelma-ba pakolta át. Bertani 2001-es monográfiájában újraérvényesítette a P. dubium-ot és a P. vellutinum-ot és a P. wacketi-vel együtt a Vitalius Lucas, Silva Junior & Bertani, 1993 génuszba sorolta át őket. A P. vitiosum holotípusának és további példányainak vizsgálata után Bertani és mtsai feltámasztják a génuszt, elsőként leírják a típusfaj nőstényét és egy új fajt is.

Bertani és munkatársainak diagnózisa szerint a Pterinopelma hasonlít a Lasiodora, Vitalius és Nhandu génuszokra hímeknél a prolaterális segédél hiányában és a prolaterális szuperior, prolaterális inferior, valamint retrolaterális és apikális élek meglétében, nőstényeknél a rövid spermatartók alapján, amiket egy megkeményedett rövid rész választ el. A Lasiodora-tól különbözik a csípők prolaterális oldalán lévő hangkeltő „szőrök” hiányában. A hímek a Nhandu és Vitalius hímektől a prolaterális inferior él fogazottsága és a hiányzó vagy gyengén fejlett csúcsalatti él alapján különböztethetők meg. A Nhandu nőstényeknél a hátpajzson hosszú szőröket, míg a Vitalius nőstények utótestén III. típusú csalánkiütést okozó szőröket találunk (P. sazimai-nál nem). A P. vitiosum nőstényeknél a Vitalius-okkal ellentétben a mellpajzs szélessége nagyobb, mint a hossza.

Mint az feljebb szerepel, a P. vitiosum kétséges név volt, amit Bertaniék újra érvényesnek nyilvánítanak. Ezen fajnál a nőstényeknél nincs III. típusú csalánszőr és a fenti P. sazimai-t ábrázoló képen megfigyelhető irizáló kék szín sem jellemző. A P. vitiosum hímek jobban fejlett ivarhólyag élekkel rendelkeznek és az első lábat behajlítva a másodvégíz a két lábszársarkantyú közül a külsőnek a külső oldalához ér (a P. sazimai-nál a sarkantyú csúcsát érinti). Az új faj Dr. Ivan Sazima-ról kapta a nevét, aki az első példányokat gyűjtötte be a 70-es években.

Régen volt S&W

2011-04-07T20:07:00.005+02:00

Most legyen újra. Azt hiszem az ilyen képekre találták ki a "viral" jelzőt.

Csak 600ezer helyről kaptam meg ezt a "sztorit", azontúl, hogy ez nyilvánvalóvá teszi, hogy melyik site honnan lop, maga az egész történet nekem nagyon nem tűnik reálisnak. Aki csak pislog, mert nemtudja miről beszélek annak egy random LINK.
Az SENKINEK nem tűnik fel, hogy EGYETLEN pókot sem fotóztak le? No persze ez a jelenség már volt és lesz, és engem nagyon gondolkodtatóba ejtett. PL. ha ez az információ egy rovarásztól jön (nempedig egy random fotóstól) mint ITT illetve jól dokumentálva van az eset mint itt, ráadásul pókfotóstul, akkor már gondolkodóba esek.

PL. hogy egy KÖZISMERTEN kerekhálós állaspók, miért szóne ilyen összevissza hálót? Ráadásul a szocializáltság is felmerül, nos arra meg eleggé konkrét példák vannak állaspókról egyelőre nincs tudomásom. Lehet véleményeket ötletek kommentelni, hogy szerintetek mi ez.

Én egyelőre valamilyen hernyóinvázió (ami lényegesen gyakoribb, mint egy pókinvázió) mellett teszem le a voksom.

NORBI (azaz ápdét): pl. ez már inkább tűnik pókinváziónak:

Légy a pókod szobrásza

2011-03-30T21:56:00.003+02:00

Az Acrocerida légycsaládot érdemes megjegyezni madárpóktartásilag. Ők a pókod szobrászai, azaz szép madárpók szobrot csinálnak a pókodból, a szobor meg ugye nem mozdul, csak vanik.

Chris kollegám írt néhány szót ezekről a legyekről, a poszt itt érhető el angolul, illetve magyar fordítás kérhető jobb felső sarokban.

Óriásgnómpók

2011-03-29T05:12:00.006+02:00

Mindig szívesen kéne (na persze azért csendben magamban rőzsedalokat énekelgetve) fogadnom ha valaki kijavít, de jelen esetben külön örülnék ha kiderülne, hogy nincs igazam. Javítson ki valaki, ha tévedek, de a neten található élő Óriásgnómpókot ábrázoló képek száma: 1. Ráadásul ezt sem google pajtás tolja az orcánkba, hanem itt található, és azért tudok a létezéséről, mert a témavezetőm fotója aki Chilében kapta le ezt az állatot.
Ha jól szétnézünk széles e neten, itt ott fellelhetőek ezekről a pókokról készített fotók, de ezkre a legjobb szó a szporadikus lenne.

Kollega - akit Charles, csak a "legjobb gyűjtő akit ismerek"-nek hív (ehhez tegyük hozzá, hogy az ISA nemzetközi pókszervezet elnökeként, a világot többször bejárva nála több pókászt talán csak Norm ismer) leugrott egy laza hétre Új Zélandra (igen, ha innen nem is látszik a partról, de azért lényegesen közelebb van mint akármi), és hozott nekem élő óriásgnómokat. Annak ellenére, hogy azért jóideje fotózgatom a különböző pókokat, ez a 6 példány (3 génusz, 3 faj) nemkicsit izzasztott meg.

Lefordítom madárpókosra, hogy értékelhető legyen a dolog...
Tehát a kezedben van 2 darab Aphonopelma. Egészpontosan legyen 2 darab Aphonopelma mooreae amit XY hozott haza, mint Butch Coolidge (Pulp Fiction, Bruce Willis) apjának a barátja az órát... kis műanyag fiolában. Csakhogy ezek még fiatal egyedek, 4-5 mm-es, törékenyek mint az izraeli-palesztin béke egy mecset lebombázása után, és alig gyorsabbak, mint egy felingerelt Stromatopelma. Mindezt megfejelve egy olyan mozgáskulturával, mintha valaki egy spííídes diszkós és egy agyonfüvezett pacifista szörföscsávó mozgását montázsolná össze adhoc és random alapon. Ráadásul még nézőközönség is volt úgyhogy, amikor nekiindult egy-egy kis porbafing, hogy 2 mp alatti idó alatt helyezkedjen el az asztallapon alul, vagy tetszésszerint a parkettán, hát nemmondom megizzadtam mint pákó a magyarvizsgán.
Azért ímmel ámmal esett fotó is, tessék.

StereocentrOpus

2011-03-26T21:24:00.009+01:00

Ezt is megértem…Tegnap megérkezett a Monocentropus balfourim vagy egyszerű hobbiszlenggel élve: a „balfim”. Ennek a póknak van némi előtörténete nálam. Sok-sok hivatalosan el nem ismert hobbigenerációváltással ezelőtt, még a netmadárpókozás hajnalán, néhány white fülű hobbistával egyetemben, gyakorta megcsodáltam azt az 1 azaz 1 db képet, amely erről a fajról volt megtalálható az interneten. Persze volt még egy kép, de azt nagyon fondorlatos kereséssel lehetett csak előtalálni a Socotra kulcsszó bevetésével. Lényeg a lényeg, nálam ez a faj ott volt a „mindenképpen” top 3-ban.

Aztán a hihetetlen gáz méreteket öltő hájpolás, ami a faj körül kezdődött, miután bekerült a hobbiba, már nem hozott lázba. Először még érdekes, de a sokadik ilyen preztizspók már nagyon unalmas. Ekkor döntöttem úgy, hogy önuralmat gyakorlok és megkímélem magam a borsos belépőtől, „lesz ez még így sem alapon”. Lett…Szerencsére viszonylag könnyen után tenyészthető a faj, így ma már mondhatni dömping van belőle. Aztán a napokban véletlenül úgy alakult, hogy „oda lehetett csapni” néhány másik pók mellé. Mivel ezt a pénzt már vastagon megéri számomra, oda is lett csapva by Gábor Koczka. Öröm a köbön & heppi end.

Tanulság (nincs, de kellene valami a végére)?…Túzokból veréb?

ez valoban mukodik..

2011-03-19T04:14:00.002+01:00

Katalin sziget

2011-03-16T21:58:00.004+01:00

Chris Grinter (ő az akivel a Sierra Nevadát jártam meg), az itt dolgozó molyspecialista nemrégiben a Cathalina szigetet látogatta meg. Gyűjteni ment, és pókok közül a hangyaevő pókok egy nagyon speciális nemzetségét kellett begyűjtenie, a Lutica nevűt. Sikerrel járt ráadásul egy csomó extra pókot is hozott nekem. Meglőttem majdnem mindet íme:

Kattints ide, hogy a térképet nagyban láthasd.

Kaliforniai kitalalos 7

2011-03-13T02:50:00.005+01:00

A kalifoniai kitalálós következő része.
A hím példányt itt fogtam:

IDE KATTINTS HOGY KÜLÖN ABLAKBAN NÉZHESD MEG A TÉRKÉPET

A szabalyok a KOVETKEZOEK, esetlegesen uj jatekosoknak. Beteszek nehany kepet, es aki akar tippel ra, a tipp akkor ervenyes ha valamifele indoklas is szerepel mellette.

KIEGESZITES: ilyen legyen egy tipp ez egy koronas keresztespok, mert koronas a keresztje.

Ergo egy osszetett mondat a minimum melynek ket tagmondata kozott ok-okozati osszefugges talalhato. Egy het all rendelkezesre a tippeleshez, kommentelni akarmikor lehet.. KIEGESZITES: En nem kommentalom a tippeket. Ti kommentaljatok, de azert az esszeru keretek kozott, az vegso itelet kimondasat nyugodtan bizzatok ram. Nem szeretnem azt hogy a tippeket is titkositsuk.
EGYSZER lehet csak tippelni.

Tolle lege saga

2011-03-10T18:58:00.004+01:00

Lassan a tolle lege szekcióban több rész lesz, mint egy átlagos hónapban barátok közt. Pedig az télleg sok :D

A fő pókász-levelezőlistáról továbbítom a dolgot, mivel szőrmentén van benne MP is, ráadásul ezeket a könyveket SEHOGY máshogy nem lehet megszerezni. A saját könyvtáram készül készül nyár végén lesz belőle torrent.

Dear Sir/Madam,
Following please find four CD-ROMS containing Ebook in PDF file. More Ebook may be available from us.
CD-ROM Spider Books (16 books contained)
CD-ROM Spider books
Price: USD135

1. Spiders in the Cotton Fields in China
http://www.hceis.com/book.asp?id=9152
Zhao Jingzhao/552 pages with photos/1993/US$9
2. Shanxi Nongtian Zhizhu (1)(The Farmland Spiders of Shanxi Province in China)
http://www.hceis.com/book.asp?id=9153
239 pages//1983/US$9
3. Fauna of Zhejiang – Araneida
http://www.hceis.com/book.asp?id=9154
Dong Yumao/356 pages with figures and plates/1991/US$9
4. The Hebei Farmland Spiders in China (Hebei Nongtian Zhizhu)
http://www.hceis.com/book.asp?id=4828
Edited by Zhang Weisheng/299 pages/1987/US$6
5. Spiders from Agricultural Regions of Xinjiang Uygur Autonomus Region, China Arachnidae: Araneae (Ebook)
http://www.hceis.com/book.asp?id=4827
Hu Jin-lin & Wu Wen-gui/435 pages with 312 figures/1999/US$10
6. The Chinese Spiders Collected from the Fields and the Forests
http://www.hceis.com/book.asp?id=9158
Edited by Hu Jinlin/482 with 16 plates/1984/US$6
7. Fauna Sinica Arachnida Araneae: Thomisidae, Philodromidae
http://www.hceis.com/book.asp?id=9159
Song Daxiang & Zhu Mingsheng/260 pages +152 figures/1999/US$10
8. Fauna Sinica, Arachnida Araneae: Araneidae
http://www.hceis.com/book.asp?id=9156
Yin Changmin/446 pages +292 figures/1997/US$10
9. Fauna Sinica Arachnida Araneae Theridiidae
http://www.hceis.com/book.asp?id=9161
Zhu Mingshen/436 pages+ 233 figures/1998/US$10
10. The Sichuan Farmland Spiders in China
http://www.hceis.com/book.asp?id=1774
Chen Xiaoen/226 pages + 31 plates/1990/US$10
11. Spiders in Qinghai-Tibet Plateau of China
http://www.hceis.com/book.asp?id=9162
658 pages +412 figs/1999/US$12
12. The Fauna of Hebei , China-Araneae
http://www.hceis.com/book.asp?id=9163
Song Daxiang/508 pages+2 plates, 312 figs/2001/US$9
13. Salticids In China
http://www.hceis.com/book.asp?id=9164
Peng Xianjin/270 pages/1993/US$6
14. Lycosids In China
http://www.hceis.com/book.asp?id=9165
Yin Changmin & Peng Xianjin/317 pages/1997/US$6
15. Spiders In China
http://www.hceis.com/book.asp?id=9166
Yin Changmin & Wang Jiafu/256 pages/1990/US$6
16. A guide to common Spiders of Taiwan
http://www.hceis.com/book.asp?id=9151
Shyh-Hwang Chen/2001/476 pages/US$18

A könyvek ugyan az eredeti linken pénzbe kerülnek, de ha regisztrálsz a http://amaurobiidae.com/araneae/ on akkor ingyenessé válnak ^^;

Egy dél-amerikai újdonság

2011-03-10T09:53:00.007+01:00

A múlt heti afrikai újdonság után most Ray Gabriel jelentkezik egy dél-amerikaival. A Hapalopus lesleyae tudományra új faj leírása a British Tarantula Society folyóiratának új számában jelent meg.

Gabriel, R. 2011. A New Species of Hapalopus Ausserer, 1875 from Guyana (Araneae: Theraphosidae). Journal of the British Tarantula Society 26 (2): 76-80.

A Hapalopus a Theraphosinae alcsaládba tartozik, annak többi génuszától elsősorban az ivarhólyag morfológiájában tér el. Jellemző rá az erősen hajlott/görbe másodvégíz az első lábon és a kétágú lábszársarkantyú. Az eddig ismert fajokról a következő országokból számoltak be:

Hapalopus aldanus – Mexikó

Hapalopus aymara – Bolívia

Hapalopus butantan – Brazília

Hapalopus formosus – Kolumbia

Hapalopus guianensis – Francia Guyana

Hapalopus nigriventris – Venezuela

Hapalopus nondescriptus – Brazília

Hapalopus triseriatus – Venezuela

Ehhez immár hozzáadhatjuk:

Hapalopus lesleyae – Guyana

Érdemes lesz figyelni a jövőben, vajon a Mexikó és Kolumbia között fekvő országokból kerülnek-e elő további (ismert vagy ismeretlen) fajok. Máshogy megfogalmazva: vajon a mexikói faj tényleg Hapalopus vagy csak a dél-amerikai kontinens területére korlátozott a génusz elterjedése? Gabriel új faja nevét egy Lesley Hedicker nevű hölgy tiszteletére kapta, aki sokat segített a szerzőnek a madárpókokon végzett munkájában. A H. lesleyae hím meghosszabbodott hímtaggal és azon feltűnő kinövésekkel rendelkezik, ez alapján megkülönböztethető a többi Hapalopus fajtól, kivéve H. butantan, H. nigriventris és H. triseriatus. Utóbbi három fajtól (leegyszerűsítve) a hátlemezen és az utótesten található mintázatban tér el. Nőstény példányt jelenleg nem ismerünk.

Bertani, 2001

2011-03-09T19:44:00.002+01:00

Na ezert a linkert 6-8 evvel ezelott sokan adtak volna sokat. BERTANI, Rogério. Revision, cladistic analysis, and zoogeography of Vitalius, Nhandu, and Proshapalopus; with notes on other theraphosine Genera (Araneae, Theraphosidae). Arq. Zool. [online]. 2001, vol.36, n.3, pp. 265-356. ISSN 0066-7870.
Tessek hasznalni

Sok dolgot

2011-03-09T01:52:00.002+01:00

Szeretek itt, ezek közül az egyik a folyamatos párbeszéd ami a kutatók között van. Jóval nagyobb a kohézió itt, mint bárhol másutt ahol jártam. Ezek közül az egyikk jóság, a szeminárium, minden hétre jut minimum egy. Pénteken nemkisebb személy tart előadást, úgyhogy a pénteki programom adott.

Próbálunk naprakészek lenni

2011-03-07T23:41:00.002+01:00

Egy új könyv jelent meg a pókok viselkedésével kapcsolatban. Google mester izelítőt is ad belőle.

2011-03-07T21:18:00.002+01:00

Díszítősor gyanánt, a legújabb kis szerzeményem. Joel fogta a Diablo hegyen. Igen ami arról híres :D

Egy afrikai újdonság

2011-02-28T18:18:00.018+01:00

Richard Gallon az idei első madárpókos taxonómiai publikációban jelentkezik (ezúttal Ian Engelbrecht szerzőtársával) ismét az afrikai madárpókokon végzett munkájának egy újabb gyümölcsével, ami egy új faj a Pterinochilus génuszból.

Gallon, R. C. & I. Engelbrecht. 2011. A new Pterinochilus species from South Africa (Araneae, Theraphosidae, Harpactirinae). Bulletin of the British Arachnological Society 15 (4): 121–126.

A rendelkezésre álló adatok alapján úgy tűnik, a faj csak a Limpopo provinciában lévő Waterberg hegyekben található meg, valamint egy bizonyos szintű élőhely-specializációt mutat. Jelen pillanatban ez a legdélebbről ismert Pterinochilus faj.

A 2006-ban felfedezett faj a Pterinochilus lapalala nevet kapta, és a génusz ismert fajainak számát kilencre növeli. A specifikus név tisztelgés a Lapalala Wilderness School (Lapalala Vadiskola) Waterberg hegyekben az élőhelyek megőrzésében végzett munkája előtt. A P. lapalala nőstények kétágú, lebeny nélküli spermatartóval bírnak, ez megkülönbözteti őket a lebenyes spermatartójú Pterinochilus fajoktól, úgy mint a P. lugardi, P. simoni és a típusfaj, P. vorax. A spermatartó egyenes, keskeny és hosszú formája pedig a P. murinus és P. andrewsmithi fajoktól határolja el. Utóbbi két fajnál ugyanis befelé ívelő, széles és rövid spermatartókkal találkozunk. A P. chordatus nőstények az alsó ajkon (labium) található kitinfogak számában térnek el az új fajtól, ezek száma előbbinél kb. 60, utóbbinál pedig a két ismert nőstény paratípus alapján 27 és 13. A hímek meghosszabbodott, finoman ívelő, filiform (fonál alakú) hímtagja a P. alluaudi, P. murinus és P. raygabrieli hímektől tesz lehetővé elkülönítést. A P. lugardi, P. chordatus és P. vorax hímeknél általában a III. láb combja az új faj hímjeivel ellentétben megvastagodott. Továbbá a P. chordatus és P. vorax hímeknél az első láb másodvégíze felülnézetben görbült/hajlott, míg a P. lapalala esetében egyenes. A P. cryptus hímek hímtagja finoman elvékonyodó, gyengén ívelt, a P. lapalala hímeknél pedig ehhez képest kevésbé finoman ill. hirtelen elvékonyodó és retrolaterálisan nagyobb mértékben ívelt az embolus. A disztális prolaterális tüskék hiánya a gnathocoxán további különbség a P. murinus-tól. A P. simoni-ra jellemző, a tapogatóláb tomporának prolaterális oldalán hosszanti csíkot alkotó merev szőrképletek, amik a scopulát kettéválasztják, ennél a fajnál is hiányoznak.

A P. lapalala sziklás lejtőkön él, ahol növényzet szempontjából az Acacia nigrescens (bütykös akácia), Olea europea (olajfa) és Papea capensis („vadszilva”), valamint Heteropogon contortus fűfaj dominál. A régóiban az átlagos évi csapadékmennyiség 400 mm, a középhőmérsékelt a leghidegebb hónapban 2 fok C, a legmelegebb hónapban pedig 30 fok C. A begyűjtött példányokat sziklák alatti menedékekben találták, amik teljesen be vannak borítva vitorlaszerű hálóval. Zavarás esetén az állatok gyorsan megpróbálnak valamilyen föld alatti járatba menekülni, ahol tudnak. Az egyik nőstényt kokonnal együtt találták, amiből kb. 70 fiatal állat kelt ki. A sziklás élőhely, az arra jellemző növényfauna, a vitorlaszerű háló természete, valamint az állatok általánosan lapos habitusa arra utal, hogy a faj egy szikla alatti életmódhoz (lapidicolous) alkalmazkodott specialista. Az egyetlen másik dél-afrikai madárpókfaj, aminél élőhely-specializációt figyelhetünk meg, a Ceratogyrus paulseni, amely faj élőhelyére az Arcadia típusú agyagtalaj jellemző.

Köszönet illeti Patrick Gildenhuys-t, aki tudomásomra hozta a cikk megjelenését, és rendelkezésemre bocsátotta a fajról készült fényképeket.

Mégis mérges

2011-02-24T12:50:00.002+01:00

Ebben a bejegyzésben Rainer Foelix és Bruno Erb tavaly a Journal of Arachnology folyóiratban megjelent rövid közleményénék fordítása olvasható.

Foelix, R. & B. Erb. 2010. Mesothelae have venom glands. Journal of Arachnology 38(3): 596-598.

Összefoglalás. Habár sok évvel ezelőtt beszámoltak méregmirigyekről a Mesothelae esetében (Bristowe & Millot, 1933), egy modern monográfia (Haupt, 2003) cáfolta meglétüket. Kilenc Liphistius fajon végzett morfológiai vizsgálatunk során sikerült az összes fajnál méregmirigyek kivezető nyílásait kimutatni a méregkarmok végénél, továbbá egy kis méretű méregmirigyet is megfigyeltünk a csáprágó alapízének elülső részénél. Kitérünk a méregmirigyek lehetséges elvesztésére ivarérett hímek esetén. A méregmirigyek megléte a Mesothelae alrendnél arra utal, hogy ez egy pleziomorf jelleg a pókok rendjénél.

Méreg használata a legtöbb pókra jellemző. Csak az Uloboridae család képviselőinél hiányzik a méregmirigy (Millot, 1931), nagy valószínűséggel másodlagosan vesztették el azt. A közelmúltban Haupt (2003) azt állította, hogy az ősi Mesothelae alrend (Liphistiidae család) szintén nem rendelkezik méregmiriggyel. Ez ellentmondásban áll egy korábbi tanulmánnyal (Bristowe & Millot, 1933), amiben egy kis méregmirigyet írtak le a Liphistius desultor fajnál. Jelen tanulmány célja Liphistius fajok vizsgálata volt annak érdekében, hogy kiderítsük, van-e méregmirigyük. Első lépésben megvizsgáltuk a csáprágók méregkarmait scanning elektronmikroszkóppal méregmirigy nyílását keresve. Második lépésben felboncoltuk a méregkarmokat, majd mikroszkóp alatt vizsgáltuk őket.

A rendelkezésre álló példányok zömét Dr. Peter Schwendinger, a genfi Muséum d'histoire naturelle munkatársa bocsátotta rendelkezésünkre. A következő kilenc faj alkoholban tartósított példányát vagy levedlett kültakaróját tudtuk tanulmányozni: L. bicoloripes Ono, 1988, L. bristowei Platnick & Sedwick, 1984, L. dangrek Schwendinger, 1996, L. desultor Schiødte, 1849, L. endau Sedgwick & Platnick, 1987, L. malayanus Abraham, 1923, L. niphanae Ono, 1988, L. sumatranus Thorell, 1890, és L. yamasakii Ono, 1988. Az izolált csáprágókat alkoholban és acetonban szárítás után 10 percre HMDS-be (Hexamethyldisilazane; Nation, 1983) helyeztük át a zsugorodás elkerülése miatt, végül szűrőpapíron levegőn végeztünk szárítást.

Az alkoholba helyezett csáprágókon órás csipesszel és mikro-szikével végeztünk vizsgálatot. Az elválasztott méregmirigyeket többféle megvilágítás alá helyeztük egy Leitz fénymikroszkóp segítségével, a legjobbnak a polarizált fény bizonyult.

Mivel az orthognath pókok méregmirigyei viszonylag kis méretűek és így nehezen felfedezhetőek, könnyebbnek tűnt kezdésként a méregmirigyek pórusnyílásait keresni a méregkarmok végeinél. A legtöbb labidognath póknál ezek a nyílások elég nagyok és a méregkarmok hátsó oldalán, a csúcshoz közel találhatóak. Az orthognath pókoknál (madárpókok) ellenben a méregkarom konvex oldalán találhatjuk meg őket, és csak ventrális nézetből észrevehetőek. Azt találtuk, hogy ez igaz a félpókokra (Mesothelae) is (Foelix & Erb, 2010). Két másik tényező miatt nehéz a nyílást megtalálni: (1) viszonylag távol, 300–400 µm-re fekszik a méregkarom csúcsától (1. ábra), valamint (2) nagyon kis méretű, 5–10 µm-es átmérővel rendelkezik (2. ábra). Azonban ha az egyik csáprágón megtaláltuk a pórusnyílást, mindig megtaláltuk a másikon is, ugyanazon a helyen, ugyanakkora méretben. Ez a jelen tanulmányban vizsgált összes fajra igaz (3–6. ábra), csak néhány esetben nem sikerült észlelnünk a nyílásokat. Nehéz megmondani, hogy ez valóban bizonyíték-e a hiányukra, de egy lehetséges magyarázatot kínálunk a Diszkusszióban.

A Liphistius példányokban maguknak a méregmirigyeknek a megtalálása is kihívást jelent. A csáprágó egész alapíze izmokkal van tele és friss anyag estén nem tudtunk méregmirigyet kimutatni annak ellenére, hogy tudtuk, hol keressük. Alkoholban konzervált példányoknál azonban sikerrel jártunk, ezesetben a az izmok tömör rostokba rendeződtek és könnyűszerrel eltávolíthatóak egy órás csipesz használatával. Mikor már majdnem az összes izmot eltávolítottuk, akkor válik csak láthatóvá a méregmirigy, rögtön a méregkarom mögött (7. ábra). Hossza 1.5 mm, szélessége 0.5 mm és egy spirálszerű izomréteg veszi körül (8. ábra). Polarizált fény alatt egy jól kivehető „heringcsont mintázat” figyelhető meg, ezt egy hosszanti vonalból („gerinc”) ferdén kilépő párhuzamos izomrostok hozzák létre. Valójában a rostok nem spirálisan veszik körbe a mirigyet, hanem több derékszögű izomsejt sorba rendeződve egyfajta övet alkot. Nagyobb nagyítást használva ezeken az izomrostok egy jellegzetes harántcsíkozás figyelhető meg (9. ábra), ami azt jelzi, hogy képesek az összehúzódásra. A mirigy maga ez alatt az izomréteg alatt fekszik, de a „whole mount” preparátumainkból nem igazán tudtuk behatóan megvizsgálni. Egy L. bicoloripes példányban megtaláltuk a méregmirigyet, de az egyetlen hím példány esetében, ami rendelkezésünkre állt (L. dangrek), nem jártunk sikerrel, így nem jelenthetjük ki, hogy hiánya minden hím Liphistius példány esetében fennáll.

Vizsgálatainkból kiderült, hogy a Mesothelae alrend (Liphistius fajok) igenis rendelkeznek méregmirigyekkel, mivel felfedeztük azok kivezető nyílásait kilenc vizsgált faj méregkarmain. Magát a mirigyet is sikerült megtalálnunk, legalábbis a nőstény esetében. Ez összhangban van Bristow & Millot (1933) korábbi publikációjával, amelyben Millot egy L. desultor példányban egy kis méregmirigyről adott számot, a helyét és mikroszkópikus szerkezetét megmutató ábrával. Millot következtetése az volt, hogy a Liphistius-ban található méregmirigy megegyezik a madárpókokéval. Ezzel ellentétben a Mesothelae alrendről szóló monográfiájában Haupt (2003) a következőt állította: „a Mesothelae-nél nincs méregmirigy, és nincsenek a mirigy jelenlétét jelző nyílások a méregkarmon sem.” Az utóbbi állítást mi megcáfoljuk, mivel a SEM képeinken határozottan kivehető a pórus mind a kilenc általunk tanulmányozott fajnál (3–6. ábra). Az, hogy Hauptnak (2003) nem sikerült megfigyelnie ilyen nyílásokat fénymikroszkóppal, talán a méregkarmot borító kutikula vastagságával és a nyílások rendkívül kicsi méretével (5–10 µm) magyarázható. Azt már nehezebb megérteni, hogy az ő SEM képein miért nem látszanak a kivezető nyílások annak ellenére, hogy a méregkarmok orientációja jónak tűnik (ventrális oldallal felfelé). Másrészt viszont az általa használt nagyítás elég kicsit volt és lehetséges, hogy a kis nyílások el voltak dugulva. Egy másik lehetséges magyarázat az, hogy talán egy ivarérett hímet vizsgált, aminél hiányozhatott a méremirigy és így a nyílás. Mivel az ivarérett Liphistius hímek nagyon rövid életűek és szinte soha nem táplálkoznak ivarérett korukban (Schwendinger, szem. közl.), elképzelhető, hogy ivarérési vedlésuk során elvesztik méregmirigyeiket. Az ivarérett hímeknél valamilyen szerv elvesztése az ivarérési vedlés során ismert tény más pókoknál [pl. hím fonálszűrős pókok elveszítik fonálszűrőjüket és nyüstjüket, hím keresztespókok elvesztik a hármas csévét, ami normális esetben a ragadós fogófonalat termeli (Foelix, 2011)]. A jövőben érdemes ivarérett hím Liphistius példányokra koncentrálni a méregmirigy meglétének vizsgálatánál.

Egyértelmű, hogy a Mesothelae alrendnél is megtalálható a méregmirigy, legalábbis a nőstényeknél és a fiatal egyedeknél. Általános jelenlétük arra enged következtetni, hogy ez egy ősi (pleziomorf) jelleg az Opisthothelae alrendnél, és nem apomorf, mint ahogy azt Haupt (2003) indítványoztva.

Felhasznált szakirodalom:

1. Bristowe, W. S. & J. Millot. 1933. The liphistiid spiders. Proceedings of the Zoological Society of London 1932: 1015–1057.

2. Foelix, R. F. 2011. Biology of Spiders, 3^rd edition. Oxford University Press, New York.

3. Foelix, R. & B. Erb. 2010. Anatomische Besonderheiten der Gliederspinne Liphistius (Araneae: Mesothelae). Arachne 15: 4–13.

4. Haupt, J. 2003. The Mesothelae – a monograph of an exceptional group of spiders (Araneae: Mesothelae). Zoologica 154: 1–102.

5. Millot, J. 1931. Les glandes venimeuses des aranéides. Annales des Sciences Naturelles – Zoologie 14: 113–147.

6. Nation, J. L. 1983. A new method using Hexamethyldisilazane for preparation of soft insect tissues for scanning electron microscopy. Biotechnic and Histochemistry 58: 347–351.

Ősi népek énekének éledése: Nem növény e lény!

2011-02-23T21:25:00.014+01:00

A mai Nature folyóiratban többek között Jason Dunlop paleoarachnológus professzor és szerzőtársai cikke olvasható.

A puhatestű élőlényeket megőrző kambriumi kövületek nagyban hozzájárultak az állatok eredetének megismeréséhez. A Lobopoda (- Lebenylábúak, a Chaetopoda - tüskéslábúak testvércsoportja) egy különösen érdekes állatcsoport, ami kambriumi tengerekben élte virágkorát. Kinézetükben egy „lábas féreghez” hasonlítanak és régóta nagy érdeklődés övezi őket, mert talán az Onyhophora (bársonyférgek) és a Tardigrada (medveállatkák), valamint általánosságban az ízeltlábúak ősei lehetnek. Jelen cikkben Liu et al (2011) leírják a Diania cactiformis taxont, ami egy „páncélozott” lobopod a Chengjiang kövületből (kambrium 3. szakasz), Yunnan-ból, délnyugat Kínából.

Habár hasonló a többi tipikus lobopodához, rendkívülinek mondható robusztus és valószínűleg kitinizált végtagjai miatt, amik tagoltnak tűnnek. Így hát végtag morfológia szempontjából közelebb áll az általunk ismert ízeltlábú állapothoz, mint bármely más eddit leírt lobopod.

Filogenetikai analízis egy viszonylag közeli, levezetett helyzetbe teszi az ízeltlábúakhoz képest (Arthropoda), tehát egy olyan szervezettségi állapotot képvisel, ami közel van egy igazi ízeltlábúhoz. Továbbá a D. cactiformis utalhat arra, hogy láb ízekbe rendeződése megelőzhette a test ízekbe rendeződését. Kövületünket más lobopod morfológiákkal összehasonlítva – lásd Kerygmachela, Jianshanopodia és Megadictyon – megerősítést nyer az elmélet, miszerint a csoport, mint egész, parafiletikus (vagyis nincs egy közös őse a csoportnak), a különböző taxonok pedig az ízeltlábúvá válás különböző fokozatait fejezik ki.

Kis magyarázat: Ez az óriási, két és fél hüvelykes szörnyeteg segít megérteni az átmenetet a puhatestű férgek, és a kemény héjú ízeltlábúak között. Ebben sokat segít az, hogy ezek a különböző lobopodak végtagszerű függelékekkel bírnak. Egy érdekes felveteés szerint, az az evolúciós előny, ami csuklós, szklerotizált végtagokból ered volt az tényező amely az ízeltlábúak robbanásszerű elterjedésében szerepet játszott... Hogy, pontosan hogyan történt, még máig nyitott kérdés, de úgy tűnik, mintha ennek az állatnak a végtagjai hamarabb kaptak szklerotin páncélt és voltak ízeltek, mielőtt a test (arthropodization vs arthrodization). Ez a kis fosszilis lelet egy pont megfelelő időpillanatra nyújtott betekintést az evolúciós történetben, úgyhogy mindenféleképpen nagy dolog.
A korai kambriumi tengerek (542-488 millió évvel ezelőtt) rengeteg furcsa és bizarr lénynek adtak otthont, mintha valami agyament sci-fiből bújtak volna elő. Valószínűleg az ízeltlábúk ősei is közöttük úszkáltak (pl. Onychophora és Tardigrada) és ezek közul a lobopoda leszármazásivonalak jelentik azt a furcsa átmeneti csoportot, amit leginkább "férgek lábakkal" névvel jellemezhetünk. Ezek a féregszerű lények lebenyszerű lábakkal járták az ősi tengerfenéket, ellentétben a chaetopodákkal akiknek karmos végtagjaik voltak. Nem tudjuk, hogy pontosan milyen közeli rokonságban vannak a valódi ízeltlábúakkal de a most felfedezett gyalogló kaktuszféreg (fán pirossal kiemelve), Diania cactiformis igen közelinek tűnik.

Felhasznált szakirodalom:

Skeptical moth blog

Liu, J., M. Steiner, J. A. Dunlop, H. Keupp, D. Shu, Q. Ou, J. Han, Z. Zhang & X. Zhang. 2011. An armoured Cambrian lobopodian from China with arthropod-like appendages. Nature 470, 526–530. doi:10.1038/nature09704

Video Uruguay-bol. Dr Pérez-Miles beszel...

2011-02-21T00:37:00.003+01:00

Blogajanlo: Island Biodiversity Race: Academy Adventures in the Gulf of Guinea

2011-02-19T07:34:00.007+01:00

Bob Rewes, a herpetologia egyik munkatarsa jart ma nalam, kis segitset kert (a honlapjat nem veletlenul linkeltem be, erdemes a munkassagat megnezni).A blogjaba mindenkeppen erdmes ellatogatni, en nem is tudtam hogy van, de sok kutatoblogja van a CASnak erdemes szetnezni hatha talaltok kedvetekre valot...

A kepen Dr Joel Ledford munkatarsam lathato, amint egy feltehetoleg Hysterocrates apostolicus peldanyt tart a csipeszen. Ez a kizarolag a São Tomé szigeten elo 3 Hysterocrates faj kozul a leggyakoribb...

Díszítősor

2011-02-18T06:04:00.004+01:00

A Pelikan ügyirat folytatásaként, ahol egy ausztráliai Austrarchea és egy madagaszkári Eriauchenius példányt mutattunk be, ismerkedjetek meg az Afrarchea pelikánpókokkal (én szeretném ha a szenzációhajhász asszaszin/bérgyilkos/gyilkos pók név helyett ez a név maradna meg a köztudatban). A hím (első fotó) egyelőre nemtudni mi, de a nőstény (az összes többi), az Afrachea ngomesiensis egyetlen élőként látott példánya... 15 éve írták le azóta sem került elő mostanáig.

Madárpók taxonómia 2010

2011-02-17T12:26:00.006+01:00

A 2009 madár(pók)távlatból bejegyzés mintájára ez a bejegyzés 2010 madárpók taxonómiai történéseit fogja tartalmazni. Milyen tudományra új taxonokat írtak le? Melyik fajt helyezték át más génuszba? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre ad majd választ eme bejegyzést egy listaszerű formában. A bejegyzés rendszeresen frissítve lesz, amint arra szükség van. Megjegyzés: a 2010-ben leírt taxonoknál a szerző (szerzők) szerepel, az évszám nem (nyilván 2010).

Kapcsolódó bejegyzések:
Lyrognathus revízió
Agnostopelma
Kefe és lábszárvédő
Haploclastus sort-kom

Tudományra új génuszok:
Agnostopelma Pérez-Miles & Weinmann
Bacillochilus Gallon

Tudományra új fajok:
Acanthoscurria turumban Rodríguez-Manzanilla & Bertani
Agnostopelma gardel Pérez-Miles & Weinmann
Agnostopelma tota Pérez-Miles & Weinmann
Bacillochilus xenostridulans Gallon
Coremiocnemis brachyramosa West & Nunn
Coremiocnemis gnathospina West & Nunn
Coremiocnemis hoggi West & Nunn
Coremiocnemis jeremyhuffi West & Nunn
Coremiocnemis obscura West & Nunn
Coremiocnemis kotacana West & Nunn
Cyriocosmus venezuelensis Kaderka
Harpactirella overdijki Gallon
Hemirrhagus perezmilesi García-Villafuerte & Locht
Idiothele mira Gallon
Lyrognathus achilles West & Nunn
Lyrognathus fuscus West & Nunn
Lyrognathus lessunda West & Nunn
Selenocosmia barensteinerae (Schmidt)
Theraphosa stirmi Rudloff & Weinmann
Thrixopelma lagunas Schmidt & Rudloff

Új kombináció (áthelyezés):
Augacephalus ezendami (Gallon, 2001), Ceratogyrus-ból (Gallon, a)
Chilobrachys himalayensis (Tikader, 1977), Haploclastus-ból (Siliwal & Raven)

Új szinonimák:
Acanthoscurria atrox Vellard, 1924 = A. paulensis Mello-Leitão, 1923 (Lucas et al.).
Acanthoscurria guaxupe Piza, 1972 = A. paulensis Mello-Leitão, 1923 (Lucas et al.).
Citharischius Pocock, 1900 = Pelinobius Karsch, 1885 (Gallon, a).
Cyriocosmus rogerioi Pérez-Miles & Weinmann, 2009 = C. pribiki Pérez-Miles & Weinmann, 2009 (Kaderka)
Euathlus latithorax (Strand, 1908) = E. vulpinus (Karsch, 1880) (Perafán & Pérez-Miles)
Haploclastus robustus (Pocock, 1899) = H. validus (Pocock, 1899) (Siliwal & Raven).
Lyrognathus pugnax Pocock, 1900 = L. crotalus Pocock, 1895 (West & Nunn, a).
Monocentropella Strand, 1907 = Eumenophorus Pocock, 1897 (Gallon, a).
Pelinobius bettoni (Pocock, 1898, áth. Phoneyusa-ból) = P. muticus Karsch, 1885 (Gallon, a).
Pelinobius crawshayi (Pocock, 1900) = P. muticus Karsch, 1885 (Gallon, a).
Pelinobius gregori (Pocock, 1897, áth. Phoneyusa-ból) = P. muticus Karsch, 1885 (Gallon, a).
Pelinobius rufus (Berland, 1914, áth. Phoneyusa-ból) = P. muticus Karsch, 1885 (Gallon, a).
Poecilotheria nallamalaiensis Rao et al., 2006 = P. formosa Pocock, 1899 (Gabriel).

Kétséges név (nomen dubium, tsz. nomina dubia):
Selenocosmia lyra Strand, 1907 (West & Nunn, 2010a)

Bibliográfia:
Gallon, R. C. 2010a. On some southern African Harpactirinae, with notes on the eumenophorines Pelinobius muticus Karsch, 1885 and Monocentropella Strand, 1907 (Araneae, Theraphosidae). Bulletin of the British Arachnological Society 15: 29-48.
Gallon, R. C. 2010b. A new genus and species of Harpactirinae from coastal Angola (Araneae, Theraphosidae). Bulletin of the British Arachnological Society 15: 79-82.
García-Villafuerte, M. A. & A. Locht. 2010. Un nueva especie de Hemirrhagus Simon, 1903 (Theraphosidae: Theraphosinae) de Chiapas, México. Revista Ibérica Aracnología 18: 81-86.
Kaderka, R. 2010. Cyriocosmus venezuelensis sp. n. from Venezuela (Araneae: Theraphosidae: Theraphosinae). Revista Ibérica Aracnología 18: 87-96.
Lucas, S. M., F. dos S. Paula, H. M. O. Gonzalez F. & A. D. Brescovit. 2010. Redescription and new distribution records of Acanthoscurria paulensis (Araneae: Mygalomorphae: Theraphosidae). Zoologia (Curitiba) 27: 563-568.
Pérez-Miles, F. & D. Weinmann. 2010. Agnostopelma: a new genus of tarantula without a scopula on leg IV (Araneae: Theraphosidae: Theraphosinae). The Journal of Arachnology 38: 104–112.
Perafán, C. & F. Pérez-Miles. 2010. Euathlus latithorax (Strand, 1908) is a synonym of E. vulpinus (Karsch, 1880) (Araneae, Theraphosidae, Theraphosinae). Bulletin of the British Arachnological Society 15: 49-51.
Rodríguez-Manzanilla, C. & R. Bertani. 2010. Descripción de Acathoscurria turumban sp. nov. (Araneae: Theraphosidae) y primer registro del género para Venezuela. Bol. Soc. ent. Aragonesa 46: 143-145.
Rudloff J.-P. & D. Weinmann. 2010. A new giant tarantula from Guyana. Arthropoda Scientia (1): 20-38.
Schmidt, G., S. Hettegger & J. Matthes. 2010. Ein Weibchen von Chilocosmia barensteinerae sp. n. aus Kalimantan (Borneo) (Theraphosidae: Selenocosmiinae). Tarantulas of the World 142: 4-14.
Schmidt, G. and J.-P. Rudloff. 2010. Thrixopelma lagunas sp. n., eine bisher unbekannte Vogelspinnenart aus Peru (Araneae: Theraphosidae: Theraphosinae). Arthropoda Scientia 1 (1): 8-14
Siliwal, M. S. & R. J. Raven. 2010. Taxonomic change of two species in the genus Haploclastus Simon 1892 (Araneae, Theraphosidae) Zookeys 46: 71–75.
West, R. C. & S. C. Nunn. 2010a. A taxonomic revision of the tarantula spider genus Lyrognathus Pocock 1895 (Araneae, Theraphosidae), with notes on the Selenocosmiinae. Zootaxa 2362: 1–43.
West, R. C. & S. C. Nunn. 2010b. A taxonomic revision of the tarantula spider genus Coremiocnemis Simon 1892 (Araneae, Theraphosidae), with further notes on the Selenocosmiinae. Zootaxa 2443: 1–64.

Trapdoor theraphosids...

2011-02-14T03:30:00.006+01:00

Idiothele mira © Tom Patterson, used with permission

...is there such a thing? The answer is: yes. The phenomenon when a spider covers its burrow with a so-called "trapdoor" is well known and characteristic in some mygalomorph families (e.g., Antrodiaetidae, Ctenizidae) and in the family Liphistiidae, but we can also find a few examples of this behaviour in the tarantula family: Theraphosidae.

The first taxon I learned about that exhibits this behaviour is the harpactirine genus Idiothele Hewitt, 1919, which currently has two described species: I. nigrofulva (Pocock, 1898) and I. mira Gallon, 2010. Hewitt (1919: 101) writes about the habits of I. nigrofulva:

"The females of nigrofulvus [note: the proper spelling of the specific name is »nigrofulva«] were found by Mr Roberts in tubular retreats provided with a well-developed trap-door. The door is very large but thin, becoming very delicate and flexible at the margin which presumably overlaps the entrance to the retreat: the shape is subcircular or more or less D-shaped. The area of a large specimen is about equal to that of a five-shilling piece."

I. mira at burrow entrance © Tom Patterson, used with permission

Then we have here another harpactirine, Harpactirella domicola Purcell, 1902. When describing the second female, Purcell states:

"Found in a trap-door nest at Ashton by myself in November, 1902. [...] Nest a cylindrical tube, 17-18 cm. (7 inches) deep, widening slightly towards the opening but not funnel-shaped, strongly inclined and descending towards the hinge-side at an angle of nearly 45 degrees, much as in Gorgyrella. Lid flat, oval in outline, but broadly truncated at the hinge, its diameter taken at right angles to the hinge equal to the diameter taken parallel to the hinge (each being 19 mm.). The under side of the lid is lined with white silk, but the upper surface is rough and covered with clay. At the edge the lid broadly overlaps the edge of the hole. Width of hinge about 13 mm.; diameter of hole at 1 cm. from opening 13 mm.; width of hole at opening 15 mm.; width of carapace of occupant 5.5 mm."

There is also a known ornithoctonine trapdoor spider first reported by Carl Portman (2001) in the BTS Journal. According to Volker von Wirth, it's an Ornithoctonus sp.

Ornithoctonus sp. © Chris Allen, used with permission

Furthermore, Patrick Gildenhuys has communicated to me in e-mails that he has found Harpactirella and Brachionopus specimens in trapdoor burrows during his trips in South Africa.

References:
Hewitt, J. 1919. Descriptions of new South African Araneae and Solifugae. Annals of the Transvaal Museum 6: 63-111.
Portman, C. 2001. A Trap-door Theraphosid. Journal of the British Tarantula Society 16(2): 59-63
Purcell, W. F. 1903. New South African spiders of the families Migidae, Ctenizidae, Barychelidae, Dipluridae, and Lycosidae. Annals of the South African Museum 3: 69-142.

Pelinobius muticus & Citharischius crawshayi

2011-02-13T19:50:00.024+01:00

Úgy érzem az ismétlés és a nagyobb „médianyilvánosság” ez esetben sem árthat, hiszen sok hobbista szeretne naprakész lenni a kedvenceit érintő rendszertani változásokat illetően.

Bár Koka anno aktuálisan megemlítette itt a blogon a névváltozást, mégis érdemes fel eleveníteni kicsit a témát, hiszen a madárpókos hobbi egyik főszereplőjéről és az afrikai kontinens egyik legnagyobb pókjáról, a Citharischius crawshayiról, akarom mondani a Pelinobius muticusról van szó.

Innentől nézzük, mit mond Richard Gallon ezügyben:

"Az extrém ivari kétalakúságáról és a különféle méretű ivarérett hímjeiről ismert eumenophorine, a Citharischius crawshayi jól ismert a madárpók tartók és tenyésztők körében.

Az ilyen intraspecifikus tényezőket nehéz felefedezni a fogságban tartott és tenyésztett egyedek megfigyelése nélkül ill. ezen keresztül az adott és a szimpatrikus rokon fajok taxonómiáját, melyeknek korábban csak a hím példányai voltak vizsgálva.

Nevezetten:

Pelinobius muticus Karsch, 1885, Phoneyusa gregori Pocock, 1897, Phoneyusa bettoni Pocock, 1898 és Phoneyusa rufa Berland, 1914.

Ezen három faj és a Citharischius crawshayi a Pelinobius muticus junior szinonímja lett."

Ezt a kiegészítést viszont Zoltán "élte át":

Azt hozzátenném, hogy ezelőtt az egy fajból álló (monotipikus vagy monospecifikus) Pelinobius génusz a Phoneyusa junior szinonimja volt, Gallon pedig ezt a génuszt újra különálló, érvényes génuszként kezeli. A génusz egyetlen faja, a P. muticus pedig egyenlő a C. crawshayi-val, emellett a másik Citharischius faj, C. stridulantissimus (amit eredetileg Monocentropella stridulantissima néven írt le Strand, de ennek itt annyira nagy jelentősége nincs) pedig az Eumenophorus génuszba tartozik Gallon szerint. Így van két egyfajos génusz Pelinobius - Citharischius, P. muticus - C. crawshayi, amik valójában ugyanannak a taxonnak a képviselői, de a szabály szerint a régebbi név marad használatban, ami a Pelinobius és a Pelinobius muticus.

Köszönöm a háttérinformációkat (F)!

>>itt folytatódik<<<

Bibliográfia:

Gallon, R. C. (2010a). On some southern African Harpactirinae, with notes on the eumenophorines Pelinobius muticus Karsch, 1885 and Monocentropella Strand, 1907 (Araneae, Theraphosidae). Bull. Br. arachnol. Soc. 15: 29-48.

Diszitosor

2011-02-11T01:48:00.001+01:00

Uoooo Afrika

2011-02-09T00:27:00.004+01:00

Most kukaztam ezt az irasomat az egyik hosztolt laprol, gondoltam legyen meg itt is...

Egy afrikai gyűjtőút éppoly szerves része , egy magára valamit is adó kutató életpályájának, mint a juropnak a gitárszóló, passzosgatya és focifrizura. Hogy miért? Afrika az élet és az emberiség bölcsője, mert királyunk is volt ott (Benyovszki Móricz), és mert Teleki, Széchenyi (Zsigmond), Kittenberger...
Csak, hogy néhány dolgot említsek :)

Bár én az oda igyekvő leendő expedíciótagok figyelmét felhívnám egykét apró tényre/tanácsra:
pl. hogy a Darwin díj (LINK) várományosainál azért az afrikaiak ott tolonganak elöl :)

Közlekedés

... a tömegközlekedés kiváló hatásfokú ...

...az úthálózat megfeleloen kiépített ...

...bár apró gondok akadhatnak...

...s a festés egyedi módszerei, egyedi eredményeket produkálnak :)...

NE vegye el kedvünket az, hogy

Afrikában regisztrálják a legtöbb fertőző betegséget (melyek közül soknak megvan az az előnye, hogy gyorsan túl vagyunk rajta pl. valami kutyaház, vagy Eb-óla).

Bár nem Afrikában történt hanem Lisszabonban, de egy afrikai a főszereplője az alábbi kis intermezzónak (mily szavak esnek ki ó fogam kerítésén), hagyj meseljek el egy tortenetet Hárman jártunk Lisszabont turistának álcázva magunkat.

Kicsit nehéz volt (3hetes borostával, sáros és izzadságszagú cuccokban feszítve), de megtettünk minden tőlünk telhetőt. S történt vala, hogy Lisszabon főutcáját túl drágának találtuk és megpróbáltunk betérni egy mellékutcai kisrestibe... ez gyakorlatilag azt jelentette hogy felmásztunk egy lépcső valami sikátorba ahol is egy afrikai "éttermet" pécéztünk ki. Rendkívül kedves (és ez komolyan a pozítívumok közé sorolandó) tulaj rögötn megkérdezte, hogy mindenki kér e étlapot, s pillanatokon belül kaptunk (hárman) kettő menjnyút. A tulaj (- a főszereplő) ekkor kezdte a szabadkozást (istenigazából a mai napig nem tudom miket mondott, mert ő angolul nem beszélt, mi meg portugálul és franciául nem), hogy ennyien egyszerre - rajtunk kívül még kettő fő, akik a ház specialitását ették - még sosem voltak ezért nincs csak kettő étlapja... Hármunk közül a legrutinosabb (Nikolaj Scharff) megkérdezte hogy mi a ház specialitása és olyant kért... mi (Jesper s jómagam) pedig gondosan végigbogarásztuk az egész étlapot és hosszas (mintegy 20perces) válogatás után összállítottuk az obligát illetve opcionális étkek listáját,

miközben könnyesre röhögtük magunkat a háromnyelvű étlapon mely a vietnámi balzsam és egyéb távolkeleti termékek magyar nyelvű használati utasításának megfelelő persze a "dévédéjátékos" és "verboseget okoz" feketeöves kifejezésektől messze elmaradt...

Jesper ugygondolta, hogy a strucc olyan étek, melyet kihagyni vétek, s "Struccot kért afrikai módra". (az ángilus kiejtést magyarítva próbálkozom visszaadni a tulaj válaszát - hozzá képest polgárjenő - hivatal úr... hoz Plátóni szónok):
- Afrika strucc nem jo.
- Akkor legyen "Stucc roston gazdag zöldségkörettel"

- Strucc nem jo. ninc. erkezik nem. Most. (Jesper ekkor esett egyszerre kétségbe és gondolkódóban ami valljuk be őszintén maximálisan érthető) Ekkor próbálkoztam én:
- Polipot kérnék Lisszabon módra sültkrumpival
- Lisszabon polip nem jo. nem. jo. nem erkezik mostan.
- Akkor milyen polipjuk van
- Polip ninc.
- Hmmmz, milyen halételt tudna akkor ajánlani? Frutta di mare, kagyló-kalap-kabát vagy valami hasonló???
- Hal ninc, kaglo ninc, nem hajo tenger. utaz ninc.
- Akkor valami afrikai ételt tudna ajánlani?
- Afrika ninc, etel van. nem hal. strucc nem.
(Ekkor kezdtünk megkérdőjelezni a mondjuk úgy spájzekárte hitelességét...)
Ház specialitásából van még? - Kérdeztem óvatosan.

- igen.
- na akkor abból kérünk mégegyet
- Még kettőt - javított ki Jesper gyorsan...

Azért mindenféleképpen szeretném, ha a valódi mondanivalómat nem a negatívumok uralnák. A képen látható tulaj (az ébenfa bútor előtt), ízletes vacsorát szolgált fel tiszta tányéron. :)

Afrikarol Nikolajtol a kovetkezot tudtuk meg meg - Mindenütt legyek vannak, és ami a legszörnyűbb, mondjuk finoman úgy, hogy az afrikai hentesek nincsenek túlképezve tehénanatómiából. És akkor mi van? Kérdezhetné a hamari olvasó... Megpróbálom rávezetni őtet (a többieknek ez ugyis leesik). Tehát... hentes van, afrikában marha van (marha sok, meg kecske is de bármelyik grinpíszes csuklóból kifingja az utóbbi 40 év afrikai mezőgazdasági és állattenyésztési szokásváltozásait, illetve azok hatását az őshonos faunára...), macséte (vagyis az a csúf nagy bozotvágó kés ami ugyanúgy hozzátartozik egy afrikai sráchoz, mint Matula bácsihoz a bugylibicsak, a svájciakhoz a zsebkés, vagy bankárhoz az zsebóra... Talán a svájci hasonlat a legjobb, hiszen attól eltekintve hogy mérete - és véletlenül se higyjük hogy valamiféle "munka"védelmi megfontolások - miatt, nem a zsebben hordják, ugyanúgy MULTIFUNCIÓS: a teveheréléstől kezdve a körömpiszkáláson keresztül, a maniókaásáson át mindenre - ugyanazt a macsétét - használják --> ezért csak bontatlan gyümölcsöt vásároljunk ...) na az megincsakvan, anatómiai ismeretek (gyk: hol illeszkedik a csont a csonthoz, hús a csonthoz, stb...) na az nemvan ---> csontszilánk, velő, érdarabka, vér (mindenütt) na az megincsakvan... Gondoljon csak bele a kedves olvasó hogy a guszta marhaszték választék mennyi menyi csontszilánkot rejthet (mintegy halva-csora) szóval mint szülő nő az "epidurális érzéstelenítés" című jelmondatot vésse agyába az ki a szilánkoktól retteg hogy "sült csilkét kélek"...

Ez a kis csilkés mondatlór gyolsan adódik az arkalom az egyes aflikaiaknak az szokásálór beszélni, miszerint a "L" és az "R" hangok közötti különbséget ugyanúgy nem ismerik, mint tősgyökeres pesti bunkó, a "tele villamos/busz/metro" fogalmát... Ez egyes esetekben (Szolli szöl, vi dú nát hev ani rúms bekóz of dö dzsenerál ereksön" (Forditas: - bocsánat uram nincs szabad szobánk az általános erekció (election - valasztas, erection - erekcio) miatt.

Mert ugye az afrikai szavannát Rand Loverrel járják a népek :)

Blasts from the past

2011-02-07T23:05:00.004+01:00

Nemregiben futottam bele megint a honlapos is eszmefuttatasomba illetve egy erdekes technikai ujitassal az ingyen hosztolhato HPba... Ennek folyomanyakeppen a ket elozo verziojat a honlapomnak ujfennt elerhetove teszem.

A next-ites elso verzio mindenkeppen bongeszesre erdemes, mint ahogy azt Fince anno megjegyezte, olyan mint egy nagy odon haz, ahogy az ember bolyong benne meg felev mulva is akad olyan helyre ahol akkor jar eloszor.

Az okologia szerveren hosztolt masik meg csak arra valo, hogy egyapro kis plusszt nyujtson (nemmondom meg miaz, akit erdekel ugyios eszreveszi) :D.

Kesobb ezek a linkek oldalra koltoznek majd...

Google books II.

2011-02-04T04:52:00.001+01:00

Google a baratunk, enjoy:

Ingyenes ujsagok

2011-02-03T01:50:00.003+01:00

Aki cikkeket vadaszik a neten, bizonyara sokszor fut bele a fizetos ujsagokba. Most, 30 napig ezek kozul 16 most ingyen elerheto az alabb leirt modon. Sokban van pokos cikk...

Bocsi, de nem forditom le magyarra, hiszen ha ez nem menne akkor a cikkekkel sem tudnal tobbet kezdeni...

Access Entomology titles free online for 30 days

Set up your personal access now by going to www.onlinelibrary.wiley.com/myprofile/trials

Instructions for use

To activate your free online access, please follow these simple instructions:

Visit www.onlinelibrary.wiley.com/myprofile/trials and login or register a new account
Enter the trial code: insectnews (case sensitive)
You now have 30 days free access to 16 entomology journals online

Free trial code:
insectnews

Enjoy 30 days free access to 16 entomology journals online
Agricultural and Forest Entomology Archives of Insect Biochemistry and Physiology Australian Journal of Entomology Deutche Entomologische Zeitschrift Ecological Entomology Entomologia Experimentalis et Applicata Entomological Research Entomological Science	Insect Conservation and Diversity Insect Molecular Biology Insect Science Journal of Applied Entomology Journal of Vector Ecology Medical and Veterinary Entomology Physiological Entomology Systematic Entomology

A harmas kapu nyilj ki kovetkezo szereploje egy mergeskigyos konyv lesz...

Főnixmadár

2011-01-27T15:35:00.003+01:00

Elméletileg a sajat hamvaiból kel életre. A tavalyi év legnagyobb tudományos sokkja talán a Bhutantan egyik épületének leégése volt, emlékeztetőül néhány kép, infó itt és itt.

Azélet azonban nem áll meg, mi sem bizonyítja jobban ezt, mint az alábbi képek, mely az új épület alapzásáról készültek:

Hármas kapu nyílj ki!

2011-01-25T20:09:00.009+01:00

És ez nem Rózsa György féle fekete macska (vagy mi volt), hanem az előző poszt #3 számú kisszínesének első darabja. (igen, van ékezetem, csak a billentyűkön nincsennek jelezve).

Tegnapi harcom az E. kollari-annulipes-walckenaeri-Gandanameno-Dresserus fronton telt, es mintegy 4 órát töltöttem csak a beálltásokkal (ime 2 kep es egy video).

Kis szines ujevi

2011-01-24T00:57:00.004+01:00

Unnepek elteltek remelem mindenkinek jol. Mivel semmi aktivitas nem volt a blogon, remelem mindenki csaladozott/baratnozott/stb.
Ujfennt SF utcait komptatom, egyszerre alig tobb mint 5 projektet futtatva. Most hirtelen kedvem tamadt egy posztot irni (mielott leszallok a bikapokpokolra), ugyhogy tessek, a kattintas utan folytatodik.

#1: Lenyelorszagban valaki, szerintem nem pejorativ felhanggal, pokzsoldosnak nevezett, ami ha jobban belegondolok erosen lefedi az elmult 5 evem tenykedesit. Ennek megfeleloen, eppen most barsonypokokkal foglalkozom, melyeknek van kozismertebb magyar neve is: bikapokok.
Most keszul (mar majdnem kesz is, a csaladszintu revizio, melyhez eppen most asszisztalok. A ket kezem munkajaval. Valoszinuleg csak a koszonetnyilvanitasig jutok, de hat vegulis ezert fizetnek.

#2: Januar egytol a labornak uj posztdoktorja van Joel Ledford szemelyeben, Joelrol annyit kell tudni, hogy a nevehez fuzodik a Madagaszkari Migidae-k (falako aknaszpokok) ravizioja, es szamos kozos kutatasban is erintett. Amit viszont most penteken tudtam meg rola, hogy tanulmanyait madarpoktenyeszbol, ugyismint Theraphosa blondi tenyesztesbol fedezte. Idezem: " T. blondi? Nem volt nagy ugy, kulonosebben bonyolult sem, mindig volt 8-10 nosteny, meg egy rakas szubadult, amibol 1-2 him mindig beadult". Nemtudom, hogy az Mo-s T. blondi kiserletek hol tartanak, engem azert picit megdobbentett a dolog.

#3: nemtudom hanyan toltottek le a ket madarpokos konyvet amit 24 orara osztottam meg itt (a link az 48 oran at elt), de van meg egy ket ilyen konyv, amibol meg lesz akcio. Foleg MP-s cikkekre konyvekre gondolok.

#4: Megjelent a Biology of Spiders harmadik, 2011es kiadasa. A harmas pontban emlitett konyvek koze tartozik, valamikor a jovo heten egy napra letoltheto lesz.

#5: Ujfennt frissult a WSC, ezentul DOI-val (digital object identifier) is rendelkezik. Mindenkit kernek arra, hogy ezentul azzal egyutt citaljak a WSC-t. Igy demonstralnak azt, hogy mennyien is hasznaljak. Ez egyebkent eleg fontos, mert a WSC jovoje egyelore nem tul biztato. Mint ismert Platnick nyugdijban vonult, es, hogy ki veszi at a katalogus szerkeszteset, jelenleg is vita es megbeszeles targyat kepezi (pl. a Lengyel konfon is feloras vita volt rola)
Szoval aki hasznalja (ugyertem valoban is) annak igy kellene citalnia mostantol: Platnick, N. I. 2011. The world spider catalog, version 11.5. American Museum of Natural History, online at http://research.amnh.org/iz/spiders/catalog. DOI: 10.5531/db.iz.0001.

#6: M.Sc.-sek figyelem, a Magyaroszaghoz legkozelebbi taxonomuslabor egyikeben phd hely nyilt. Nem sok ilyen lehetoseg van, plane ilyen kozel. A hely Szlovenia, a tema "darazspok", temavezeto Matjaz Kuntner a vilag legismertebb Nephila specialistaja. Aki esetleg itt olvas, es megfelel a kivanalmaknak (MSC, angol nyelvtudas) annak szivesen segitek felvenni a kapcsolatot.

#7: Az itteni illusztrator srac blogja aktiv lett. Erdemes ellatogatni legalabb ERRE a posztra. Az aproporol egyelore ennyit :D.

Skorpiós hírek 2011

2011-01-21T19:35:00.000+01:00

Igy hírtelen az év elején megjelent két publikáció egy-egy skorpió fajról!
Buthidae családon belül az egyik a Orthochirus nemzetéget a másik a Compsobuthus genuszt erősíti.

No. 107: Zambre, A. K., Z. A. Mirza, R. V. Sanap, R. Upadhye & S. M. M. Javed. 2011. A new species of scorpion of the genus Orthochirus Karsch, 1892 (Scorpiones: Buthidae) from Maharashtra, India. Euscorpius, 107: 1−12.

No. 108: Kovařík, F. & Z. Ahmed. 2011. Compsobuthus sindicus sp. n. (Scorpiones: Buthidae) from Pakistan. Euscorpius, 108: 1−3.

A cikk regi, de a pdf friss

2011-01-18T00:42:00.004+01:00

legalabbis a google szerint:
Vitalius a new Genus of the Subfamily Theraphosinae Thorell, 1870 (Araneae, Theraphosidae) from Brazil

Szerk. (Zoltán):

Találtam még egy Spixiana-ban publikált modern cikket:
Lucas, S., P. I. da Silva Jr. & R. Bertani. 1993. The genus Ephebopus Simon, 1892. Description of the male of Ephebopus murinus (Walckenaer), 1837. Spixiana 14: 245-248.

PDF változatban innen korlátolt ideig letölthető. Amennyiben a link nem működik, itt kezdődik a cikk a kötetben, fent a Download/About this book > Select pages to download-ra kattintva ki kell jelölni a 245-248 oldalakat, és a megadott e-mail címre hamarosan érkezik az újonnan generált PDF.

Hasonló a helyzet ezzel a cikkel is:
Haupt, J. & G. Schmidt. 2004. Description of the male and illustration of the female receptacula of Yamia watasei Kishida, 1920 (Arachnida, Araneae, Theraphosidae, Selenocosmiinae). Spixiana 27: 199-204.

Nosza, még egy Theraphosa?

2011-01-06T16:48:00.007+01:00

Nemrég a németek leírták a "Vörös Góliátot", ami a Theraphosa stirmi nevet kapta. Így a leírt Theraphosa fajok száma háromra nőtt. Én nem sietnék átírni a címkéket a terráriumokon, később majd ki fog derülni, hogy miért. Megjegyzem, akik olvasták a T. stirmi leírást, nagyot nézhettek azon, hogy egy darab típuspéldány nem vizsgáltak meg, sőt, ha jól értelmeztem, akkor még egy múzeumi példányt sem (amit esetleg típuspéldányokkal korábban összehasonlítottak), az egész a kereskedelemből származó példányokon alapul.

A helyzet az, hogy úgy tűnik, várható egy negyedik Theraphosa faj leírása is. Steve Nunn még 2006-ban posztolta ezt az Arachnoboards-on:

A new 4th Theraphosa species???

Hi,
Can anyone tell me anything about the Theraphosa species with the strong hotpink flashing on the carapace in adult females. This species is definately from Venezuela and is not the same one as the new one like T. apophysis (without the pink feet in juvies), but something different and quite colourful in comparison to the other Theraphosa. Looks similar in colouration to P. ultramarinus, except obviously a lot larger and from the genus Theraphosa.

No, sorry I cannot give out ANY info about this.

So, does anyone know anything about these???

Thanks,
Steve

Egyébként megkaptam az AFRAS 2010-es hírlevelét, és az egyik képen ott pózol Dr. Szűts Tamás is. :-P

Megjelent

2010-12-13T15:32:00.002+01:00

Az European Arachnology 2010 szama. A 2008 ban Bernben tartott pokasztalalkozo proceedingskotete.

Elerheto itt: LINK

Arthur Decae Patterns of distribution and diversity in European mygalomorph spiders cimu cikke mindenfelekeppen erdemes megtekintesre.

Ezt viszont kihagyhatta volna a mikulas..

2010-12-09T20:40:00.004+01:00

Egy ujabb egyfajos, nemetul (tudom, hogy nem azert hogy kibasszunk a vilag azon 85%aval akik semmilyen szinten nem beszelik ezt a nyelvet, de aszthiszem lenne nagy felhaborodas a nemet hobbiban ha a brazilok anyanyelvukon, portugalul kezdenek osztani az aldast...) jol eldugott helyen lekozolt madarpokfaj.
Jippi. Meg sok ilyet, es akkor mar elvi esely sem lesz az olyan amugy valoszinuleg foleg hobbistak altal forgatando csaladreviziora. Csak vagd a fat, meg akkor is ha magad alatt.

via facsebukk
via http://www.actias.de/24240-arthropoda-scientia.html

Update: holnap Hammban (francert nem lehet kiirni h hol)
Update2: a 18 oldalas mu (ez lehet meg jo hir is) egy uj ujsag elso evfolyam elso szamaban jelenik meg. REMEK.

Ti mit kertek mikulasra?

2010-12-04T20:26:00.003+01:00

Ha meg nem tudod akkor egy tipp:

LINK Biology of spiders 3rd edition. A maga szamos hibajaval egyutt, meg mindig jo kis konyv...

UPDATE

2010-11-18T11:21:00.003+01:00

Tobbek kozott azert jo itt olvasni, mert viszonylag friss infokhoz tudtok hozzaferni. Most kaptam a hirt, hogy a spinnen Mitteleuropeas honlapja frissult. Nekem az uj logo kedvemre valo :D
Cim: http://www.araneae.unibe.ch/

Pokasz in action

2010-11-10T08:53:00.003+01:00

Egyik kollegam, Galina Azarkinat valamilyen apropobol tvmusorban mutatjak be. Erdemes menezni, mert bemutatja, hogyan dolgozik egy pokasz.

Protected!

2010-10-28T17:37:00.005+02:00

Ha védett madárpókokról esik szó akkor a többségnek a Brachypelmák jutnak eszébe.
Pedig...

Nem rég találtam rá eme PDF-re, aminek a címe: Protected ARACHNIDS in South Africa. Ebből kiderül, hogy az Augacephalus, Ceratogyrus, Harpactira, Idiothele, Pterinochilus nemzetségek összes faja védett.

A skorpió fanok kedvéért, a Hadogenes, Opisthacanthus, Opistophthalmus nemzetség fajai is védettek.
A PDF itt megtalálható, sok egyéb érdekes publikáció mellett.

Protected ARACHNIDS in South Africa

Forrás: http://www.scorpions.co.za

Konyvajanlo

2010-10-23T00:29:00.003+02:00

Erdekes konyvbe futottam bele, kofejezetten a gyujtessel es hatarozassal foglalkozik. Anno en egy magyar konyvbe voltam beleszerelmesedve, bar az szelesebb preparalast fogott at hatarozasrol es taxonspecifikus dolgokrol nem volt benne szo. Az gyakorlatilag preparatori kezikonyv volt. Itt ez inkabb a lelkes amator termeszetbuvaroknak valo akik izeltlabuakkal szeretnenek foglalkozni. Letolheto, kivancsi vagyok, a koszono hozzaszolasok illetve a letoltesek szama mennyire fog elterni. Ha nagyon akkor nem csinalok ilyet tobbet.

LINK

Erdekesseg

2010-10-21T00:19:00.008+02:00

Most kaptam 2 madarpokot. Mindaketto 13 eves (1997ben vadonbefogott - ergo adult nosti mindaketto) eddigi kodakozas (Fince meg en meg a wsc meg a google) alapjan Paraphysa parvula (Euathlus truculentus neven is aruljak).

Vö-Sko-Ca 2

2010-10-13T23:41:00.003+02:00

Tegnap ra tudtam vegre tenni piszkos kis ujjaimat a nalunk mar regebben ismertett valoszinuleg nelkulozhetetlen alapmure. Be is rantottam Neo melle a matrixba.

Ide kattintva lehet elerni a teljes muvet.

CAS page

2010-10-13T05:04:00.003+02:00

Finally I had some time to make my CAS homepage, so updated information about me is available in English. To visit click on the image:

Huszarpokok

2010-10-12T05:59:00.002+02:00

Hat ezeknek a kepeknek azert kell magyar szoveg, hogy honositsuk egy kicsit ezt a szot hogy huszarpok. Nemsokara befejezem a harmadik (es vegso) cikkemet roluk.
In these images a peculiar spider, the sword-bearing spider is illustrated. I am just about this finish a manuscript about them.

Pokok a vilag vegerol

2010-10-11T23:34:00.001+02:00

Iden is, akacsak tavaly, tartok egy kedvcsinalo eloadast a Biologia Aktualis Kerdesei kurzus keretein belul. Az iden a kozpontba a taxonomia-rendszertan-biogeografia kerdeskort allitom, illetve mint mindig a morfologia alapu es a molekularis taxonomia/rendszertan elonyeit es hatranyait hasonlitom ossze. Ismetlesnek aljon tehat az eredeti itt egy kicsit.
A lehetosegert ezuton is szeretnem kifejezni koszonetemet, Hornung Erzsebet tanszekvezeto professzornak es Dr. Kis Janosnak

Van termeszetesen oka annak amiert mostanaban finoman szolva nem aktivkodom a blogon. Kovetkezzek tehat egy osszefoglalo, mivel is ugykodom mostansag. Roviden osszefoglalva: Molekularis rendszertani vizsgalatokat vegzek az orias gnompokok torteneti biogeografiai feltarasanak erdekeben. Most aki nem latin idezetekhez tartja magat es nem ertette a dolgot, nyugodtan keresse meg az allat a foldon vagy csukja be a szajat. 10 perc mulva ertheto lesz a mondat. Aki azonban csak a bal szemoldoket vonta fel, az nyugodtan kattintson a kepre es porgesse at a diavetitest magyarazo szoveg nelkul. Nehany bevezeto szo. Az orias gnompokok (Orsolobidae) a gnompokok (Oonopidae) legkozelebbi rokonai. Tovabbi rokonaik is elnek MO.-n de errol kesobb. Valoszinuleg ez a csalad elso emlitese is ugy magyar viszonylatban. A google 3 talalatot ad ki, az egyik a sajat picasawebalbumom a masik ketto pedig WIKI-miner ahol a lap vegen csaladok csak listazva vannak (WSC copypaste). Gnompokok Magyarorszagon is vannak, bar az atlag lelkes arachnologus valoszinuleg szinte soha nem talalkozik veluk. Unatkozo atkasosok viszont annal inkabb... ebbol lehet kovetkeztetni, hol is elnek ezek az alig 1-2 mms joszagok. Az orias gnompokokok nevuket onnan kaptak, hogy bar nagyon hasonlitanak a gnompokokra akar 7 mm-s gigantikus testhosszt is elerhetnek egyes fajaik. Egy kozepes meretu OGP (orias gnompok) lathato a kepen. Itt meg itt meg itt pedig kicsit tobb.

A vilag masik vegen, a deli felteken teljesen mas pokok elnek mint az eszakin. A legtobbel egy, magyar, vagy europai pokokhoz szokott szem nemigen tud mit kezdeni. Tombolnak a fonalszurosok, rengeteg csaladsorozattal, elukon az Amauroboideakkal, ahol sokszor nagyobb gondot okoz egy egy uj genusz leirasaban a csaladba besorolas, mint barmi mas. Ilyen fura pokokrol mar volt szo a keresztespokfelek csaladsorozata kapcsan, ahol meg video is volt (amin persze semmit sem latni).A deli felteken elo pokokoat ausztral elterjedesunek is mondjuk, amit nem szabadna osszeteveszteni az ausztraliai elterjedessel (ami az Ausztraliaban elo taxonokat jelenti)

Ezek a taxonok (csaladok, nemzetsegek, fajcsoportok) kozul soknak dijszunkt (vagyis egymastol tavol eso reszekbol allo) elterjedesi terulete van. A Mygalomorf pokoknal talalunk szamos ilyet, mint pl. a Moggridgea nemzetseget. Melyek del-afrikai es ausztraliai fajokkal rendelkeznek. De ilyen taxonnak tekinthetjuk a ropkeptelen madarak is (Palaeognathae) a struccalkatuak es rokonaik (elo es kihalt egyarant). Ezeknek az elolenyeknek Del-Amerikaban, Afrikaban, Madagaszkaron, Indiaban, Ausztraliaban es Uj-Zelandon (vagy ezek tetszesszerinti kombinaciojan) vannak kepviseloik. [Hazi feladat struccalkatuak elofordulasa kihalt formakkal egyutt - a moa es az elefantmadar eleg]

Ezeket az egymastol tavol elo, elszigetelt de egymassal megis rokonsagban allo elolenyek elofordulasa es rendszertana kozotti ellentmondast az allatfoldrajzosiok sokaig nehezen dolgoztak fel. A 19. sz.-i tudosok vagy egy szeleskorben elterjed faj nagyaranyu kihalasaval magyaraztak ezeket, vagy pedig hosszutavu terjedessel. Persze ezutan jott az evolucio, mint otlet, aztan ra ~100 evre felfedeztek a lemeztektonikat is majd a rendszertani elemzesek matematikai hatterenek kidolgozasa alapjan szamszerusitheto analiziseket lehetett vegezni. Igy - az adott rokonsagi kapcsolatokat az elofordulasok fenyeben egyszerubb tehat valoszinubb esemenyek kozul - vagy lemezvandorlasos fajkeletkezes vagy elterjedes kozul lehetett valasztani.

Az Orias gnompokok elterjedesi terkepe itt lathato.

Az elterjedesuk egyik erdekessege, hogy Madagaszkarrol es (tobb, mint valoszinu) Indiabol is teljesen hianyoznak. Erre a vajtfuluek a "nanemaho hanema hogy nemtudhassuk aztat" felkialtassal akaszthatnanak meg ha eppen szoban adnam elo a dolgot. Valo igaz, az afrikai kontinens es a mellette elszort kisebb nagyobb szigetek, kozottuk Madagaszkar elovilagarol nagyon keveset tudunk. Az altalam kutatott ugropokok 80-90%a uj a tudomanyra. Kameleonokat, makikat irnak le a mai napig a szigetrol. Akkor hogyan merhettem ezt a kijelentest tenni mintegy 40-50 szakmailag magasan kepzett pokasz elott egy nemzetkozi konferencian, es merem leirni a blogban? Nos jelenlegi munkahelyem a CAS, tobb, mint 10 eve vegez INTENZIV gyujtest Madagaszkaron. Csak madagaszkari pokbol tobb peldanyuk van mint pok a TTMben, pedig az sem keves. Oonopidae (gnompokok, OGP rokonok) is ezen kutatasi munka alapjan kerult elo eloszor innen, mintegy 40-80 faj. Orsolobidae peldany viszont egy sem. Alig parezer kilometerre Malawibol mar ismertek, ugyanakkor az is tudott hogy nagyon rossz terjedesi kepessegeik vannak... Mindenesetre tobb 100000 gyujtott pok atvalogatasa utan melyeket tobb helyszinen, tobb modszerrel hosszu idon keresztul gyujtottek, egyetlen egy peldany sem kerult elo. Igy nagyon valoszinu, hogy nincsennek Madagaszkaron. Indiabol pedig nincs (es a kozeljovoben nem is lesz) adat.

Hogy neznek ki, mekkorak? Fennt egy fonnyadt gnompok es egy virgonc oriasgnompok lathato kulonbozo emberi kormokon, meretazonositashoz alkalmas pozicioban. A SEM felvetelen, pedig a csalad jellegzetessege, a magas vegizszerv lathato.

A csaladra amugy meg jellemzo a vegiz megnagyobbodott "labfejen" (onychiumon) talalhato dupla fogsoru lebenyes karom, proprireceptor szorok valamint a magas vegiz melyrol mar volt kep.

Hogyan gyujthetunk ilyen pokokat? Mivel rendkivul valtozatos elohelyen elnek, igy gyakorlatilag BARHOGY. Fuhalo, lombfustoles, avarrosta, talajcsapda avagy talajminta, mind eredmenyezhet ilyen pokot.

Ismetleskent az elterjedes

Most jojjon a lecso. A szineket erdemes megjegyezni... Amint mar emlitettem a diszjunkt elterjedesnek alapvetoen 2 oka lehet, az egyik a lemeztektonikai kontinensmozgas miatti fajkepzodes, a masik pedig az elterjedes. Ha a orias gnompokok elterjedeseben az elobbi jatszik szerepet, akkor azt kell latnunk, hogy az ausztraliai es delamerikai nemzetsegek lesznek egymas legkozelebbi rokonjai, hiszen az Antarktiszon keresztul ok voltak kapcsolatban a legtovabb.
[Afrika valt el eloszor a Gondwanatol igy Uj Zeland/Ausztralia/Del-Amerika egyutt maradt. Ez kb about 100 millio eve tortent.
Uj-Zealand Ausztralia/Del-Amerikatol mintegy 80 millio eve valt el, amikor a Tasman tenger megnyilt. Ausztralia es Del-Amerika az akkor meg zold Antarktiszon keresztul osszekottetesben maradt, mintegy 35 miilio evvel ezelottig. A kepet arnyalja, hogy a klimatikus viszonyok ugy 45-50 millio evvel ezelott az Antarktiszon eleg mostohak voltak ahhoz, hogy mindenfajta elterjedest (es ugy nagyjabol barmifele, az elettel osszeegyeztetheto cselevest vagy tortenest) meggatoljon.]

A megfulladt Uj-Zeland nevvel hirhedtte valt elmelet szerint Uj-Zeland mintegy 25-30 millio evvel ezelott, klimatikus valtozasoknak koszonhetoen mintegy 20-120 m tengervizboritottsagot elvezett eleg ideig ahhoz, hogy nagyjabol antarktiszi hatekonysaggal akadalyozza meg a szarazfoldi elet nevu esemenykor aktiv mukodeset. Mintegy 20-23 millio evvel ezelott azonban a tengerszint sullyedesevel ujbol szarazfoldi eletterek valtak elerhetove, a feltehetoleg ausztraliabol erkezo telepesek szamara. Ez nyilva azt jelenti, hogy az ausztraliai fajok lesznek kozelrokonok az uj-zelandiakkal. Tekintve, hogy az orsolobidaek tobb mint fele itt el, azert ez az evoluciojuk szempontjabol mondjuk ugy nem elhanyagolhato lehetoseg. Igy tehat a kutatas kerdeset feltehetjuk ennyi elojatek utan:
Fajkepzodes, vagy betelepules?

Mintegy 180 fajuk van 28 nemzetseggel, a fajok es genuszok MINDEGYIKE adott kontinensre endemikus, Uj Zelandon el a fajok tobb, mint fele a maradekbol 3 jut Afrikara a tobbi pedig nagyjabol fifti fifti alapon elosztva Delamerika (foleg Chile) es Ausztralia+Tasmania kozott.

Rokonsagi kapcsolataik kozott regi ismerosoket koszonthetunk. A Kovacs Gabor es mtsai altal 3 magyarorszagi fajos Darocpokokat es az ennel joval tobb majdnem tucatnyi magyar fajjal biro Fojtopokokat. A gnompok Jorgen Lissner felvetele, akinek ezuton is (es a diak vegen is koszonom hogy megengedte a felvetele felhasznalasat - igy megy ez), az OGP pedig Charles Griswold szerzotarsame. Johet megint a tamaskodok korusa, egy regi T-aktas (tarnoczy-aktak, gy.k.) kerdessel: "es ez igy hogy"?

A fojtopokfelek vagyis e negy csalad rokonsagat ketto jelleg hatarozza meg: a hatso legnyilaspar (mert hogy nekik ketto van, nemugy mint a legtobb ENTELEGYNENEK) nagyon kozel van a hasi barazdahoz, illetve hogy a spermatarolo (ami NEM spermateka itt) az ivarireg hatso falabol nyilik. Mindaket jellegallapot ritka a pokoknal, ebben a kombinacioban csak itt talalhato meg.

Sargaval lathato a vizsgalt csaladok elhelyezkedese egy elmeleti torzsfan amit Platnick es mtsai illetve Ramirez alapjan allitottunk ossze.

A molekularis elemzes technikai hattere

Elozetes parszimonia eredmeny. Nem mennek bele reszletesen miert elozetes. A pirossal jelolt agaka osszeomlanak, igy aztan olyan sokat nem tudunk meg.

A ketfele analizismodszer osszehasonlitasa eredmenyek alapjan... nyilvanvalo hogy a Bayesian mukodott jobban.

A Bayesian mar jobban nez ki, de meg mindig trichotomia (meghozza meggyozo 51%os eredmennyel) DAm-Afr-UZe kozott. Mint kiderul egyik feltetelezes sem tamogatjak az eredmenyeink. Ennek, tobbek koztt az lehet az oka, hogy az Orsolobidae joval regebbota koptatjak e sarteket, mint a Gondwana, es elozetesen mar kialakulhatott ket fo csoportjuk (pl eszaki Gondwana deli Gondwana). Ausztraliaban az egyik a maradel foldreszeken a masik elt tul.

Ez minden eloadasba kell, a "hogyan tovabb" hiszen MINDIG van tovabb.

A koszonetnyilvanitast pedig elvi okokbol ujfennt kozzeteszem. Aki idaig meg folyamatosan olvasva eljutott annak gratula, es koszi a figyelmet.

Hitel California

2010-10-06T04:43:00.010+02:00

Igen, nem Hotel, Hitel... mert eddig hittel voltam :P
So this post will be somewhat different from those I have posted previously. I have just learned by a happy coincidence, there are many guys mainly nature photographers watch my blog. Unfortunately I made a decision 3 years ago, to try embrace the Hungarian amateur arachnologists fulfilling their hunger for knowledge and images by writing in Hungarian.
However I will post in English from now on, and would encourage my co-writer people to do the same (Peter ich moechte dich bieten, am Deutsch zu schreiben).
However this is not enforced, only suggested.

Now as I reached the thousand character limit let me present an image instead the next 1000 words... This is also part of a California guess game.
Any second guesser will resulted in an additional image. In a week I'll let you know. Your rewards will be the images. A guess is counted if there is an argument for your guess... Guessed taxa must be at least family level.

Voila...

Báthori bátorligeti eredményei

2010-09-30T06:06:00.001+02:00

Mindig is orommel tolt el, ha valaki a pokokkal komolyan kezd el foglalkozni. Most olyan, amugy sajnos ritka, pillanatnak lehetunk szemtanui, amikor valamelyik amator madarpokos szakiranyban indul el, es lediplomazik. Pokokbol. Yareus regota jelen van a virtualis madarpokos kozossegben, es iden vedte meg a szakdolgozatat, melybol az osszefoglalot itt is orommel osztjuk meg a nagyerdemuvel, az egesz letolteset pedig a linken lehet megejteni.

A Bátorligeti Ősláp pókcönológiai vizsgálata
Samu Ferenc1, Báthori Ferenc2
1 MTA Növényvédelmi Kutatóintézet, Budapest e-mail: samu@nki-julia.hu
2 e-mail:yareus17@freemail.hu
Ezen dolgozatomban igyekeztünk bemutatni mind a Bátorligeti Ősláp kutatásának történetét, természeti képét, valamint a dolgozat fő témájaként a pókcönológiai vizsgálatot. A vizsgálódás során olyan módszerekkel dolgoztunk, pl talajcsapdák, D- vac- es gyűjtések, melyek megbízható képet nyújtanak a terület pókfaunájáról, ugyanakkor végig figyelemmel kísértük a természetvédelmi előírásokat, s ennek megfelelően alkalmaztuk őket. Alapkérdésünk, ami szerint kimutatható e különbség az egyes vizsgált élőhelyfoltok, illetve a saját és a korábbi, Balogh János és Loksa Imre eredményei között, részben igazolni tudtuk, hiszen 57, a területre új fajt sikerült azonosítanunk, valamint az elvégzett analízisek eredményei alapján az egyes élőhelyfoltok faunája között is találtunk eltéréseket. Az alacsonyabb összes azonosított fajszámunk azonban újabb kérdéseket vet fel, mint például, hogy ezt csupán a módszertani különbségek okozzák, vagy ténylegesen valós folyamatról van e szó. Ennek tükrében a területen további monitorozások végzése indokolt, és a terület szigorúan védett mivolta, karbantartása nem hiába való. A dolgozatom teljes terjedelmében innen letölthető.

Minden egyforma, vagy mégsem!

2010-09-28T13:18:00.001+02:00

Nos kaptam megint a megszokott szöveget, csak mindig a fajok vagy nemzetségek változnak a mondatban. Mint pl: Milyen egyformák ezek a Pocecilotheriák, vagy a Pamphobeteusok, ne tán a P. lugargi hasonlit P. murinus TCF - re, stb. A mostani igy szól, hogy a ... vagyok képes megkülönböztetni a Ceratogyrus meridionalist a Pterinochilus chordatustól. Igy most hirtelen felindulásból, született eme post. Szóval aki tudja mi a különbség az ne is olvassa tovább a írásomat, aki nem az kattintson a szokott helyre.

Biztos voltam benne, hogy tovább olvasod :)
Na de térjünk a lényegre. Egy kis segítség a Kodak-taxonómiához.

Ceratogyrus meridionalis (Hirst, 1907)

A lábak, a tapogatóláb és a csáprágók sötétszürkék. Lábszár és tapogató ízületek halványsárgák. Hátpajzs fekete feltünö sárga / barna radiális csíkok és fekete maszk a szemkörül. Az utótest dorzális nézetből, bézs sötét vonalakkal és foltokkal, ventrális oldalon sötétszürke amelyen egy világos sáv látható a tracheatüdők vonalában. A sternum és coxa bársonyfekete. A fovea ívelt.

Ceratogyrus meridionalis növendék nőstény

Pterinochilus chordatus (Gerstäcker, 1873)

A lábak, a tapogatóláb és a csáprágók bézs, szürke vagy fekete a szín változattól és a vedléstől eltelt időtől függően. Lábszár és tapogató ízületek halványsárga. A hátpajzs bézs, szürke vagy fekete arany színű radiális csíkokkal (a csíkok néha nagyon látszanak, vagy ép teljesen hiányoznak). A szemek körül sötét maszk látható. A utótest háti oldalán bézs, szürke vagy fekete alapszínen sötét foltok, vonalak, minták (a DCF mintái homályosak). A fovea keresztirányú.

Pterinochilus chordatus adult nőstény

A méreteiket nézve a különbség elhanyagolható. Akit ennél kimerítőbben is érdekel a téma, annak a következő publikációkat javaslom elolvasásra:

Forrás: Richard C. Gallon: Revision of the Ceratogyrus spp. Formerly Included In Coelogenium (Araneae: Theraphosidae, Harpactirinae)

Richard C. Gallon: Revision of the African genera Pterinochilus and Eucratoscelus (Araneae, Theraphosidae, Harpactirinae) with description of two new genera

MESSENGER, P. (2004). Captive Breeding Ceratogyrus meridionalis. J. Brit. Tarantula Soc. 19(4): 113-117.

Sierra

2010-09-13T01:43:00.003+02:00

Tudom magamrol, hogy lusta vagyok, de keptelen voltam idot szakitani, hogy rendesen beszamoljak a dologrol. Szoban hamarabb vegeztunk volna. Mindenesetre az utazast lehetove tevo Chris, bar szepen le is papirozta ahogy kell, erdemes megnezni es elovasni a blogjat. THANK YOU CHRIS FOR THE NICE TRIP

Raadasul jofejsegbol, meg le is fotozott ahogy nagyjabol 2768m magasan egetem magam a napon, es fotozgatom ezt a gyonyoru pokot.

Az Acanthoscurria paulensis újraleírása és új elterjedési területei

2010-09-09T20:20:00.007+02:00

A kep a cikkbol van. Figure 9. Acanthoscurria paulensis, female from Itupeva, state of São Paulo, dorsal view. Photo: R.P. Indicatti.

A semmiből előkerülve rontom egy kicsit a levegőt, hogy ellipszis pályán keringve ismét eltűnjek néhány hisztérikus generációváltás időtartamára. Remélem az eltelt időnek azért annyira nem sikerált erodálnia elmém pókos raktárkészleteit, hogy szakmai szóhasználatom lemenjen gyök alá, full gatyába. Próbálkozom…..meglásjuk. Tehát, ez a hobbisták számára nem közömbös anyagocska csalogatott elő egy kicsit a csigaházamból, hiszen szó lesz benne a másik killergyula madárpókról, az Acanthoscurria borzasztóról, mely (számomra) a Paudicsra emlékeztető új neve által valószínűleg az állandóan rettegőknek is lelohasztja kicsit a halálos marásra áhitozó jókedvét. Persze e kis cikkecskében más mainstream Acanthoscurriákról is szó esik, szóval érdemes némi figyelmet szentelni neki. Cóval:

A munka bemutatja Mello-Leitaio által 1923 –ban leírt hím Acanthoscurria paulensis újraleírását és a faj nőstényének első ízben történő leírását. A holotípus hím Pirrassunungából ( brazíliai Sao Paulo államból) származik, melynek nem ismert a pontos gyűjtési helye, ezért az újraleírás alapjául egy ismert lelőhellyel rendelkező egyed szolgált.

Figure 10. Known distribution of Acanthoscurria paulensis.
A Vellard által 1924-ben leírt Acanthoscurria atrox, a paulensis junior szinonímja lett az eredeti leírások és a hím párzószerv rajzai alapján. A szinonimizálás szükségességét szintén alátámasztja számos egyed vizsgálata, melyek a két típuslelőhelyről származnak (Pirassununga és Campo Grande, Mato Grosso do Sul állam, Brazília).

A Piza által 1972-ben leírt Acanthoscurria guaxupe holotípus vizsgálatának eredményeképpen szintén az Acanthoscurria paulensis junior szinonímjává vált.

Az Acanthoscurria paulensis méretében hasonlít az Acanthoscurria chacoanára, a juruenicolára és a geniculatára (nagy méretűek -több, mint 50mm).. A a párzószerv felépítését tekintve a hím paulensis hasonlít a chacoanához, a juruenicolához és a geniculatához. Az ivarhólyag vége kagyló alakú a jól fejlett belső oldali alsó és felső élek miatt. A párzószerv kevésbé kompakt és az ivarhólyag hosszabb. Felépítésében ez különbözteti meg az Acanthoscurria chacoanától, ill. a harmadik kiegészítő él hiánya a juruenicolától és a geniculatától .

A paulensis nősténynél a spermatartó alapi része osztatlan. Ebben hasonlít a chacoanára, a juruenicolára és geniculatára. Különbség viszont az, hogy spermatartó alapja négyzetes vagy kissé szélesebb, mint hosszabb. Továbbá a két nyúlvány közeledik egymáshoz.

Az Acanthoscurria paulensis új lelőhelyei a következőek: Mato Grosso, Goiás, Minas Gerais, Mato
Grosso do Sul, Espírito Santo, Paraná, and Rio Grande do Sul

Forrás:

Lucas, S. M., F. dos S. Paula, H. M. O. Gonzalez Filho & A. D. Brescovit. 2010. Redescription and new distribution records of Acanthoscurria paulensis (Araneae: Mygalomorphae: Theraphosidae). ZOOLOGIA 27 (4): 563–568.

Pentek esti - szombat reggeli program

2010-09-06T20:40:00.003+02:00

Eleg magasra felmaszni a Sierraban, ezt a pokot megtalalni, lefenykepezni ... A fenykep (tobb masikkal egyetemben innen van trukkozve/tukrozve). A googlemaps alatt a larger map linkre kattintva nagyban lehet kalandozni a tajon...

View Sierra spider in a larger map

Vizipók-Madárpók

2010-09-02T13:42:00.001+02:00

Ha az ember úszó ízeltlábúakról hall, nem a madárpókok jutnak eszébe, még annak sem akik házi kedvencként tartják őket. Pedig van pár beszámoló (Hull-Williams 1986,Webb 1987; Reger 1994) amik igazolják ezt a tényt, a vadon élő és a fogságban tartott madárpókok esetében is. Bár az úszás cselekménye mindig csak menekülés, vadászat, esetleges áradás (lakóüreg vagy lakóháló víz alá kerülése) következménye. A korlátozott úszásra való képesség alapján feltételezhető, hogy ez tette lehetővé egyes fajok számára szigeteken való kolóniák létrehozását (Hull-Williams 1986). Több fajon is vizsgálták, hogy a madárpókok viselkedése miként változik meg a vízben és ténylegesen mi az úszásuk technikája.

Ezt egy néhány cm mélységű nagyobb területű edény segítségével vizsgálták, amibe a vizsgálati alanyt terelték. Az első észrevétel az volt, hogy a madárpókok nem jól viselik a nagy mennyiségű vizet. Képesek észlelni a víz jelenlétét, ami valószínűleg a lábaikon lévő un. nedvességreceptorok (Bulemntal,1935) segítségével történik, amelyekről úgy tudjuk, hogy a páratartalom meghatározására szolgál. Az összes egyed aktívan próbálta elkerülni a vizet, a víz közepén kellett őket beterelni vagy olyan anyagon kellet beúsztatni őket ami későbbiekben elmerült. A második észrevétel, hogy az idő nagy részében a pók nem merült el. A nagyobb testű (ergo nehezebb) pókok nagyobb valószínűséggel süllyedtek el a lábukat maguk alá húzva, ezeket ki kellett menteni, de még ezek a egyedek is nagyobb időtartamban lebegtek a víz felszínén. Itt fontos tényező az utótesten és a lábakon lévő sűrű szőrzetben "csapdába esett" levegő réteg (kép lent). Az is bebizonyosodott, hogy a madárpókok viaszos kutikulája teljesen vízszigetelő, és a megpróbáltatások ellenére "száraz bőrrel" jöttek ki a vízből.
Ami a tényleges úszást illeti, a pók lebegnek de aztán gyors lábmozgással "tempózott" amíg az edény széléhez ért majd kimászott a biztonságos "szárazföldre". A kísérlet során egy növendék Brachypelma vagans bizonyult a leggyorsabbnak, 5-8 cm úszott másodpercenként, ez a szárazföldi gyaloglásuknál gyorsabb, de futási sebességüknél lassabb.
Szóval milyen is a úszási technikájuk? Két lehetséges módszert tételeztek fel, vagy ugyan úgy mozognak mint szilárd talajon egyszerűen "vízen járnak", vagy esetlegesen lábaikat más szisztéma szerint mozgatják, tehát nem a megszokott jobb 1,bal 2,jobb 3, bal 4 együtt mozog, majd bal 1,jobb 2, bal 3, jobb 4. (aszimmetrikus) Míg más hatékonyan úszó rovarok, rákok, stb. lapátszerű végtagjaikat szimmetrikusan mozgatják(ugyanazt a jobb és bal végtagjukat mozgatják egyszerre).A kérdés az hogy képesek-e a madárpókok alkalmazkodni és a lehető leghatékonyabb úszástechnikához vagy kínlódnak a járási technikát alkalmazva a vízben is, itt meg kell jegyezni hogy a járási technikájuk sem teljesen változtathatatlan mivel kis sebességnél vagy a lábuk elvesztése esetén tudnak változtatni a járási sémán. Ezt bemutatták kísérletek során amikor egy madárpók két lábát összekötözték (Wilson 1967). Ilyen körülmények között képesek a mozgásukat úgy változtatni, hogy kezelni tudják az új helyzetet, tehát flexibilis a mozgásuk.
Nos a kísérletek folyamán kiderült, hogy úszás közben általában a 4. pár járólábukat nem használják, viszont a többit ugyan olyan séma szerint mintha gyalogolnának. Ezen lábaikat enyhén megdöntik, hogy minél nagyobb vízmennyiséget tudjanak "lapátolni". Tapogatólábukat kitartják a vízből semmire nem használják. Ez az úszási technika tipikus ízeltlábúaknál, ellentétben a végtagokat fel-le mozgató úszással, amit pl. a pingvineknél figyelhetünk meg. A tanulmány rámutat, hogy a madárpókok annak ellenére, hogy nem képesek alkalmazni a számukra leghatékonyabbnak vélhető koordinált úszástechnikát, mégis változtatják a lábaik mozgását a járó mintától. Járás közben a hátsó pár láb biztosítja az előre mozgató erőt de vízben ezek a lábak hátra vannak nyújtva csak nagyon kis szerepük van a mozgásban az első 3 pár láb amelyek biztosítják a mozgató erőt az úszó póknak enyhén döntött állapotban van,
mint a feljebb említettem. Érdekes volna össze hasonlít a madárpók úszás technikáját ama pókokkal amelyek életmódjukból adódóan úsznak, a búvárpókokkal (Argyronetidae), vidrapókokkal (Dolomedes spp.). Esetleg a madárpókokhoz hasonlatos farkaspókokkal is (Lycosidae).
A legtöbb madárpóknak talán sosem lesz szüksége arra, hogy ússzon de világos ha muszáj nekik akkor képesek rá.

A képen egy vízbe menekülő Hysterocrates sp. látszik, és a szőrei között megtapadó légréteg jól kivehető.

Eme írásom nem tűnik túl érdekesnek egy hobbipókász szempontjából, de én azt gondolom, hogy ezzel megválaszoltam egy kérdést ami így hangzik: "Szerinted csináljak a Hysterocrates sp.-nek medencét a terráriumába? A válasz :NE! A miértjét kiemeltem az írásomban.

Forrás: Jason A. Dunlop: Swimming In Tarantulas
University of Manchester, Manchester UK

Legyel velunk ugro-bugris

2010-09-01T03:12:00.002+02:00

Ma Bekeleyben Damian Elias laborjat latogattam meg. Damianrol azt kell tudni, hogy az ugropok parzasaval foglalkozik. Eppen veletlen nalam volt a gep, 3 vaku 3 memoriakartya es 2 szet tartalekaku ;)
Lasd video:

Es akkor a kepek...

ne irj moge.....

Agytorna

2010-08-31T02:04:00.007+02:00

Erdekes youtube felvetelre bukkantam. A felvetelen ot (5) ugropokfaj lathato.
Kerdes #1 (2 het mulva megvalaszolom, de addig tessek tippelni): mi koze van a videoban lathato pokoknak a magyarokhoz?

Kerdes #2 melyik videoban lathato pokfajt fedeztem fel / irtam le en (szam vagy nev pl.hetedik vagy Futtyento bogarpukk Szuts, 2022)?

Megoldas:
mindegyik pokot leirta mar magyar ember, nemegy magyar emberrol van elnevezve.
#1 Agorius baloghi Szuts, 2003

#2 Coccorchestes spp. Balogh Peter "revidealta" a csoportot (nagyobb kaoszt, azaz kart, mint hasznot okozva)
#3 Leptathamas paradoxus Balogh, 1980

#4 Corambis sp.

#5 Diolenius sp.

TOW

2010-08-29T10:11:00.001+02:00

A Tarantulas of World 2010 júliusában a következő cikkeket tette közzé

Schmidt, G., S. Hettegger & J. Matthes. A female of Chilocosmia
barensteinerae sp. n. from Kalimantan (Borneo) (Theraphosidae:
Selenocosmiinae). Tarantulas of the World 142: 4-14

Schmidt, G. & J. Matthes. An unusual shape of spermathecae in a
Harpactira atra (Latreille, 1832) from South Africa (Araneae,
Theraphosidae,Harpactirinae). Tarantulas of the World 142: 15-22

Schmidt, G. What is the correct name of Selenocosmia huwena WANG, PENG
& XIE, 1993? Tarantulas of the World 142: 23-27

Schmidt, G. What is the correct name of "Hapalopus" guianensis
CAPORIACCO,1954? Tarantulas of the World 142: 28-29

Schmidt, G. Notes on Haplopelma SIMON, 1892, Melopoeus POCOCK, 1895
and Ornithoctonus POCOCK, 1892 (Araneae: Theraphosidae:
Ornithoctoninae). Tarantulas of the World 142: 30-34

Samm, R. & G. Schmidt. Psalmopoeinae subfamilia nov. – a new subfamily
of the Theraphosidae (Araneae). Tarantulas of the World 142: 35-41

Schmidt, G. Key to the identification of the females of the South
East Asian genus of dwarf tarantulas, Yamia (Araneae: Theraphosidae: Selenocosmiinae). Tarantulas of the World 142: 42-47

Az absztraktok és a publikációk lényege (magyarul) is érdekel, kattints a
szokott helyre.

Schmidt, G., S. Hettegger & J. Matthes. A female of Chilocosmia
barensteinerae sp. n. from Kalimantan (Borneo) (Theraphosidae:
Selenocosmiinae). Tarantulas of the World 142: 4-14

Abstract
Chilocosmia barensteinerae is a new species of the genus and the first
species of this genus from Kalimantan. An adult female could be collected in
the South of Kalimantan, the Indonesian part of Borneo. It moulted on 20th
August 2009. The male of this species is unknown.
The exuvia has been studied by Schmidt who dissected the stridulation
bristles and the spermathecae. The new species differs from all other
species of the genus by two additional rows of paddle and peglike
stridulating setae on the maxillae, one medium-sized and one very small. The
differences to C. peerboomi SCHMIDT, 1999 from the island of Negros
(Philippines) are besides two additional rows of paddle and peglike setae on
maxillae, scopula of metatarsus IV the base of the segment not reaching,
Tibia IV not thickened, distance ALE-PLE considerably larger, unpaired third
claw absent, three pairs of sternal sigillae, hair red brown. Colour after
moulting deep black. The biotope is the tropical rain forest, which is very
humid during the monsoon time. Chilocosmia SCHMIDT & VON WIRTH,
1992, in 2000 synonymized with Selenocosmia by RAVEN is a genus of its own
and quite different from Selenocosmia AUSSERER,1871.
"Selenocosmia borneoensis" nomen nudum (non vidimus) is probably an
Ornithoctoninae sp.

Eme írás a Chilocosmia nemzedék egy új fajának leírása amely a
barensteinerae faj nevet kapta, a fajt egy nőstény egyed alapján
írták le amelyet Dél-Kalimantanban (Borneo indonéz része) gyűjtöttek be.
Továbbá eme absztrakt megemlíti a faj határozókulcsait is, de mint tőlem megszokott akit érdekel lefordítja magának.

Schmidt, G. & J. Matthes. An unusual shape of spermathecae in a Harpactira
atra (Latreille, 1832) from South Africa (Araneae, Theraphosidae,
Harpactirinae). Tarantulas of the World 142: 15-22

Abstract
In a female of the South African species Harpactira atra one receptaculum
seminis is formed as usually, the other one is closer to that of some
members of the subfamily Psalmopoeinae. It is a matter of an unusual
deformity. In another female from the same locality both receptacula seminis
are normally shaped.

Ebben a publikációban a egy Harpactira atra nőstény szokatlan
spermatartó formáját vizsgálták a deformáció miatt a spermatartó egyik fele normális kinézetű de a másik fele a deformáció miatt hasonlít egyes Psalmopoeinae alcsaládba tartozó fajokéhoz. Egy másik nőstény vizsgálata során ez a elváltozás a spermatartó mindkét felén megjelent.

Schmidt, G. What is the correct name of Selenocosmia huwena WANG, PENG & XIE, 1993? Tarantulas of the World 142: 23-27

Abstract
Selenocosmia huwena has been transferred in 1996 from the Selenocosmiinae into the subfamily Ornithoctoninae by SCHMIDT. It has been placed in the genus Haplopelma SIMON, 1892 a few months later by HUBER, SAMM & SCHMIDT. PETERS 1999 and 2000 considered the species as Haplopelma schmidti VON WIRTH, 1991. SCHMIDT 2000 in a journal and in a book on venomous arachnids and also 2003 in a book on tarantulas used the name H. schmidti. In 2000 ZHU & SONG transferred this species to Ornithoctonus POCOCK, 1892. According to VON WIRTH & STRIFFLER 2005 however this species has to be named Haplopelma huwenum. In 2008 the name H. schmidti has been confirmed by ZHU & ZHANG and has been listed in the catalogue of Platnick, 2009. This is therefore the valid name of the species.

Eme absztrakt arról szól, hogy némi kavarodás után a Selenocosmia huwena ma érvényes neve a Haplopelma schmidti.
(Kicsit lentebb kiderül, hogy mégsem a faj ma érvényes neve Melopoeus schmidti.)

Schmidt, G. What is the correct name of "Hapalopus" guianensis CAPORIACCO, 1954? Tarantulas of the World 142: 28-29

Abstract
According to PLATNICK, 2010 Hapalopus guianensis CAPORIACCO, 1954is regarded to be a valid species and Stenotarsus SCHMIDT, 2003 as a junior synonym of that. The same species is also regarded by PLATNICK as a valid species with the name Neostenotarsus scissistylus (TESMOINGT & SCHMIDT, 2002), though PLATNICK noted that it may be a synonym of Hapalopus guianensis CAPORIACCO, 1954. SCHMIDT, 2003 corrected the name Stenotarsus scissistylus in Stenotarsus guianensis (CAPORIACCO, 1954) after an information received by FABIAN VOL and the follow-up examination of the male. It could be shown once again that this species does not belong to the genus Hapalopus but to a genus of its own. The crucial description of the female was made the first time already by TESMOINGT & SCHMIDT, 2002. The name Stenotarsus has been replaced for Neostenotaru by PRIBIK & WEINMANN, 2004 because it was preoccupied in a genus of Coleoptera. Therefore the correct name of this species has to be Neostenotarsus guianensis (CAPORIACCO, 1954).

Itt arról van szó sarkítva, hogy a Hapalopus guianensis junior szinonimája a Neostenotarsus guianensisnak.

Schmidt, G. Notes on Haplopelma SIMON, 1892, Melopoeus POCOCK, 1895 and Ornithoctonus POCOCK, 1892 (Araneae: Theraphosidae: Ornithoctoninae). Tarantulas of the World 142: 30-34

Abstract
The informations to the genus Haplopelma in the paper of VON WIRTH & STRIFFLER are valueless because these authors did not investigate the type species H. doriae. This species was studied by SCHMIDT in 1998. It shows short and deeply divided spermathecae, straight fovea and a spination of maxillae one can find in Ornithoctonus. Therefore Haplopelma doriae is transferred now into the genus Ornithoctonus. The other members of the genus Haplopelma not belonging to Ornithoctonus are transferred to the genus Melopoeus now resurrected. The position of Haplopelma robustum remains unknown.
"Selenocosmia borneoensis" nomen nudum belongs to the Ornithoctoninae.

Eme publikáció közli a nagyérdeművel, hogy a Haplopelma (VON WIRTH & STRIFFLER) nemzetség leírása értéktelen, mert a szerzők nem vizsgálták meg a típus fajt ami a H. doriae. Viszont 1998-ban Schmidt tanulmányozta és a Ornithoctonus genuszba sorolta. A többi Haplopelma faj nem került át, hanem az újra érvényes Melopoeus nemzetségbe sorota őket. A Haplopelma robusztum továbbra is ismeretlen.
Az absztrakt tartalmazza még azt is, hogy a H.doriae miért is lett Ornithoctonus amit újfent meghagyok fordításra annak akit érdekel.

Samm, R. & G. Schmidt. Psalmopoeinae subfamilia nov. – a new subfamily of the Theraphosidae (Araneae). Tarantulas of the World 142: 35-41

Abstract
For the genera Psalmopoeus and Tapinauchenius, up to now considered as members of the subfamilia Aviculariinae, a new subfamilia Psalmopoeinae is established. This subfamily is closely related to the Aviculariinae. Distinguishing character is the absence of urticating hairs on the opisthosoma. From the Selenocosmiinae they differ in the existence of tibial spurs in males and in the distribution in Central and South America and to the Caribbean, from the Ischnocolinae in the weakly spinose leg segments and the lacking of a division of the scopulae of tarsi by hair or bristles.

Eme publikáció arról értesít minket, hogy egy új alcsaláddal bővült a madárpókok családja. Az alcslád neve Psalmopoeinae amibe a Psalmopoeus és a Tapinauchenius nemzetségek tartoznak. Ez az alcsalád szorosan kapcsolódik az Aviculariinae alcsaládhoz. Viszont jól elkülönithetö töle, sőt a Selenocosmiinae és a Ischnocolinae alcsaládoktól is.
Akit érdekel miben külömböznek egymástól az alcsaládok, üljenek neki leforditani ezt a pár sort.

Schmidt, G. Key to the identification of the females of the South East Asian genus of dwarf tarantulas, Yamia (Araneae: Theraphosidae: Selenocosmiinae). Tarantulas of the World 142: 42-47

Abstract
To the genus Yamia Kishida, 1920 belong small theraphosid spiders of the subfamily Selenocosmiinae lacking stridulation bristles. A third claw is present at tarsus IV. The eye tubercle is situated close to the anterior margin of the carapace. The anterior eyes are in an almost straight or slightly procurved row. Distribution: Different islands of the Philippines and island of Lanyu/Taiwan. The most important characteristics for the identification of females are the shape of the spermathecae, the relative size and the position of the eyes and the distribution. Phlogiellus baeri is transferred to Yamia because of the similarity of all characteristics of importance with those of the type species Y. watasei. Phlogiellus insularis does not belong to this genus. The holotype is an inadult male.

A publikáció a Yamia nemzetségről szól amik a Selenocosmiinae alcsaládba tartoznak. Plusz, hogy a Phlogiellus baeri átsorolták a Yamia genuszba mert főbb jellemzői megegyeznek a nemzetség típusfajáéval (Y.watasei). Viszont a P. insularis nem tartozik ehhez a genuszhoz. Holotipusa egy nem adult hím.

Forrás: New special edition 142 of "Tarantulas of the World" – contents and abstracts

Ember! AMBER!

2010-08-27T05:40:00.005+02:00

Szamos kis es nagy projektben tartom benne piszkos kis ujjaimat, ezek kozul egy, a regi titkos szerelmem a pokfossziliak. Nemregiben David Penney irt egy cikket melyben az ugropokok eredeterol ir a fosszilis bizonyitekok alapjan. Egyszeru angol szoveg szepen szajbaragosan elmondja mit is kell tudni errol a temarol. Ennek kapcsan irunk a temavezetommel egy valaszcikket Dave cikkere, melybol valoszinuleg 1-2 honap mulva lesz kesz termek... addig is egy kis csemege. Sajat kepek, legalis adobe photoshoppal szerkesztve...

Tipptyi

2010-08-21T21:45:00.002+02:00

Mi a furcsa a kepen? Kattintasra nagy lesz...

Kis segitsegne ketto kontroll kep

Proba

2010-08-19T06:47:00.006+02:00

Elegge kiterjedt a googlebooks mostmar (a konyvtaramban nekem is szamos gyongyszem rejtezik) szepen lassan megosztom itt.
Elso csemegek: Descriptive Catalogue of the Spiders of Burma. Based upon the Collection. Tord Thorell 1869

Hírek a nagyvilágból

2010-08-07T08:07:00.006+02:00

Van pár új faj és pár átnevezés a madárpókok világában, ezek az információk nem mindenkinek újak, de hátha egy két ember lemaradt ezekről.

Siliwal, M. S. & R. J Raven. 2010 Taxonomic change of two species in the genus Haploclastus Simon 1892 (Araneae, Theraphosidae) Zookeys 46: 71-75.

Abstract. The genus Haploclastus is represented by eight species in India. In this paper, we synonymise Haploclastus robustus Pocock, 1900 with H. validus Pocock, 1899. H. himalayensis Tikader, 1977 is transferred to the genus Chilobrachys based on a generic character, the presence of enlarged paddle setae on prolateral side of maxillae. We provide additional information on morphometry and photographs of the palp and stridulatory setae that are lacking in the original description.

Tehát a H. robostus a H. validus szinonimája, a validus az érvényes név.
A Haploclastus himalayensis pedig Chilobrahys himalayensis lett.

Gabriel, R, 2009, Notes on the Taxonomic Placement of Eurypelma borellii (Simon 1892) and Grammostola pulchripes Simon 1892 (Araneae: Theraphosidae), Exotiske Insekter no. 73. 7-13

The species Avicularia borelli is moved to the genus Grammostola, Grammostola auriostriata is the junior synonym of G. pulchripes.

Itt a Avicularia borelli fajt átsorolták a Grammostolákhoz, és mint azt már tudjuk a G. auriostriata junior szinonimája lett a G. pulchripesnek.

Rodrígues-Manzanilla C. & Bertani R., 2010: Descripción de Acanthoscurria turumban sp. nov. (Araneae: Theraphosidae) y primer registro del género para Venezuela. Boletín de la Sociedad Entomológica Aragonesa, n. 46: 143-145.

Abstract: Acanthoscurria turumban sp. nov. (Araneae: Theraphosidae) is described based on a male from State Bolivar, Venezuela. The new species resembles Acanthoscurria antillensis Pocock, 1903 and A. maga Simon, 1892 but can be distinguished by morphology of the male palpal organ and tibia I apophysis. The genus is recorded for the first time for Venezuela.

Egy új Acanthoscurria faj lett leírva egy hím egyed alapján, a A. turumban. Az első Acanthoscurria Venezuelából. A faj nagyon hasonlít a A. antillesishez és a A. magahoz, de morfológiailag a bulbus és az párzósarkantyúk eltérnek az előző két fajétól.

Kaderka R., 2010: Cyriocosmus venezuelensis sp. n. from Venezuela (Araneae: Theraphosidae: Theraphosinae). Revista Iberica de Aracnologia, Vol. 18: 87-96.

Abstract:Cyriocosmus venezuelensis sp. nov. from Venezuela, State of Lara and Carabobo, is described, diagnosed and keyed. The new species can be distinguished from all other congeners by its uniformly coloured carapace, dark ventral band on the abdomen and by the paraembolic apophysis in male palpal bulb being half the length of the embolus. Cyriocosmus rogerioi Pérez-Miles & Weinmann, 2009 is placed in the synonymy of Cyriocosmus pribiki Pérez-Miles & Weinmann, 2009, from which it does not differ in any characters of specific significance.

Ez egy új Cyriocosmus fajt ír le Venezuelából, a nevét is innen kapta C. venezuelensis. A faj könnyen megkülönböztethető a nemzetség többi fajától, a hátpajzsa egységesen fekete, a utótest hasi oldalán sötét szalag van és a hím párzósarkantyúja paraembolikus, és a bulbus hosszúsága fele az emboluszénak.
Továbbá a C. rogerioi a C. pribiki szinonimája, jellegzetességeikben nincsenek nagy jelentőségű eltérések.

Perafan, C. & Perez-Miles, F. 2010: Euathlus latithorax (Strand, 1908 ) is a synonym of E. vulpinus (Karsch, 1880) (Araneae, Theraphosidae, Theraphosinae). Bull. Br. arachnol. Soc., 15 (2): 49-51.

A Euathlus latithorax szinonimája a E. vulpinusnak.

Gabriel, R. 2010. Poecilotheria nallamalaiensis Rao et al., 2006, a junior synonym of Poecilotheria formosa Pocock, 1899. Newsl. Br. arachnol. Soc. 118: 12-15.

A Poecilotheria nallamalaiesis junior szinonimája a P. formosának.

Gallon, R. C. 2010. On some Southern African Harpactirinae, with notes on the eumenophorines Pelinobius muticus Karsch, 1885 and Monocentropella Strand, 1907 (Araneae, Theraphosidae). Bull. Br. arachnol. Soc., 15 (2): 29-48.

Summary
The taxonomy of five species of Southern African Harpactirinae and two species of Eumenophorinae from East and West Africa is addressed. Two new species of Harpactirinae are proposed: Harpactirella overdijki sp. n. and Idiothele mira sp. n. Idiothele nigrofulva (Pocock, 1898 ) is redescribed from its types and fresh topotypic material. The previously unknown male of the harpactirine Ceratogyrus paulseni Gallon, 2005 is described. Ceratogyrus ezendami Gallon, 2001 is transferred to the genus Augacephalus and diagnosed from its two congeners Augacephalus breyeri (Hewitt, 1919) and A. junodi (Simon, 1904). The eumenophorine genus Pelinobius Karsch, 1885 is revalidated and proposed as a senior synonym of Citharischius Pocock, 1900. Phoneyusa gregori Pocock, 1897, Phoneyusa bettoni Pocock, 1898, Citharischius crawshayi Pocock, 1900 and Phoneyusa rufa Berland, 1914 are treated as junior synonyms of Pelinobius muticus Karsch, 1885. The monotypic genus Monocentropella Strand, 1907 is treated here as a junior synonym of Eumenophorus Pocock, 1897.

Ebben a publikációban két új fajt írt le Gallon a Harpactirella overdijki és a Idiothele mira (Idiothele sp. blue foot néven ismerjük). Újra leírta a Idiothele nigrofulva fajt a meglévö és a újonan gyüjtött példányok vizsgálata után.
A Ceratogyrus ezendamit átsorolta az Augacephalus nemzetségbe (így most Augacephalus ezendami a név, ami megegyezik az Augacephalus sp. Mozambique fajjal).
A következök pedig junior szinonimái a Phoneyusa muticusnak: Phoneyusa gregori, Phoneyusa bettoni, Citharischius crawshayi, Phoneyusa rufa.
A monotipikus Monocentropella nemzetséget pedig a Eumenophorus junior szinonimájaként kezeli.